Egy fiú nem sír, nem lehet gyenge. És egy férfi?

Mi másról is írhat az ember, egy férfiaknak szóló magazinba, mint arról az útról, amit bejárva fiatal fiúból, férfivá, apává válik.

Persze, ezeken a folyamatokon nem egy átlagos kedden a dugóban ülve elmélkedünk, inkább egy nehezebb élethelyzet, krízis az, ami kiváltja a mély gondolatokat, érzéseket bennünk.

Így történt ez velem is.

Férfiként beszélni az érzéseidről, szorongásaidról, démonjaidról nem egyszerű még itt a 21. században sem. Még mindig furcsa szemmel tekint a társadalom azokra, akik képesek őszintén, mélyrehatóan vizsgálni magukat, sőt hangot adva ezeknek a belső momentumnak, ki is nyilvánítják mások számára. Ezzel a legtöbbet adva önmaguknak és a többi férfi társuknak.

Mert mind tudjuk, amit már egyszer kiadunk magunkból, nem mérgez minket tovább. Illetve azzal, hogy megteremtjük a teret a saját sebezhetőségünk megvilágításával, egyértelmű érzéseket keltünk másokban is, hogy igenis nincsenek egyedül az ilyen jellegű gondolatokkal, érzésekkel,fájdalmakkal.

Férfinek, apának lenni leírhatatlan nyomás, felelősségek hada, és feladatok sokaságát is magában foglalja. Onnan eljutni, hogy önmagunkat nevelgettük, a belső gyermekünket edzettük, hogy az évek múlásával képes legyen egy egész családért felelősséget vállalni, hatalmas feladat, és igen hosszú út is. Megteremteni egyfajta belső önbizalmat, az ösztönös erők mellett, igenis harc. Harc a világgal, önmagunkkal. Rengeteg kételyt, démont kell elhessegetni addig, amíg ráébredünk, hogy képesek leszünk rá. Persze a családi harmónia, a gyerekektől kapott szeretet, a párunktól kapott biztatás, teljes elfogadás, szerelem segít, és támogat minket ezen a rögös, és kalandos úton, mégis hányszor bizonytalanodunk el önmagunkban…

Sokszor.

Mert eljutni a fiatal férfiből, aki megteremtett magának mindent egy gördülékeny élethez, hosszú út vezet odáig, hogy egy családért legyen felelős, mind érzelmileg, mind pedig anyagilag. Ezek nem kis terhet tudnak a vállunkra tenni. Mert valljuk be az életben fent állnak olykor olyan kihívások, krízisek, amiket nagyon nehéz megoldanunk, sőt olyan is előfordul, amikor nem sikerül túllendülni rajtuk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk magunkban keresni a hibát. Olyan kudarcként éljük meg, ami könnyen repít minket a magabiztos férfiből vissza, akár a belső gyermekig. Egyszerre leszünk ismét bizonytalanok, törékenyek, nehéz gondolatokkal, érzésekkel teli hullámvasútra ülünk, amiről azt érezzük szinte lehetetlen leszállni. Ilyenkor azt érezhetjük, minden, amit szépen precízen felépítettünk, egy apró széllökésnek köszönhetően egy szempillantás alatt omlik össze. Nem elég, hogy ezen a száguldó, hullámzó vasúton ragadunk, de még mellé kapjuk az út mellől az ostort is, amivel szépen felépített apró mozdulatokkal kezdjük saját hátunkat csapkodni.

Na ez az a spirál, és önostorozás, amiből egyedül kiszállni nagyon nehéz. Persze, férfiak vagyunk, és ugye gyerekkorunkból jól tudjuk, hogy egy fiú nem sír, nem gyenge.
Akkor mik ezek az érzések mi lehet a baj velünk? Mi már nem is vagyunk “ valódi férfiak”? Gyengék vagyunk? Elbuktunk?

Nem.
Nem, és nem.

Emberek vagyunk, érzésekkel teli emberek, akiknek lehet hibázni, el lehet bukni, szabad sírni, és olykor még gyengének és tehetetlennek is érezhetjük magunkat, sőt talán, ami számomra a legfelszabadítóbb gondolat, hogy mindezt megmutathatjuk a külvilágnak is.

Hiszen attól különleges a helyzetünk, hogy mindaz, amiért olyan keményen dolgozunk családfenntartóként, mindig mögöttünk lesz.

Mindig lesznek olyan emberek, akik érzik rajtunk ha támogatásra, biztatásra, hitre van, lesz szükségünk. Ezek azok az emberek a környezetedben, akik egyként fognak össze és feszítenek egy védőhálót, amibe bátran mersz majd beleugrani a legsebesebben száguldó hullámvasútról is.

Rengeteg ember él a világunkban, ami egy felgyorsult mókuskerékként pörög, rengeteg ember, férfi és nő, akik hasonló érzésekkel, terhekkel, kihívásokkal küzdenek nap mint nap. Mert hidd el nekem ezek a nehézségek, gondolatok mindenki életében előkerülnek.

Egy a fontos, így az írásom végére, hogy érezd és tudd, nem vagy egyedül. Nem vagy egyedül ha párkapcsolati krízisben szenvedsz, nem vagy egyedül a nehéz érzésekkel, gondolatokkal, nem vagy egyedül a szülői kihívásokkal, nem vagy egyedül az anyagi problémákkal, és legfőképp nem vagy magadra hagyva ezeknek az érzéseknek a sokaságával.

Ha elfogadsz egy tanácsot, a legegyszerűbb és talán a legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy beszélsz arról, ami benned zajlik. Engedd meg férfiként magadnak az emberi sebezhetőséget, láthatóságot. Ha már csak a párodnak, barátaidnak, családodnak kimondod mi zajlik benned, nem csak őket engeded közelebb a megoldáshoz, de önmagadat is. Járhatsz terápiára, önismereti támogató csoportba, számtalan lehetőséged van, arra, hogy kiadd magadból.

Családfenntartónak “igazi” férfinak lenni nem egyszerű dolog, olykor felemészt a teher, de minden könnyebb lesz ha nem csak egyedül igyekszel megoldani mindent. Könnyebb lesz a súly ha kapaszkodsz olykor azokba, akik úgy fogadnak el, ahogy vagy.

Ezzel se nem leszel kevesebb, se nem buksz el a férfiasságban. Csak egy olyan útra lépsz, ami hosszú távon sokkal magabiztosabbá, sikeresebbé, bátrabbá, és szerethetőbbé tesz majd.

Hidd el, ezt a cikket nem csak neked, hanem magamnak is címeztem. Mert azzal, hogy kiírtam magamból sokkal közelebb jutottam a megoldásokhoz.