A világ legveszélyesebb rockbandája újra Budapesten!
Harmincegy év után idén júliusban ismét nemzeti stadionunkban játszik minden idők egyik legnagyobb rockbandája, az Axl Rose mellett újra Slash-sel és Duff McKagannel felálló Guns N’ Roses – koncertajánló a világ legveszélyesebb zenekarának múltjával és jelenével.
„Guns N’ Roses, Guns N’ Roses!” – skandálta egyre türelmetlenebbül mintegy hetvenezer ember 1992. május 22-én, miután a Faith No More – előttük a szintén remek Soundgarden játszott – elhagyta a Népstadionban felállított hatalmas színpadot. Aztán több mint egyórás várakozás után Axl Rose és a Nightrain berobogott a deszkákra, s kezdetét vette a fény- és pirotechnikán kívül odafentről esővel, Axl részéről pedig a Tavaszi széllel megfűszerezett rock and roll-varázslat, melynek sikere után aligha gondoltuk volna, hogy harmincegy évet kell várnunk arra, hogy a vörös hajú frontember, Slash és Duff ugyanazon a helyszínen együtt álljon a közönség elé.
Jó ideig úgy tűnt, ezt az élményt soha nem élhetjük át újra
Bár Axl 2006-ban egy csaknem botrányba fulladó – majd’ négyórás(!) késéssel kezdődő –, ám a hangulatot és a zenét tekintve kiváló koncert erejéig ellátogatott csapatával a stadionnal szomszédos Papp László Sportarénába, az akkori Guns N’ Rosesban az eredeti tagok közül csak a frontember, illetve a ’92-es felállásból rajta kívül megmaradó billentyűs, Dizzy Reed volt jelen.
Márpedig azzal minden GN’R-rajongó tisztában van, hogy a kürtőkalapos gitárfenomén és a hórihorgas szőke bőgős nélkül a világ egykor legveszélyesebb (és legnépszerűbb) zenekara legfeljebb egy minőségi tribute-banda. Most azonban eljött a pillanat: július 19-én este a Puskás Arénában újra Slash gitárján csendül fel a Sweet Child O’ Mine összetéveszthetetlen kezdőriffje – garantáltan telt ház előtt, a jegyek ugyanis az eredeti forgalmazó Live Nationnél gyakorlatilag két nap alatt elfogytak.
Út a csúcsra
A Guns N’ Rosest 1985-ben alapította W. Axl Rose énekes és Izzy Stradlin ritmusgitáros, ők a Hollywood Rose tagjai voltak, míg Tracii Guns gitáros, Ole Beich basszusgitáros és Rob Gardner dobos az LA Gunsból csatlakozott – aligha kell komoly képzelőerő ahhoz, honnan jött az ötlet a banda névadásakor. A Hollywood Rose-osok viszonylag gyorsan lemorzsolódtak, a szólós Saul Hudson, azaz Slash, a bőgős Duff McKagan lett, a dobok mögé Steven Adler került – kialakult a klasszikus felállás.
A zenekar első nagylemeze, az Appetite For Destruction 1987. július 21-én jelent meg, és kezdetben nem hozott átütő sikert, ám a Welcome To The Jungle után az MTV-n másodikként megjelenő kislemez, a Sweet Child O’ Mine klipje hihetetlenül népszerű lett – a dal egészen a Billboard Hot 100-as listájának csúcsáig szállt. A korongot onnantól kezdve vették, mint a cukrot, az Egyesült Államokban minden idők legnagyobb példányszámban eladott debütáló albuma lett, több mint 30 millió kelt el belőle világszerte – ez szintén az egyik legtekintélyesebb szám a rocktörténelemben.
Az Appetite For Destructiont egy év múlva követte a Billboardnál a második helyen debütáló GN’R Lies, majd 1991 szeptemberében kiadták a Use Your Illusion névre keresztelt dupla albumot, amely az Billboard listájának első, illetve második helyén nyitott, ezzel újabb rekordot állított fel – a Terminátor II betétdala, a You Could Be Mine, valamint a Don’t Cry és a November Rain szintén a rock and roll alapműveivé váltak. A két album akár három is lehetett volna, Axl, Izzy és Slash annyi anyagot írt akkoriban, végül harminc dal került fel a korongokra. A Use Your Illusion Tour Pedig a késések, valamint Axl hatalmas botrányokat okozó magánszámai ellenére is óriási siker lett, a Guns N’ Roses pedig a világ legnagyobb rockzenekara.
