Azt mondják, hogy minden ember közös vágya a boldogság. De mi van akkor, ha ez egy téves vágy? Ha a boldogság csupán egy illúzió, egy filmes trükk, ami elvonja a figyelmet arról, hogy valóban élvezzük az életet? Paul Bloom pszichológus és író szerint a boldogságnál jobb dolgok is vannak az életben – némelyen biztosan meg fogsz lepődni!
Paul Bloom a Torontói Egyetem pszichológia professzora és professor emeritus a Yale-en, egyúttal hat könyv szerzője. Cikkei jelentek meg többek között a Nature, Science, The Guardian, The New Yorker és a The Atlantic magazinokban. Legújabb könyve, amely a “The Sweet Spot: The Pleasures of Suffering and the Search for Meaning” címet viseli, amiben arról ír a pszichológus, hogy miért nem elsősorban a boldogságot kell kergetni az életben. A könyv öt legfőbb üzenetét a Fast Company oldalán osztotta meg a szerző.
Számít a miért
Sokan úgy gondolják, hogy az emberek alapvetően hedonista lények, akik minden tettüket alárendelik annak az egy célnak, hogy jól érezzék magukat. Az élvezeteket hajhásszák minden áron, kerülik a fájdalmat, és lényegében ebből áll az élet. Ebben a felfogásban a szenvedésnek is csak az a célja, hogy az ember elérje azt, amit akar: a munka egyetlen értelme például a pénzkeresés, amit aztán szórakozásra és más élvezetteljes dolgokra lehet költeni.
Bloom azonban nem ért egyet ezzel a nézettel, és könyvével is a fentiek ellenkezőjéről akarja meggyőzni az olvasókat. Motivációs pluralizmusnak hívja azt a tényt, hogy valójában egyszerre több mindent is akarunk. Szerinte nem lehet egyszavas válaszokat adni olyan kérdésekre, hogy mi motiválja az embereket.
Nos, az öröm egyik alternatívája a miért. Az értelemre, jelentésre való törekvés épp olyan fontos az emberi életben, mint az élvezet vagy a boldogság. Ez nem egy újkeletű gondolat, Viktor Frankl 1946-os Man’s Search for Meaning című könyvében is megfogalmazta már.
A II. világháborúban az Ausztriában pszichiáterként dolgozó Frankl, náci koncentrációs táborokban kötött ki – először Auschwitzba, majd Dachauba került, de a táborokban is folytatta munkáját. Kutatási témája a depresszió és az öngyilkosság volt, és fogolytársait tanulmányozta, miközben azon töprengett, hogy mi különbözteti meg azokat, akik fenntartották a pozitív attitűdjüket azoktól, akik nem bírták elviselni a kilátástalannak tűnő helyzetüket, elvesztették minden motivációjukat, és gyakran öngyilkosok lettek. Arra a következtetésre jutott, hogy a válasz a miért, vagyis a miértre adott válasz. Azoknak volt a legnagyobb esélyük a túlélésre, akik tudták, hogy mi az életük célja, volt valamilyen projektjük, kapcsolatuk, lényegében okuk az életre.
Frankl előszeretettel idézte Nietzschét: „Akinek van miért élnie, az szinte bármit elvisel” – ez jól illusztrálja az emberi motiváció összetettségét és gazdagságát.
A szenvedés felnagyíthatja az örömöt
Bloom azért kezdett bele ebbe a könyvbe, mert érdekelte egy puzzle. Alapesetben az ember nyilvánvalóan igyekszik elkerülni a szenvedést, a szorongást, stresszt és kellemetlenséget – ám olykor épp, hogy keressük azt. Elmegyünk megnézni egy olyan filmet a moziban, ami megríkat vagy épp megrémít. Hallgatunk szomorú dalokat, eszünk csípős ételeket, szaunázunk aztán pedig jeges vízbe merülünk, boxolunk, maratont futunk, sziklát mászunk. Mégis miért keressük az ilyen negatív vagy kellemetlen tapasztalatokat?
Az egyik ok, amit Paul Rosin jóindulatú mazochizmusnak nevez. Olykor a fájdalom segít, hogy elmenekülj önmagadtól. Az éles fájdalom eltereli a figyelmed a mindennapi félelmekről, aggodalmakról. Néha azért keressük a fájdalmat, hogy megmutassuk másoknak, mennyire kemények vagyunk. Néha a fájdalom a flow megtapasztalásának eszköze. C. S. Lewis rámutatott, hogy ha azért nem eszik valaki, mert nincs ennivalója, akkor az egy szomorú helyzet, azonban, ha azért nem eszik valaki, mert böjtöl, az a kontroll és az uralom demonstrációja lehet.
