Több mint 100 ezer kg szemét után szintet lép az Ocean Cleanup

The Ocean Cleanup - Boyan Slat

Eddig 114 691 kg szeméttől szabadították meg az óceánt a System 002/A nevű rendszer próbaüzemében 2021 és ’22 folyamán, ezzel sikeresnek nyilvánították a tesztet, és fokozatosan átállnak egy nagyobb léptékű rendszerre, amellyel a nagy csendes-óceáni szemétsziget felszámolását tűzték ki célul.

A The Ocean Cleanup a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi kezdeményezése, amely nevéhez hűen az óceánok szeméttől való megtisztítását tűzte ki célul. Ambiciózus elgondolás, ami egy 18 éves holland fiú, Boyan Slat fejéből pattant ki még 2013-ban. Sokan kételkedtek a projekt sikerességében, hiszen már-már túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, és bár valóban nem indult zökkenőmentesen a történet, mostanra úgy tűnik igazi sikersztori lesz belőle.

Az óceán a System 001-nek sem kegyelmezett

A holland alapító tervét kezdetben a Fekete-tengeren tesztelték, és miután jól vette az akadályokat, 2018-ban rendeltetési helyére, a Csendes-óceánra szállították a System 001 nevű rendszert. A cél már akkor is a nagy csendes-óceáni szemétsziget megszüntetése volt, ami a Csendes-óceánon, hozzávetőleg a nyugati hosszúság 135. és 155., illetve az északi szélesség 35. és 45. foka között helyezkedik el. A Kalifornia és Hawaii között található területen 1,6 millió négyzetkilométert foglal el a vízben és a víz alatt lebegő hulladék, köztük akár több évtizedes műanyag palackokkal, joghurtos dobozokkal, halászhálókkal és így tovább. Először a ’80-as években fedezték fel ezt a mesterséges “szigetet”, ami az emberiség pazarló magatartásának nem túl fényes bizonyítéka. A nem megfelelően kezelt hulladék ma nagyrészt az óceánokban köt ki, és az áramlatok mozgása révén öt szemétszigetben halmozódnak fel. Ezek közül a legmasszívabb szemétkupac a szóban forgó csendes-óceáni.

Újratervezés

Azonban a valóság arcon csapta a The Ocean Cleanup munkatársait, ugyanis az óceáni körülmények között a rendszer már nem tudott hatékonyan működni, így ezzel az eszközzel esély sem volt a becslések szerint 1,8 trillió szemét eltakarítására. Persze szép lett volna, ha egyszerűen csak kiporszívózzák az óceánt, de könnyebb eldobni a szemetet, mint utána összeszedni. 2021-ben ezért egy új rendszert dolgoztak ki, amit a nyílt vízi körülményekre optimalizáltak.

Mivel a szemétszigetek sajátossága, hogy a hulladék rendkívül sokféle, a felszínen és a víz alatt is úszkál, illetve széles területen van szétszóródva, ezért az U alakú nagy óceáni szemétporszívó célja, hogy egy helyre terelje a hulladékot az élővilág megzavarása nélkül, ahol aztán fennakad, ezáltal begyűjthetővé válik a szemét. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, ugyanis az egyéves próbaüzem után úgy tűnik, az átalakított rendszer már alkalmas arra, hogy beteljesítse küldetését.

A System 03 háromszor akkora lesz, mint a System 002, és sokkal nagyobb mennyiségű műanyagot lesz képes befogni, mint elődje, kilónként alacsonyabb költséggel, folyamatosan, egész évben. A The Ocean Cleanup hisz benne, hogy a megduplázott méret és az üzemidő növelése egy olyan rendszert eredményezhet, amely tízszer hatékonyabb a korábbi verziónál.

Mivel egy hatalmas területet kell megtisztítani – a szemét akkora területet foglal el, amiben három Franciaország vagy Texas állam kétszer elférne -, ezért a projekt sikerességének legfőbb indikátora, hogy mennyibe kerül egy kiló szemét eltávolítása innen. A nagyobb rendszer pedig költséghatékonyságot is jelent.

Elméletben már a mostani, System 002 rendszerrel is képesek volnának a teljes szemétszigetet eltüntetni, de ez irgalmatlanul drága lenne. Ebből a felszerelésből 50 darab kellene a művelethez, míg a 03-ból már 10 is megoldaná a feladatot. A nagyobb szerkezet ugyanis azt is jelenti, hogy kevesebb támogató járműre van szükség, amelyek a fő kiadásokat jelentik.

Az elmúlt egy év tapasztalatszerzése nyomán számos fejlesztést is végeztek az új rendszernél. Például megoldották, hogy egyes műanyagok ne tudják a hullámok hátán kicselezni a rendszert, illetve a természeti elemeknek való ellenálláson is javítottak. Arra is odafigyelnek, hogy az óceáni ökoszisztémát és az atmoszférát ne befolyásolja negatívan a takarítási projekt.

Hamarosan elkezdődik a fokozatos átállás a 03-as rendszerre, amiről bővebben itt számolnak be.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!