35 éves az Arany Kaviár étterem

Kevesen mondhatják el magukról, hogy három és fél évtizeden át képesek voltak megőrizni a minőséget, közben pedig folyamatosan megújultak és új szintre emelték a hazai fine dining világát. Az Arany Kaviár Étterem idén márciusban ünnepli 35. születésnapját – és egy pillanatig sem titkolja, hogy ez nemcsak egy évforduló, hanem egy új korszak nyitánya is.
A budai villából elindult, mindössze 25 fős vendégtérrel rendelkező étterem ma már a magyar gasztronómia egyik ikonikus szereplője, amelynek neve egyet jelent az eleganciával, a kifinomultsággal és a kompromisszumok nélküli minőséggel. Az orosz kulináris hagyományokból kiindulva, az évtizedek során egyre határozottabban nyitott a nemzetközi fine dining felé – és e kettősség lett a védjegye.
„1996-ban vettem át az éttermet a keresztszüleimtől, és Szásával együtt ekkor indultunk el azon az úton, amely ma is tart. A célunk mindig is az volt, hogy megőrizzük a gyökereket, de közben egy innovatív, világszinten is elismert gasztronómiai műhelyt építsünk”
– meséli Molnár Attila tulajdonos. Nyíri Szása, az étterem másik meghatározó arca hozzáteszi: „Napra pontosan március 12-én beszélgettünk először erről Attilával, amikor hazatértem Moszkvából. Azóta sok minden változott, de a barátságunk és a közös céljaink a mai napig töretlenek.”
Az évfordulóra nemcsak különleges menüvel készülnek – az „Aranykor – 35 év” ételsorban modern köntösben térnek vissza az étterem ikonikus fogásai –, hanem egy új vezető séfet is bemutatnak. Molnár Bence, aki Michelin-csillagos éttermekben és a Bocuse d’Or versenyeken edződött, 25 évesen vette át az Arany Kaviár konyháját. „Nagy kihívás ez számomra, de egyben hatalmas lehetőség is: modernizálva mutathatom meg az étterem gasztronómiai örökségét, miközben a saját stílusomat is belevihetem” – fogalmazott Bence.
A jubileumi menüsor mellett továbbra is kiemelt szerepet kap a kaviár, de olyan új fogások is helyet kaptak, mint a „Kijevi” baby csirke vagy a pelmenyi újragondolt változata garnélával, beurre blanc szósszal és espelette paprikával. A különleges alkalmat Jeroboam Champagne nyitja meg, a kaviárt pedig ezúttal kézfejről is meg lehet kóstolni.
Az ünnepi év során megújul az étterem honlapja, és megnyitják az Arany Kaviár Labot is – egy kreatív műhelyt, ahol vacsoraestek és workshopok várják majd az érdeklődőket. Az innováció azonban nem újkeletű az étterem életében: az elmúlt években saját kaviárválogatást vezettek be, megnyitották a Moszkvatér Bisztrót, és a Wine Spectator díját is elhozták a borlapjukkal. Molnár Attila és Nyíri Szása mára Gundel-díjasok, Nyíri Szása pedig idén Dining Guide életműdíjat kapott.
Az Arany Kaviár 35 éve alatt legendás vendégek egész sorát látta vendégül: Angelina Jolie, Brad Pitt, Mark Zuckerberg vagy éppen Brian May is kóstolta már a fogásaikat. De ami még ennél is fontosabb: minden vendégnek szeretnének maradandó, személyre szóló élményt nyújtani – pont úgy, ahogy azt 35 évvel ezelőtt eltervezték.