Eddig tartott a nyugdíj: a 92 éves Michael Caine máris visszatérhet a vászonra

A brit színésznagyság 2023-ban jelentette be, hogy sokasodó egészségügyi problémái miatt búcsút int szeretett hivatásának, most viszont úgy tűnik, hamarosan ismét kamerák elé áll.
2023-ban, egyre gyarapodó egészségügyi gondjaira hivatkozva jelentette be a kétszeres Oscar-díjas Michael Caine, hogy visszavonul a színészmesterségtől. Eddigi utolsó mozijában, a megtörtént eseményeket feldolgozó A nagy menekülőben (The Great Escaper) egy második világháborús veteránt alakított, aki megszökik az idősek otthonából, hogy részt vegyen a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulójára rendezett nagyszabású megemlékezésen. Az erősen önreflektív, afféle pályaösszegzésnek is beillő szerep stílszerű hattyúdalnak tűnt, ám úgy tűnik, Caine mégsem köszönt el végleg az ezüstvászontól: a Variety friss cikke szerint a világsztár hamarosan visszatérhet Az utolsó boszorkányvadász folytatásában.
A fantasy 2015-ös első részében a színész egy Dolan nevű papot személyesített meg, aki szövetségre lépett a Vin Diesel által megformált főszereplővel, Kaulderrel, hogy együtt megálljt parancsoljanak annak szörnyű járványnak, amit egy boszorkánykirálynő szabadított a világra.
A Lionsgate által bemutatott produkció mindössze 27 millió dollárt kalapozott össze Észak-Amerikában, a nemzetközi piacokon azonban jóval többet, 119 millió dollárt fialt, és később DVD-n, illetve a Netflix műsorkínálatában is megtalálta a maga célközönségét.
„Forgattam egy filmet, amiben eljátszhattam a főszerepet, és hihetetlenül jó kritikákat kaptam. Most már csak nagyon idős férfiakat alakíthatnék, 90 éveseket, legfeljebb 85 éveseket. És arra gondoltam: ‘Talán itt az ideje, hogy kiszálljak az egészből – remek kritikákat kaptam. Hogyan tudnám mindezt felülmúlni?'” – nyilatkozta Caine A nagy menekülő című filmje kapcsán. Úgy tűnik, mégsem ez lesz a színészlegenda életművének utolsó darabja, igaz, a Variety cikke szerint még korántsem biztos, hogy tényleg felbukkan a ma már kultstátusznak örvendő Az utolsó boszorkányvadász második részében.
Caine korábban felelevenítette, milyen különleges élményt jelentett számára, hogy szerepelhetett a világhírű Paolo Sorrentino (A nagy szépség, Az ifjú pápa, Silvio és a többiek, Isten keze) több tekintetében is Fellini csúcskorszakát idéző, lehengerlő szerzői filmjében, az Ifjúságban. A 90 éves színész egy idős karmestert keltett életre, aki a svájci Alpok egyik fényűző szállodájába vonul vissza, hogy számot vessen addigi életével.
A humoros és megható pillanatokban egyaránt bővelkedő, a művészsors legégetőbb kérdéseit feszegető modern klasszikusban nyújtott alakításáért Caine 2015-ben az Európai Filmakadémia díját is átvehette. „Magamban úgy könyveltem el ezt a filmet, mint a legnagyszerűbb munkát, amihez valaha is közöm volt” – fogalmazott a brit színésznagyság.