Brutális tortúra árán jutott ki az olimpiára a svéd úszó
A 25 éves sportolót az utóbbi esztendőkben nem kímélte az élet: hatszor kapta el a koronavírust, súlyos golfkocsi-balesetet szenvedett, erekciós problémák gyötörték, sőt egy alkalommal lélegeztetőgépre is kötötték. Victor Johansson e pokoli kálvária dacára most mégis visszatért a medencébe, ráadásul nem kisebb eseményen bizonyíthat, mint a párizsi olimpia.
Tinédzserként fényes jövő előtt állt a most 25 éves Victor Johansson: a fiatal úszó a 2016-os hódmezővásárhelyi junior Eb-n 800 gyorson szerzett aranyérmet, 2020-ban pedig 1500 gyorson lett aranyérmes a nápolyi Universiadén, arról nem is szólva, hogy a 200 és 1500 méteres gyorsúszó számokban egymás után döntögette a rekordokat a svéd bajnokságokon – idézi fel a 24.hu cikke. Az utóbbi néhány esztendőben aztán fordult a kocka, és úgy tűnt, Johansson csúszós lejtőre került. 2019-ben, amikor még Los Angelesben lakott, megfelelően táplálkozott, s az edzésekre is kellő hangsúlyt fektetett, teljesítménye mégis kezdett hullámzóvá válni, ami egy idő után magát az úszót is kétségbeeséssel töltötte el.
Egymás után kereste fel a tapasztalt szakorvosokat, hiszen mielőbb fényt akart deríteni a furcsa jelenség okára. „Az egyik orvos arról faggatott, hogy milyen a szexuális életem és mi a helyzet az erekciómmal. Erre a kérdésre nem tudtam nyugodt szívvel válaszolni” – mesélte később Johansson.
Kisvártatva kiderült, hogy elképesztően alacsony a sportoló szervezetének tesztoszteronszintje. Ez azonban még csupán a megpróbáltatások kezdetét jelentette Johansson számára. Fél évvel később ugyanis bakteriális torokfertőzéssel diagnosztizálták: előbb ágynak esett, aztán lélegeztetőgépre kötötték. Két napig nem vett magához sem vizet, sem szilárd táplálékot, a láza 41 fokig szökött fel, a kórházban pedig életveszélyesnek ítélték az állapotát.
Miután felépült, komolyan eltöprengett azon, hogy örökre hátat fordítson az úszásnak.
Niko Martikainen edző végül mégis rábeszélte a folytatásra, sőt a szakember bátorító szavai Johansson lanyhuló versenyszellemét is megacélozták, és aztán jöttek is sorban a fényes sikerek. Hét hónappal azután, hogy lélegeztetőgépre kapcsolták, már a tokiói olimpián bizonyíthatott.
Nem sokkal később azonban újabb embert próbáló akadályokat gördített elé a sors: a 2021-es rövidpályás világbajnokságon egy ujjtörés miatt nem szerepelhetett, 2022-ben pedig a koronavírust kapta el, így egy hotelszobából kellett végignéznie a világbajnokságot. Egy évvel később egy golfkocsi volánja mögött ülve szenvedett balesetet. Az eredmény: egy törött borda.
„Nincs bennem önsajnálat, mert valójában nagyon jó az életem. Fel kell ismernünk, hogy az életünk arról szól, hogy a dolgokat a megfelelő perspektívában lássuk. Mégsem daganatos beteg vagyok”
– összegezte pechszériájának tanulságát Johansson. „Az elmúlt négy-hat évben bordatörés, lélegeztetőgép, ujjtörés, fejsérülés és hat koronavírus-megbetegedés gyötört, de az elmúlt egy esztendő végre teljesen problémamentes volt” – tette hozzá.
2024 februárjában, a dohai világbajnokságon a fiatal úszó túlszárnyalta kollégája, Anders Holmertz 32 évvel ezelőtti svéd rekordját 400 méteres gyorsúszásban (a Johansson által beállított új csúcs 3.45.87 perc), majd pár nappal később felülmúlta saját svéd rekordját 800 méteres gyorsúszásban (7.47.04 perc).
Ennél is nagyobb megtiszteltetést jelentett számára, hogy az idei párizsi olimpián is visszatérhetett a medencébe, igaz, mostani antréja már korántsem annyira meggyőző: