Tudtad, hogy Magyarország filmzene-nagyhatalom? Rambótól a Squid Game-ig a legnagyobb produkciók zenéjét itthon veszik fel

Máté Péter azt énekelte, hogy zene nélkül mit érek én, de feltehetnénk úgy is a kérdést, zene nélkül mit ér egy film? Mert ha a legtöbbször nem is érzékeljük tudati szinten, ha nem lenne ott, a filmes élmény sem lenne ugyanolyan. A tavalyi év váratlan Netflix sikere, a Squid Game akaratlanul is erre hívta fel a figyelmet, amikor a véres eseményeket lágy, olykor klasszikus zenével festették alá.

És hogy kiknek köszönhette ezt az élményt a világ? Bizony magyar művészeknek! Tóth László, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar trombitaművésze azon magyar zenészek közé tartozik, akik a hollywoodi, japán és koreai filmektől kezdve a National Geographic műsorain át a videójátékokig számos alkotás zenéje mögött állnak. Tóth Lászlóval beszélgettünk.

A legtöbben nem is tudunk róla, de Magyarország filmzene-nagyhatalom.

Igen, rengeteg hollywoodi produkció zenéjét Magyarországon, magyar zenészekkel vették fel. Hogy miért? Mert jó és olcsó itt dolgozni. Ahogy Tóth László trombitaművésztől megtudjuk, ez a trend azonban nem most kezdődött, már a ’80-es években is így volt. Rambo? Magyarok játszották a zenéjét! Predator? Szintúgy! A legújabb filmekre visszatérve pedig csak annyit mondunk: Transformers, Marvel. A legújabb Netflix szuperprodukció, a Squid Game zeneszerzője például kimondottan kérte, hogy itt vegyék fel a sorozat zenéjét, mivel gyakran dolgozik a hazai művészekkel. Filmekről, a Bajnokok Ligája himnuszáról és a barokk zenéről mesélt nekünk Tóth László. Ha pedig legközelebb beülsz a moziba egy Marvel-filmre vagy épp otthon elindítod Netflixen a Squid Game valamelyik epizódját, légy büszke, hogy milliók hallgatják a magyar művészek munkáját!

Általában kevés szó esik arról, hogy kinek köszönhetjük egy-egy film vagy épp sorozat zenéjét, a Squid Game esetében azonban különleges módon név szerint is feltüntettek benneteket. Milyen érzés volt, hogy egy ennyire népszerű sorozat nyilvánosságot biztosít nektek?

Mindig van egy kis keserűség a szívünkben, mivel rajtunk kívül senki sem tudja, hogy mi játszottuk egy adott film zenéjét. A stáblistán általában nem szokták feltüntetni a zenészeket, a blockbusterek esetében pedig ez még inkább igaz. A hollywoodi produkcióknál kimondottan az a rendszer működik, hogy a megrendelő egy titoktartási szerződéssel indít. Sosem tudjuk előre, hogy mire fogunk beülni, mindig csak akkor tudjuk meg, hogy mit kell eljátszanunk, amikor már ott vagyunk. A Squid Game volt az első produkció, ahol név szerint is említettek minket a stáblistán, és ez nagyon jó érzés volt, büszkeséggel töltött el minket.

Tóth László (Fotó: Hargitay Olivér)

Hogy kell elképzelni a munkátokat? Kaptok egy kottát, és azt kell eljátszanotok miközben nézitek a filmet?

Ma már minden digitálisan történik, vagyis ezredmásodperc pontossággal meg tudják írni számunkra a zenét számítógépen, amit mi utána eljátszunk élő zenében. Régen idő kódosak voltak a filmek, közben pedig mozizni kellett, és kapkodni, hogy a zenészek odaérjenek, ahol épp a zenének lennie kell. Ez persze sokkal nehezebb volt, ma már digitálisan történik minden, hajszálra azt játsszuk el, amit az alkotók megterveztek számítógéppel, így nem kell sokat variálni vele.

Megnézted a Squid Game-t miután kijött? Mi volt a véleményed róla?

