Az olimpiákon hagyományosan a labdarúgótornák tartanak a leghosszabb ideig, már a megnyitó előtt rajtolnak a meccsek és állandó beszédtémát szolgáltatnak a játékokon. A magyar olimpiatörténet egyik legragyogóbb diadaláról, Puskásék 1952-es aranyérméről nem csak azon az olimpián beszéltek sokat. Máig beszédtéma.
„Ha azt mondod Puskás, azt mondom 10-es, ha azt mondod Maradona, azt mondom 10-es“. Valahogy így néz ki a futballfanatikusok párbeszéde. Vannak – vagy inkább voltak – ugyanis megkérdőjelezhetetlen, kőbe vésett alappillérek a fociban, mint például egykoron a mezszám. 1928-ban egy Arsenal-Sheffiled meccsen viseltek először számokat a mezen a játékosok, világbajnokságon először 1950-ben különböztették meg így a játékosokat. Az 1954-es vb-n már kötelező tartozék volt. És természetesen nem lenne olimpia az olimpia, ha itt nem lennének újítások.
Mutasd a mezed, megmondom ki vagy
A magyar szempontból örökre emlékezetes helsinki olimpián már állandó számozással játszottak a csapatok. A résztvevők közül néhányan, például a magyar mellett a brit csapat is, úgy döntött, hogy a posztok szerint, növekvő számsorrendet alkalmaznak. Így lett Gellér az 1-es, Grosics a 2-es és az itthon maradó, de benevezett Henni Géza a hármas.
A csapatrészeken belül is számított a poszt, ezért került a balszélső Czibor a balösszekötő Puskás mögé. Vagyis a helsinki olimpián kialakult a magyar futballtörténelem legkülönlegesebb számozása: Puskás 19, Czibor 20.
Piroslapos rajt
Az 1952-es futballtorna nem csak emiatt volt különleges. 27 csapat nevezésével minden idők legnépesebb olimpiai futballtornája volt, ami Puskásék diadalával ért véget. Pedig nem úgy indult, hogy gálázik majd a csapat. A selejtezőn Románia ellen nagyon nagy nehézségek árán, 2:1-re nyert a csapat, ráadásul az egyik gólszerzőt Kocsist kiállította a szovjet Latisev. Igen, az a Latisev, akit sokszor emlegettek még a magyar drukkerek, például az 1962-es vb-n, amikor nem adta meg Tichy szabályos gólját a Csehszlovákok ellen. Az egyik legenda szerint Latisev akkor „kedvelte“ meg a mieinket, amikor 1952 májusában egy Moszkva-Magyarország találkozón Puskás finoman útbaigazította egy téves ítéletnél…
Az olimpia előtt már közel két éve veretlen csapat következő ellenfele Olaszország volt, az az Olaszország, akiket 1925 óta nem győzött le a nemzeti csapat: Helsinkiben megtört a jég. Palotás duplázott, a vége 3:0 ide. Jöhetett a törökök elleni negyeddöntő és egy sima, 7:1-es győzelem. Erre még nem is kapta volna fel a fejét a világ, de jött a folytatás. Az elődöntőben ugyanis az 1950-es vb-bronzérmes, olimpiai címvédő Svédország következett, de Hidegkutiék nem lassítottak, elképesztő játékkal hatot lőttek a skandinávoknak. Ráadásul Puskás már az első percben betalált, nála gyorsabb csak Neymar volt a riói olimpián, neki elég volt 14 másodperc. Az olimpiai elődöntő különlegessége, hogy a találkozót az az angol Ling vezete, aki később az 1954-es vb-n két meccset is (el)fújt a magyaroknak: az NSZK elleni csoporttalálkozót, ahol Liebrich kíméletlenül lerúgta Puskást, majd a vb-döntőt, ahol sok egyéb mellett egy lesgólt kértek rajta számon.
XV. nyári olimpiai játékok, Olimpiai Stadion. Olimpiai bajnok labdarúgóink a lelátón, előtérben Puskás Ferenc, majd tőle távolodva Börzsei János, Zakariás József, Kalmár Jenő edző és Lóránt Gyula. Mögöttük állát támasztva Zsolt István játékvezető. Fortepan / Bojár Sándor
Döntő szavak Rákositól
Jött az olimpiai döntő és az újabb elképesztő sztorik. A kapitány, Sebes Gusztáv például így emlékezett a finálé előtti pillanatokra: „A mérkőzés előtt tíz perccel az öltözőből szólítottak a telefonhoz. Rákosi Mátyás beszélt. Szó szerint a következőket mondta: Nagyon vigyázzanak, tudják milyen a helyzetünk Jugoszláviával, nehogy megveressék magukat.“ A politikai üzenet egyértelmű, a magyaroknak le kell győzniük a szovjeteket a nyolcaddöntőben búcsúztató Jugoszlávokat.
Torokfájás után győzelmi üvöltés
Mondani sem kell, talán soha nem játszott ennyire idegesen a magyar csapat, mint a találkozó elején. Puskás tőle szokatlanul tizenegyest rontott, hibája után gyakorlatilag kiállt az oldalvonalhoz és alig ért labdába. Nem mindennapi olimpia volt ez számára sem, a csapat szárnyalt, ő azonban a mennyből a pokolba került: az olimpia előtt született meg kislánya, Anikó és az ötkarikás játékok idején vesztette el édesapját. Puskás aztán megrázta magát, Czibor passzából megszerezte a vezetést, majd a gólpasszadó maga is betalált. Szepesi sírt a rádióközvetítésben, „GYŐZTÜNK, GYŐZTÜNK“ üvöltötte a népszerű rádióriporter. Ekkor már a torka sem fájt, pedig alig egy órával a döntő kezdése előtt még erre panaszkodott. Így nem volt más választás, a Népsport főszerkesztője, Feleki László a stadionból átszaladt Gulyás Gyuláért a közeli uszodába.
Riporteri rémálom: egy félidőnyi futball
Gulyás a bajnoki címről döntő magyar-amerikai olimpiai pólómeccsre készült, de ha Szepesinek fáj a torka, menni kellett. Olimpiatörténeti érdekesség, hogy Gulyás Gyula, – a népszerű Gulyás László sportriporter édesapja közvetítette a döntő első félidejét, majd Szepesi folytatta a második játékrésszel.
Gulyás így emlékezett erre az esetre: „Kicsit szédelegve összeszedtem a papírjaimat, és a magyar-amerikai vízilabda-döntő előkészületeiről átkapcsoltam a magyar-jugóra. Lényegében labda ez is, villant át az agyamon, de aztán mint a villámcsapás ért a kérdés: kik játszanak a jugoszláv csapatban? És mi a felállásuk? És ebben a politikailag rázós szituációban hogyan boronáljam a játékot 45 percen keresztül.“
Gulyás egy félidő után visszatért az uszodába, ahol már 3:0-ra vezetett a magyar csapat és végül győzött is. Micsoda nap: a pólóválogatott, a futballcsapat, sőt Papp Laci és Gyenge Valéria is olimpiai bajnok lett Helsinkiben. Az Aranycsapat és Puskás tehát olimpiai bajnok lett Helsinkiben, a Száguldó Őrnagy ezt a medált tartotta a legnagyobb becsben. Bárhol is fordult meg a világban, az olimpiai aranyérmét mindig elvitte magával…
(Kiemelt kép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor)