„Ebben az életben nem”
A Use Your Illusion a világ csúcsára repítette a gunnereket, ám az „épületen” egyre több repedés mutatkozott: előbb Adlert rúgták ki tolerálhatatlan kábítószer-problémái miatt – helyette a Cult dobosa, Matt Sorum érkezett, majd Rose gyerekkori cimborája, Izzy unta meg frontember túlkapásait, őt Gilby Clarke váltotta. Egy jellemző példa arra, hogy a mértéktelen drogfogyasztáson túl miért is érdemélték ki a „legveszélyesebb” címet: 1991-ben, St. Louisban Axl szabályos zavargást váltott ki azzal, hogy először a nézők közé beugorva egy ott kattintgató fotóst laposra akart verni, majd a biztonságiakat okolva félbehagyta a koncertet.
A több mint két évig tartó turné után a brigád 1993-ban adta ki mindmáig utolsó nagylemezét Slash-sel és Duff-fal; az egyébként remek The Spaghetti Incident? című albumon punk- és glam rock-feldolgozások szerepeltek, s noha elődeinél lényegesen kisebb volt a sikere, így is a Billboard 200 negyedik helyén nyitott. Ezt követően még ’94-ben elkezdtek dolgozni a Chinese Democracy címet viselő új albumon, valamint feldolgozták a Rolling Stones Sympathy For The Devil című nótáját, amely az Interjú a vámpírral című Neil Jordan-film betétdala lett, de a zenekaron belüli ellentétek olyan nagyok lettek, hogy 1996. október 30-án Slash is bejelentette: távozik a bandából.
„Az egész arról szólt, hogy Axl akart irányítani, de annyira, hogy mi már fuldokoltunk. Amióta összeálltunk, minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a Guns N’ Roses legyen a világ legjobb bandája. Szívem-lelkem beletettem mindenbe, amit csináltunk, és semmit sem bánok. Olyan dolgokat csináltunk, amikről más bandák csak álmodnak; néhány év alatt elértük azokat a célokat, amelyeket mások, az olyanok, mint a Stones, csak évtizedek alatt tudtak megközelíteni. Nem szeretek hencegni, de ennyi idő alatt a rock and roll történetében még senki sem ért el annyi mindent, mint mi. Miután hosszú ideig azon dolgoztam, hogy a banda azzá váljon, amivé lett, búcsút mondtam az egésznek. Olyan furcsa volt, mintha kilőttek volna az űrbe. De miután megtettem, úgy éreztem, leemelték a vállamról a súlyokat, kivették az ólmot a cipőmből” – írta Slash önéletrajzi könyvében. Axl pedig, amikor megkérdezték, lehetséges-e, hogy a Guns N’ Roses a régi tagokkal újra összeálljon, csak ennyit válaszolt: „Ebben az életben nem.”
Egyedül nem megy
A „nagy szakítás” után fél év sem telt el, amikor Axl Rose megvásárolta a Guns N’ Roses név használati jogát: düböröghetett tovább a banda, a gitárnál a Nine Inch Nails-es Robin Finckkel, Duff McKagan helyét pedig Tommy Stinson foglalta el. A tagok nevét ekkoriban talán maga Axl sem tudta megjegyezni, olyan gyorsan cserélődtek, stabil felállásról nem igazán lehetett beszélni, bár Rose, Stinson és Dizzy Reed, valamint második billentyűsként Chris Pitman stabil tagnak számított. Megfordult a bandában gitárosként Paul Tobias, Buckethead, Ron „Bumblefoot” Thal, dobosként pedig Chris Vrenna, Josh Freese és Bryan Mantia – a már említett 2006-os budapesti koncerten Rose, Bumblefoot, Finck, Richard Fortus, Stinson, Reed, Pittman és Mantia szórakoztatta a nagyérdeműt – mármint azokat, akik több órás várakozás után nem mentek átkozódva haza…
Jóllehet, az Axl & Co., szorgalmasan koncertezett, sok rajongó már alighanem elkönyvelte, hogy soha nem hall többé új Guns N’ Roses albumot, amikor tizennégy év után, 2008 novemberében végre megjelent a Chinese Democracy. A tizennégy dalt tartalmazó korong a Billboard 200-on a harmadik helyen debütált, és platinalemez is lett belőle, de az erőteljes progresszív rock-hatás miatt sokkal inkább egy remek Axl Rose-szólóalbumnak nevezhető, mintsem tőrőlmetszett rock and rollnak. Axl öt és fél oktávja vitán felül pazarul szólt, de a régi rajongók számára hiányoztak a lemezről Izzy stonesos riffjei (és nem mellékesen dalszerzői kvalitása), a Slash-féle bluesos gitárszólamok, illetve Duff punkos bőgőzése – vagyis mindaz, ami Gunst azzá tette, ami. Az albumot természetesen világturné követte, de talán már a hallatlanul makacs frontember agyában is megfogalmazódhatott a gondolat: a Guns bizony Slashékkel az igazi.