Talán mondhatjuk, hogy morbid volt a sorozat, de közben a zenéje egyáltalán nem nevezhető hagyományos filmzenének. Én például egy Haydn Esz-dúr trombitaverseny harmadik tételét játszom, erre ébresztették a versenyzőket minden reggel. A klasszikus zene és a történések éles kontrasztja még jobban kidomborította az események brutalitását, még görbébb tükröt tartva ezzel a társadalmunknak. Ha végignézi az ember a sorozatot, rájön, igazából a való életben is ugyanezt tesszük egymással, csak a sorozatban még jobban ki van ez hegyezve, és ez a megdöbbentő benne. A zenével együtt pedig még groteszkebb lett az egész.

A te hangszered a trombita. Milyen érzéseket, hangulatokat szokott megjeleníteni a filmzenében?

A rézfúvós hangszerek tipikusan illenek a Michael Bay amerikai producer és rendező akciófilmjeihez. Vagy mondhatnám akár a Star Wars-t vagy bármilyen más hős filmet, teljesen más hangulatba kerül az ember, amikor megdörrennek a rézfúvósok. A Marvel sorozat egyik részében a zeneszerzőnek kimondottan az volt a kérése, hogy a trombitákat Magyarországon vegyék fel, de ezt akkor még titokban kellett tartani. A franchise-ban van egy megállapodás, hogy a munka hány százalékának, melyik országban kellett történnie. Miután az angol zenekar feljátszotta a maga részét, átjöttek Magyarországra és a három trombitát itt vették fel az Amerika kapitány: Polgárháború című filmhez. A zeneszerző sokat dolgozott velünk, és kijelentette, hogy ezt itt kell felvenni és kész. Több zeneszerző is van, aki miattunk jár vissza. Ugyan láthatatlanul dolgozunk a háttérben, de az ilyen visszajelzések mindig jól esnek nekünk.

A Squid Game zeneszerzője, Csong Dzseil is sokat dolgozik magyar zenészekkel a hírek szerint.

Gyakorlatilag már mindenki idejön. Az elmúlt évek Star Wars sorozataihoz, a The Mandaloriantól a rajzfilmekig, a Star Trek sorozatokat mind Magyarországon veszik fel. A Discovery vagy a National Geographic nagyobb volumenű műsoraihoz is mi vesszük fel a zenét, de számítógépes játékokon is dolgozunk. Az elmúlt 20 évben szinte mindent nálunk rögzítettek.

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Fotó: Berényi Gyula)

Mi az oka, hogy ilyen sokan választanak titeket? Feltételezem a minőség egy fontos szempont.

Igen, valóban jók vagyunk abban, hogy leülünk, kirakják elénk a zenét, és mi azonnal eljátszuk. A magyar zenésztársadalom magasan képzett művészekből áll, ami meghálálja magát, mivel rövid idő alatt elkészítjük a munkákat. Azonban talán még ennél is fontosabb szempont, hogy olcsó itt a munka. Kevesebb pénzért így ugyanolyan, ha nem magasabb színvonalú munkát kapnak, mint nyugaton. Ez azonban nem most kezdődött. A ’80-as években Jerry Goldsmith szinte az összes filmjéhez Magyarországon vette fel a zenéit. Miután este a zenészek abbahagyták a munkát az Operában vagy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar befejezte a koncertet, beültek az autójukba vagy a taxiba és elmentek a filmgyárba, hogy hajnalig dolgozzanak. Már akkor is sokkal olcsóbb volt Amerikából idehozni az egész pereputtyot, akkor még tekercseken voltak a filmek ugye, tehát a szállításnak tetemes költsége volt, de még így is jobban megérte nekik. Nálunk vették fel a Predátor zenéjét is, a Rambo-filmeket, a Rambo III. részének zenéjét az Operaház játszotta fel. Említettem az előbb Michael Bay-t, a Transformers zenéjét is mi játszottuk. A kiugró csúcsfilmek zenéjét készítik csak otthon, a többit itt. Szerencsére sokat dolgozunk, így több cég is foglalkozik Magyarországon azzal, hogy külföldi megrendelőknek készítsük el a filmzenéit, legyen az amerikai, koreai vagy japán alkotás.

