Májusban ismét Kávéházak éjszakája

Kávéházak éjszakája

A Kávéházak éjszakája nevet viselő programsorozat először a tavalyi évben került megrendezésre azzal a céllal, hogy felelevenítse és népszerűsítse a mára kissé feledésbe merült, de a 19. században markánsan jelenlévő budapesti kávéházi hagyományokat.

A tavaly mintegy 4000 érdeklődőt vonzó programon idén a zenei, a színházi és az irodalmi események mellett a kávéházak történetéről és magáról a kávéról is sok érdekességet hallhat majd a közönség. Az előadásokon részletek hangzanak el például Gyarmati Fanni naplójából, Mészöly Miklós és Polcz Alain, valamint Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből, de lesz Ady100 est, a Sebő együttes pedig Igaz Hang című estjét mutatja be.

A zenei programokon fellép mások mellett Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor Trió és Elza Valle is, valamint a Budapest Music Centerrel kötött együttműködés keretében több mint tíz helyszínen jazz koncertek is lesznek.

Számos helyszínen baristaoktatók és kávéházi szakemberek vezetik be a kávékultúra rejtelmeibe az érdeklődőket, akik részt vehetnek kávékóstoló programokon is. Több kávéházi és várostörténeti séta is indul, amely különböző útvonalakon és tematika szerint mutatja be a helyszíneket és azok környékét.

A tradicionális Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark és a Hadik Kávéház vagy a Cafe Zsivágó mellett kortárs jellegű kávézók is részt vesznek a programban, például a Kelet Kávézó, a La Nube café, a Café Smúz és a Café Frei, valamint idén csatlakozott a programhoz az Opus Jazz Klub, a Parisi Café, az Elyseé Bistro & Kávéház, a Tranzit Art Café, a Madal Café és az IF Jazz Café is.

További információ és részletes program a Kávéházak éjszakája weboldalán. Kiemelt kép: Hadik kávéház.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!