A jóindulatú mazochizmus legegyszerűbb magyarázata valószínűleg az, hogy a fájdalom és az élvezet érzete összefonódik az agyban. Az idegtudósok azt fogják mondani, hogy az agy a tapasztalatot a kontrasztban értelmezi. Például a szerencsejátékokkal kapcsolatos tanulmányokban 10 dollár elvesztését elég rosszként élték meg a résztvevők, de ha úgy gondolta az illető, hogy 50 dollárt fog veszíteni, akkor az már egyáltalán nem is olyan rossz. Valójában nagyon is pozitív. Azért játszunk ezzel a kontraszttal, hogy örömet szerezzünk magunknak. Fájdalmat keresünk, hogy maximalizáljuk a kontrasztot a következő tapasztalattal. Ez a kontrasztelmélet arra vonatkozóan, hogy miért választjuk a fájdalom megtapasztalását. Bloomnak az apja mesélt egy régi viccet egy srácról, aki a falba verte a fejét, ami kiemelte a jelenségnek a lényegét. Amikor megkérdezték ettől a sráctól, miért tette ezt, azt felelte: „Olyan jó érzés, amikor megállok.”
A szenvedés értelmet ad az életnek
A fiatal férfiak, akik önkéntesen vonultak és vonulnak háborúba, habár nem akarják, hogy megnyomorítsák vagy megöljék őket, abban reménykednek, hogy kihívással, félelemmel és küzdelemmel találják szembe magukat. A legtöbben gyereket vállalnak. Általában van némi elképzelésük előzetesen, hogy milyen nehéz lesz, de ritkán bánják meg a döntésüket a nehézségek ellenére is.
Általánosságban elmondható, hogy életünk központi elemei a szenvedések és az áldozatok. Ha minden könnyedén menne, mint a karikacsapás, mi értelme lenne?
Öt tény köti össze a szenvedést és az élet értelmét. Először is, azok az egyének, akik azt mondják, hogy az életüknek van értelme, több szorongásról, aggodalomról és küzdelemről számolnak be, mint azok, akik boldognak mondják az életüket. Másodszor, azok az országok, amelynek polgárai azt mondják, hogy a legértelmesebb életet élik, általában szegény országok, ahol viszonylag nehéz az élet, és ez különbözik a legboldogabb országoktól, amelyek általában virágzóak és biztonságosak. Harmadszor, azok a munkák, amelyekről az emberek azt mondják, hogy a legjelentősebbek, mint például az egészségügyi szektorban vagy egyházi hivatásnál, ott gyakran mások fájdalmának kezelése a feladat. Negyedszer, amikor arra kérik az embereket, hogy írják le életünk legjelentősebb élményeit, hajlamosak a szélsőségekre gondolni; ide tartoznak a nagyon kellemes, de nagyon fájdalmas események is. Végül gyakran választunk olyan elfoglaltságokat, amelyekről tudjuk, hogy próbára tesznek bennünket, a maratoni edzéstől a gyereknevelésig mindent, mert egyszerűen tudjuk, hogy ezek a dolgok számítanak igazán. Ahogy Julian Barnes regényíró fogalmazott: „Annyira fáj, amennyit megér”.
Az erőfeszítés megédesíti az életet
A pszichológusok szeretnek az erőfeszítés paradoxonáról beszélni. Általában arra törekszünk, hogy csökkentsük az erőfeszítéseket, és igyekszünk megkönnyíteni a dolgokat magunknak. De néha az erőfeszítés az a titkos szósz, ami még jobban felcsavarja az élvezetet. A pszichológia egyik klasszikus megállapítása az, hogy minél több erőfeszítést teszel valamiért, annál jobban értékeled azt. E logika mentén értelmezhető Benjamin Franklin klasszikus tanácsa arról, hogyan lehet a riválisból barátot csinálni: kérd meg, hogy tegyen egy szívességet. Miután azon dolgozott a másik, hogy segítsen neked, jobban fogsz nekik tetszeni.
Ne próbálj boldog lenni
Ennek két oka van. Az első az, hogy ez lényegében egy önpusztító célkitűzés, vagyis épp amiatt szalasztod el a boldogságot, mert túlságosan keményen próbálkozol. Vannak olyan tanulmányok, amelyek azt vizsgálják, hogy az emberek mennyire motiváltak a boldogságra. A kutatásokból az látszik, hogy azok az emberek, akiknek sokkal fontosabb a boldogság, nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak és magányosak. Ennek több oka is van. Azzal, hogy irreálisan magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, a boldogságra törekvő emberek kudarc elé állítják magukat – vagy talán az öntudatos boldogságkeresés arra késztet, hogy sokat gondolkodjon azon, mennyire boldog, és ez megakadályozza abban, hogy ténylegesen át is élje azt. Ez olyan, mintha az azon való szorongás, hogy milyen jól tudsz csókolózni, megakadályozza, hogy jól csókolózz.
A probléma második része az, hogy amikor megkérdezik tőlünk, hogy mi tesz minket boldoggá, általában tévedünk. Kiderült, hogy a külső célok elérése – vagyis a dicsérettel és jutalmazással kapcsolatos célok, például a jó megjelenés és a pénzkeresés – kevésbé boldogít, kevésbé tölt el elégedettséggel, és összefügg a depresszióval, a szorongással és a mentális betegségekkel.
