Kiderültek a konkrét számok: ekkora infláció sújtotta Magyarországot 2025-ben
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal szárnyalták túl az egy évvel korábbiakat, valamint 0,1 százalékkal az előző haviakat – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közölt adatokból.
Szintén fontos információ, hogy 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez viszonyítva. A KSH által közzétett friss jelentésben azt olvashatjuk, hogy 2024 decemberéhez képest az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal növekedett, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva viszont 0,3 százalékkal mérséklődött. A termékcsoporton belül a csokoládé, kakaó ára 13,5 százalékkal, az édesipari lisztesárué 12,4, a kávéé 12,0, a büféáruké 11,8, az iskolai étkezésé 8,1, az éttermi étkezésé 8,0, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,6, az étolajé 5,8, a péksüteményeké 5,6, a tojásé 3,5 százalékkal emelkedett. A margarin ára 27,8 százalékkal, a liszté 11,6, a tejtermékeké 14,3, a tejé 12,3, a sertéshúsé 9,8, a párizsi, kolbászé 5,5, a sajté 5,3, a cukoré 4,0 százalékkal csökkent. A szeszes italok és a dohányáruk esetében 7,1 százalékos drágulást mértek, ezen belül a dohányáruk ára 8,6 százalékkal emelkedett. A háztartási energiáért átlagosan 8,9 százalékkal kellett többet fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 19,8, az elektromos energia 2,2 százalékkal drágult.
Ezt olvastad már?
Árkorrekció ide vagy oda: történelmi csúcsra futott a lakáshitelezés
Váratlan átrendeződés a budapesti lakáspiacon: ez lett a legkeresettebb kerület
A szolgáltatások esetében 6,8 százalék volt a drágulás mértéke. Ezen belül az üdülési szolgáltatások 14,3, a testápolási szolgáltatások 9,8, a járműjavítás és -karbantartás 9,6, a lakásjavítás és -karbantartás 9,0, az egészségügyi szolgáltatások 8,9, a sport, múzeumi belépők 8,7, a lakbér 5,7 százalékkal.
A tartós fogyasztási cikkek esetében 2,7 százalékos volt az áremelkedés. Ezen belül az ékszerek 24,5, a szobabútorok 5,0, a fűtő- és főzőberendezések 2,3, az új személygépkocsik pedig 2,7 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 8,6 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 5,1 százalékkal drágultak.
Egy hónap alatt, 2025. novemberhez mérten a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal mérséklődött (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,5 százalékos a csökkenés mértéke), ezen belül a tojás 3,0 százalékkal, a gyümölcs- és zöldséglé 2,2, az alkoholmentes üdítőitalok 1,4, a büféáruk 0,6, a kenyér 0,2 százalékkal többe, a vaj, vajkrém 2,4, a sajt 1,9, a sertéshús 1,7, a tej és az étolaj 1,1-1,1 százalékkal került kevesebbe.
Míg a ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal drágultak. addig a háztartási energia ára 0,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a vezetékes gázért és a tűzifáért is 1,4-1,4 százalékkal többet kellett fizetni.
2025 decemberére novemberhez viszonyítva a szolgáltatások ára átlagosan 0,8 százalékkal emelkedett , ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 1,8 százalékkal emelkedett. A járműüzemanyagok ára 1,7 százalékkal csökkent, a gyógyszer, gyógyáruké 0,2 százalékkal növekedett. A 2025-ös 4,4 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedésen belül a legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak, 6,7 százalékkal.
Tavaly az előző évhez képest átlagosan az élelmiszerek ára 5,3 százalékkal (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,9 százalékkal), a szeszes italok, dohányáruké 6,5, a háztartási energiáé 6,4, a ruházkodási cikkeké 1,8, a tartós fogyasztási cikkeké 2,2, az egyéb cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékkal nőttek – írja a KSH.
Forrás: KSH
Borítókép: Freepik








