Szlovénia 2025-re a szemete 75%-át újrahasznosítja

Szlovénia - fenntarthatóság

Semmilyen varázslat vagy titkos fegyver nem kellett ahhoz, hogy a szeméttelep etetése helyett újrahasznosítsák a hulladékukat – átgondolt kormányzati intézkedések és megfelelő infrastruktúra. A lakosság is felismerte, hogy a saját és minden Föld lakó érdeke az összefogás, és néhány apró változtatással miként érhetik el, hogy ne fulladjanak bele a szemétbe. A cél, hogy 2025-re a hulladék 75%-át újrahasznosítsák.

A 2000-es évek elején válogatás nélkül minden hulladék a szeméttelepen végezte Szlovéniában, ami Nina Sankovič, a város hulladékkezelési vállalata, a Voka Snaga képviselőjének elmondása szerint rendkívül költséges, hiszen sok helyet foglal, miközben használható erőforrásokat vonnak ki a rendszerből. Ekkor döntöttek úgy, hogy változásra van szükség.

2002-ben kezdődött minden a papír, műanyag és üveg szelektív gyűjtésével, majd négy évvel később már a biológiai hulladékot is elkülönítették a házaknál. 2023-tól a biológiailag lebomló háztartási hulladékot az Európai Unióban egyébként kötelezően külön kell majd gyűjteni mindenhol. 2013-ban az összes ház külön szemeteseket kapott a feleslegessé vált papír és a csomagolás számára. A legvitatottabb intézkedés a kommunális szemét összegyűjtés rendszerességének a felére csökkentése volt, ezzel is arra ösztönözve – kényszerítve – a lakosokat, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetüket.

Úton a szemétmentes Szlovénia felé

Az eredmények magukért beszéltek. 2008-ban az újrahasznosítási ráta még az európai átlag alatti 29,3% volt, mára azonban ez a szám 68%-ra ugrott, a szeméttelepek pedig 80%-kal kevesebb hulladékot fogadnak – ezzel az újrahasznosításban leginkább fejlett európai országok élbolyához csatlakozott délnyugati szomszédunk. Egy ljubljanai lakos ma mindössze 115 kg szemetet termel egy év alatt, amit nem lehet újrahasznosítani. Összehasonlításként 2016-ban az európai átlag 482 kg volt, aminek átlagosan 47%-át hasznosították újra, Magyarországon átlagosan 379 kg szemetet állít elő egy lakos egy év alatt, de ebből csak 35%-a kerül újrahasznosításra. Szlovéniában ugyan az összes hulladék mennyisége 2015-ben 449 kg/fő volt, azonban 4 évvel ezelőtt már az 58%-át újrahasznosították, így a 2025-re kitűzött 75%-os cél egyáltalán nem elérhetetlen, sőt.

Ljubljana - fenntarthatóság

Szelektív hulladékgyűjtők Ljubljana belvárosában

A Regional Centre for Waste Management (RCERO) 2015-ben nyílt meg, és egy hatalmas lépés volt a szemétmentes Szlovénia felé. A biológiai hulladékot kezelő üzem ma már az ország csaknem egynegyedét kiszolgálja, a működéshez szükséges elektromosság és hő előállítására természetes gázokat használnak, és a lakossági hulladék 95%-át újrahasznosítható anyagokká és szilárd tüzelőanyaggá dolgozzák fel. Mindössze a maradék 5% kerül a szeméttelepre, és a zöldhulladékot is magas minőségű komposzttá alakítja át.

Reduce, reuse, recycle

De nemcsak az újrahasznosításra fókuszálnak. A zero waste életmód első lépése a reduce, azaz a keletkező hulladék, legyen az újrahasznosítható vagy sem, mennyiségének csökkentése. A háztól-házig gyűjtés mellett Ljubljana-ban két háztartási hulladékgyűjtő központ működik, ahol a lakosok kidobhatják a feleslegessé vált dolgokat. A RCERO melletti annyira népszerű, hogy naponta 1000-en látogatják meg, ezért a város további három központot tervez, valamint 10 kisebbet a sűrűbben lakott területekre.

Azokat a holmikat, amik nem töröttek, új életet kezdenek: ellenőrzik őket, megtisztítják, majd alacsony áron eladják a központban. Heti workshopot is tartanak a polgárok számára, ahol elsajátíthatják, hogyan tudják megjavítani az elromlott tárgyaikat.

A zero waste üzletek Ljubljana városában is elterjedtek, a Voka Snaga pedig saját csomagolásmentes automatákat létesít, ahonnan az alapvető háztartási cikkeket lehet megvásárolni. További fejlesztés, hogy az önkormányzati intézetek újrahasznosított tej- és gyümölcslé csomagolásból készült WC-papírt használnak.

A városközpontban a helyszűke miatt a föld alatt helyezték el a Voka Snaga 67 gyűjtőjét, amelyet a környéken lakók a saját kártyájukkal tudnak kinyitni és használni.

A rengeteg turista ellenére a város tiszta, a szemetet folyamatosan gyűjtik, és speciális járművek a Voka Snaga tetején összegyűjtött esővízzel és biológiailag lebomló mosószerrel öntözik az utcákat. Szinte minden sarkon szelektív gyűjtőkbe lehet botlani.

Természetesen Ljubljanaban is megvannak a specifikus kihívások – a nagy házakban nem lehet tudni, hogy ki gyűjtötte rosszul a szemetet, de a temetői gyertyák hatalmas mennyisége is egy megoldatlan kérdés.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!