Még 5 teljes nap és elfogynak a Föld éves erőforrásai

Globális túlfogyasztás világnapja 2019

Az idén július 29-ére esik a globális túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága hétfőre használja el a bolygó egy évre jutó erőforrásait.

A Természetvédelmi Világalap (WWF)adatai alapján évről évre egyre hamarabb jön el a globális túlfogyasztás világnapja. Tavaly még augusztus 1-jére, 2017-ben augusztus 2-ára esett ez a nap. 1970-ben pedig még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta mintegy 5 hónappal korábban használjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

Ez azt jelenti, hogy fogyasztásunkat tekintve jelenleg úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak egy van.

Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője egy pénzügyi hasonlattal élve kiemeli: ha a természeti tőkének csak a kamataiból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd. “Ha ezzel szemben mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk” – hangsúlyozza, hozzátéve, hogy még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek, a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze.

A túlfogyasztás világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag. Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.

Az európai túlfogyasztás napja idén május 10-re esett, vagyis ha mindenki úgy élne, mint az EU tagállamaiban átlagosan, akkor a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerültek volna. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el.

Az országonkénti lista élén tavaly óta Katar áll, ahol mindössze másfél hónap alatt, február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. A közel-keleti országot a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), majd az Egyesült Arab Emírségek (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.) követi, de Dániában (március 29.) és Ausztráliában (március 31.) is már az év harmadik hónapjában eljön a túlfogyasztás napja.

A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

A WWF arra figyelmeztet, hogy a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek ökológiai lábnyomuk csökkentéséért.

Az otthonok megfelelő szigetelése, az autó használata helyett például a kerékpár, gyaloglás vagy a tömegközlekedés választásával, a műanyagmentes július is egy olyan kezdeményezés, amely az egyén szintjére lebontva képes csökkenteni a környezetre nehezedő súlyos terhet, de a mindennapok tudatos vízhasználata és a környezetbarát tisztítószerek választása is hatalmas lépést jelentenek. A fogyasztói társadalom egyik legnagyobb kihívást jelentő lépése pedig, hogy valóban azt vásároljuk csak meg, amire és amikor szükségünk van – magyarázza a szakértő. (MTI)

Ez is érdekelhet: Szlovénia 2025-re a szemete 75 százalékát újrahasznosítja

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!