Megtáltosodott a német gazdaság, de korai volna még hátradőlni
Tavaly – két év recessziót követően – végre újra éves növekedést mutatott Németország gazdasága, de a friss adatok arra engednek következtetni, hogy a javulás egyszeri hatásokra, nem pedig hosszabb távon is érvényesülő tendenciákra vezethető vissza.
A német GDP tavaly 0,2 százalékos növekedést mutatott az előző évhez képest, ami biztató eredmény azután, hogy 2023-ban 0,9, 2024-ben pedig 0,5 százalékos recesszió sújtotta az országot. A gazdaság 2025 elején még stagnált, sőt némiképp zsugorodott is, a negyedik negyedév azonban trendfordulót hozott – derül ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal adataiból. Üröm az örömben, hogy a kibocsátás még csak most jutott el ugyanarra a szintre, ahol 2019-ben volt, vagyis a német gazdaság több mint fél évtizede nem képes valódi növekedési pályára állni. A szakemberek szerint a sikertelenség több, egymástól független okra (az ipari szerkezet átalakulása, előnytelen geogazdasági feltételek stb.) vezethető vissza.
Ezt olvastad már?
Kulcsfontosságú kérdésben születhetett egyezség Kína és az EU között
Kiderültek a konkrét számok: ekkora infláció sújtotta Magyarországot 2025-ben
A gazdasági elemzők a 2026-os évre már 1 százalékos növekedést prognosztizálnak. Ha ez bekövetkezik, az részint a munkanapok számának növekedésére, részint az állami védelmi és infrastrukturális beruházások megizmosodására lesz visszavezethető – vélik sokan.
Ugyanakkor némi aggodalomra adhat okot, hogy az építőipari szereplők pesszimistán tekintenek a 2026-os évre. A Kölni Gazdaságkutató Intézet felmérése szerint a vállalatok egy jelentős része létszámleépítést helyezett kilátásba.A Kieli Világgazdasági Intézet középtávú előrejelzéséből ráadásul az is kitűnik, hogy az évtized végéig évi 0,3 százalékos szintre csökkenhet a most még 0,5 százalékon álló potenciális növekedési ütem. Mindez az egyre rohamosabb demográfiai változásokkal (elöregedés) hozható összefüggésbe, ami a munkaerő-állomány szűkülésével jár, s ekként közvetve a gazdaság növekedési képességét is korlátok közé szorítja.
A költségvetést egyébként 2025-ben is számottevő hiány sújtotta: a szövetségi kormány, a tartományok, az önkormányzatok és a társadalombiztosítás együttes hiánya az elmúlt évben a GDP 2,4 százalékának volt megfeleltethető, ami alacsonyabb ugyan a 2024-ben mért 2,7 százalékos értéknél, ám világosan jelzi, hogy a német államnak változatlanul több kiadása van, mint bevétele.
Forrás: Szövetségi Statisztikai Hivatal
Borítókép: cmophoto.net, Unsplash








