Úgy néz ki, eldőlt a The Last of Us sorozatverziójának sorsa
A Naughty Dog kultikus videójáték-sorozatának televíziós adaptációja eddig két évadot ért meg, és a második már kifejezetten megosztóra sikeredett.
Az HBO The Last of Us című, a Naughty Dog fergeteges sikerű videójátéka alapján készült sorozata 2023 egyik leghangosabb televíziós sikereként vonult be a köztudatba. A posztapokaliptikus túlélőthrillert nem csupán a különleges mikrokörnyezet és az erőteljes atmoszféra tette emlékezetessé, de a vadóc gyereklány, Ellie (Bella Ramsey) és a sebzett lelkű csempész, Joel (Pedro Pascal) ellentmondásos kapcsolata is. A széria második évadja, mely a videójáték hat évvel ezelőtt megjelent folytatásának eseményeit beszélte el, már korántsem nyűgözte le annyira a publikumot: az ítészek és a közönség a cselekmény egyes fordulatait éppúgy kifogásolta, mint például a színészi alakításokat, vagy épp az Ellie és Dina (Isabela Merced) közötti romantikus szálat. Mindennek dacára gőzerővel készül a harmadik évad, mely Abbie (Kaitlyn Dever) szemszögéből mutatja majd be a videójáték második fejezetének eseményeit.
Ezt olvastad már?
A 90 éves Woody Allen újra rendez: íme minden, amit tudni érdemes a következő filmjéről
Christopher Nolan nem hezitált: Matt Damont a viharos óceánba dobták az Odüsszeia forgatásán
Sőt, jó eséllyel annak fináléját is feldolgozza, egyre valószínűbbnek tűnik ugyanis, hogy a harmadik szezonnal az egész sorozat végpontjához ér.
Casey Bloys, az HBO vezérigazgatója a nemrégiben lezajlott Emmy-díjátadó kapcsán adott interjút a Deadline-nak, melyben megerősítette a már eddig is népszerű feltételezést, miszerint a következő évaddal befejeződik a nagyívű történet. „Úgy gondolom, Craig [Craig Mazin showrunner] úgy tervezte, hogy ez lesz az utolsó szezon” – fogalmazott az HBO fejese.
Tudvalevő, hogy az első két évadot Mazin Neil Druckmann-nel, a TLOU videójátékok atyjával együtt fejlesztette, Druckmann azonban megvált showrunneri posztjától, hogy a világhírű fejlesztőcég következő nagyszabású videójátékára, az Intergalactic: The Heretic Prophetre összpontosíthasson. A tévésorozat harmadik része tehát nélküle készül el, és ha minden jól megy, 2027-ben kerül majd képernyőre.
Forrás: Deadline
Borítókép: Warner Bros. press site








