Feszült hangulatban indul az EU–Kína-csúcs

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2025.07.11 | Gazdaság | Olvasási idő: 4 perc
Feszült hangulatban indul az EU–Kína-csúcs

Július 24-én, Pekingben kerülhet sor a diplomáciai kapcsolatok ötvenedik évfordulójáról megemlékező EU-Kína-csúcsra, ám két héttel az esemény előtt durván kiéleződtek a felek alig leplezett konfliktusai.

Baljós előjel, hogy a július 24-ei találkozót máris lerövidítették egy nappal, aminek hátterében az Európai Unió és Kína viszonyát megmételyező kereskedelmi viták állhatnak. A tárgyalások előkészületeiről hírt adó francia Les Echos szerint a pekingi csúcsot eredetileg a diplomáciai kapcsolatok ötvenedik évfordulója apropóján rendezték volna meg, de értelmes párbeszéd helyett „süketek párharca” várható az eseményen.

Kína a tiltott szubvenciók, illetve az irányított közbeszerzések miatt számos uniós gyártó indulását gátolta meg a különböző tenderein, de Brüsszel válaszcsapására sem kellett sokáig várni: mára rengeteg kínai szereplő szorult ki a belső piacról.

Az ázsiai nagyhatalom csak olajat öntött a tűzre, amikor fél évvel meghosszabbította az európai sertéshúsra vonatkozó dömpingellenes vizsgálatot. Sőt, Peking egyelőre a ritkaföldfémek kivitelével kapcsolatos korlátozást sem oldja fel, másrészről viszont elvárja, hogy az EU mértéktartást tanúsítson az elektromos autókat sújtó vámok ügyében. Brüsszel azonban vonakodik attól, hogy összekapcsolja egymással a különböző vitás kérdéseket.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden azon a címen vádolta meg Kínát, hogy állami támogatásokkal árasztja el a világpiacot és tudatosan gátolja a tisztességes, szabad versenyt. A nyilatkozatot Brüsszelben egyfajta Washingtonnak címzett üzenetként értelmezték, ami nem is véletlen, hiszen az EU most azon igyekszik, hogy kedvezőbb pozíciót harcoljon ki magának az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon.

Csak újabb dinamikát adott a szembenállásnak, amikor Vang Ji kínai külügyminiszter európai látogatása során közölte Kaja Kallasszal, az Európai Bizottság alelnökével, hogy országa nem tudná elfogadni, ha az oroszok vereséget szenvednének Ukrajnában. A tárcavezető megnyilvánulása kijózanítólag hatott az európai diplomatákra, egyúttal híven illusztrálta a kínai-orosz kapcsolatok szorosabbá válását.

Szakértők szerint a július végi EU-Kína-csúcson legfeljebb jelképes értékű eredmények születhetnek. Ursula von der Leyen és António Costa, az Európai Tanács elnöke is Pekingbe utazik majd, Hszi Csin-ping kínai elnök részvétele viszont egészen az utolsó pillanatokig kérdéses volt. Távolmaradása valószínűleg zajos diplomáciai botrányt okozott volna, 2008-ban ráadásul már sor került egy hasonló esetre, amikor Peking a Dalai Láma franciaországi látogatása miatt lemondta a lyoni csúcson való részvételét.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!