Ki tudja, végül mi vezetett a végső elhatározáshoz – akár egy újabb nagy kaszálás reménye is lehetett a főmotívum –, de tény, hogy a döntés megszületett: 2016. január 4-én hivatalosan bejelentették, hogy a Coachella fesztiválon fellépő Guns N’ Rosesban összeáll a „Slaxl”, a basszusgitárt pedig újra Duff kezeli majd. Április elsején a Los Angeles-i Troubadour klubban 500 ember előtt léptek fel – a belépőjegy tíz dollárba került –, ahol Rose egyből el is törte a lábát, de ez sem szabott gátat az újraegyesülésnek. A „bolondok napján” kezdetét vette az önironikusan Not In This Lifetime Tour névre keresztelt koncertsorozat, amely 2019 november 2-án ért véget. A turné 158 állomásán összesen 5 371 891 jegyet adtak el, a bruttó bevétel 584,2 millió dollár volt – ez a Billboard Boxscore kimutatása szerint negyedik legnagyobb összeg a rockzene történetében.
Ha új album még nincs is, lesz mit figyelni a Puskásban
A Chinese Democracy 2008-as megjelenése, de még inkább a nagy hármas újbóli összeállása óta a Guns-fanok rendületlenül hisznek abban, hogy a Slashék előbb-utóbb nekifeszülnek, és összekalapálnak egy ütős albumot, már csak azért is, mert Axl Rose merevlemezein alighanem jó pár slágergyanús szerzemény lapul valahol. A reménykedés további táptalajt kapott, amikor 2022-ben a banda Hard Skool címmel kidobott egy EP-t amelyre a Don’t Cry és a You’re Crazy „újkori” koncertverziója mellett két, eredetileg a Chinese Democracy-ra szánt „új” dalt is felvettek. A címadó szerzemény 1999-ből származik, és ha nem is vetekedhet, mondjuk, a Paradise City-vel, a Welcome To The Jungle-lal vagy éppen a Mr. Brownstone-nal, azért a legjobb Guns N’ Roses-féle rock and roll-hagyományokat követi. A másik „új” dal, a punkos-posztindusztriális ABSUЯD, a keresztségben eredetileg a Silkworms nevet kapta, és játszották is annak idején Chinese Democracy-turnén – többek szerint leginkább a Slipknot-rajongók nyalhatnák utána a szájukat.
Bár a banda az alkotás szempontjából teljességgel kiszámíthatatlan, és konkrét ígéretet azóta sem tettek egy LP-re, e két nóta gitár- és basszusfutamait hallgatva egyértelműen igazolódni látszik, hogy Guns N’ Roses hosszú távú zenei túlélését csak az Axl–Slash–Duff tengely biztosíthatja, s talán az sem lenne baj, ha a Use Your Illusion-ön tizenkét számot jegyző Izzy Stradlinnel is felvennék a kapcsolatot. A rockszcéna mai felhozatalát tekintve bizony lenne igény egy GN’R-nagylemezre, ha a Hard Skoolhoz hasonló anyagokat tudna kipréselni magából az Axl Rose, Slash, Richard Fortus, Duff McKagan, Dizzy Reed, Melissa Reece, Frank Ferrer hetesfogat.
Ami a koncerteket illeti, a Covid-időszak után Budapesthez legközelebb tavaly Prágában, illetve Bécsben játszott az együttes, e sorok írója a cseh fővárosban látta őket, ahol kifejezetten felvillanyozó produkciót nyújtottak. A közel három és fél órás műsort nem volt könnyű végigtáncolni, -ugrálni, -énekelni, és az is szokatlan volt, hogy pontosan kezdtek, de a hangzásra és a zenekar lelkesedésére nem lehetett panasz.
Bár Axl felső regiszterei harmincnyolc év sikítás után megkoptak – az AC/DC beugró énekeseként azért még tudott csodákat csinálni –, még mindig érezhető, hogy minden idők egyik legjobb frontembere áll a színpadon, mint ahogy azt is jó látni, hogy a turnézással járó nyilvánvaló anyagi előnyökön túl a zenélést is újra élvezik a gunnerek.
(Kiemelt kép: Luis Tejido, MTI/MTVA)