Hosszú évek óta koncertezel együtt Miklósa Erika operaénekesnővel, ami egy teljesen más stílus. A Michael Bay zene után mennyire könnyű váltani? Hozzád melyik irányzat áll egyébként közelebb?

Váltogatni mindig kell, egy zenésznek ma már muszáj univerzálisnak lennie abban az értelemben, hogy a legkorábbi korok zenéjétől egészen a kortársig el kell tudnia játszani mindent, mert így lesz jól eladható termék, akkor teljes a palettája. Persze lehet szakosodni, de váltani mindig tudni kell. Miklósa Erikával több mint 10 éve járjuk a koncertpódiumokat, van egy közös szólóestünk. Az én szívem is a barokk zene felé húz, azért is kezdtem el trombitálni, mert az állt hozzám a legközelebb, de a munkában minden irányzatot ismerni kell. Trombitaművészként én szólózom és zenekarban is játszom, ami alapvetően két külön szakma, de vagyunk jó páran, akik mindkettőt csináljuk. Ez különösen jól jön akkor, amikor a filmzenében egy hatalmas szólót kell végigjátszani, amit ugyanolyan gyorsan és tökéletesen meg kell oldani, mint a zenekarban.

A Bajnokok ligája himnuszát is te játszottad el. Büszke vagy erre a munkádra, milyen élmény volt?

Mikor bementünk a stúdióba, láttuk, hogy külföldi a megrendelő és nagy az izgalom. A szokásos módon, először a szerződéseket kell aláírni, ezt követően kapja meg az ember a kottát. Európa-szerte esténként 30 millió ember nézi a futballmeccseket. Amikor az ismerőseim, akik eljárnak meccsre, azt mondják, hogy úgy hallgatni a zenét a stadionban, hogy tudják, én játszom, az nagyon jó érzés, majd kiugranak a bőrükből.

Ezeket a zenéket rengetegen hallják, de stúdióban veszitek fel, az élő zenénél azonban sokkal kisebb közönség előtt, de minden élőben megy. Mennyire más ez a kétfajta munka?

Ez az élőzene varázsa, hogy pillanatnyi, nem lehet órákat előtte állni, mint egy festmény előtt, és órákon át szemlélni. Ott és akkor megtörténik, és ha nem sikerült jól a munka, akkor sajnos nem érjük el a kívánt hatást. Ez benne a nehéz, hogy azt akkor és ott a legjobban kell megoldania mindenkinek, hogy meglegyen a flow élmény a közönségnek. A stúdió zene esetében nekiállhatunk akár háromszor-négyszer is, összerakják, de biztos, hogy abból valami jó fog kisülni.

A beszélgetésünkből érezhető, hogy te magad is nagy filmrajongó vagy. Szakmai ártalom, hogy filmnézés közben külön figyelmet fordítasz a zenére? Kritikusabb vagy egy “átlagos” nézőnél?

Persze, már csak azért is, mert sokszor rácsodálkozom filmnézés közben, hogy jé, ezt is mi játszottuk. Legtöbbször felismerjük magunkat vagy egy másik kolléga munkáját a filmekben, de zenészként amúgy is figyelek erre. Nem vagyok kritikusabb az átlagnál, én is ugyanazt várom el a zenétől, mint mások, vagyis, hogy még szélesebb legyen az érzelmi spektrum, amit a mozgókép megjelenít. Hogy ha a táj, a szereplő vagy az esemény nem is tesz rám olyan mély hatást, mint ahogy azt a készítő szerette volna, a zene elérje ezt. Van egy-két oldal, amelyik azzal foglalkozik, hogy milyen zene nélkül filmet nézni, javaslom, hogy próbáld ki, biztos vagyok benne, hogy nem fog tetszeni. Soha nem tudnál végignézni egy Star Wars-t vagy egy Indiana Jones-t zene nélkül, mert a zene annyira egy az egésszel, anélkül félbevágott holttest lenne.

És mitől lesz jó egy filmzene?

Attól, hogy anélkül hat az emberre, hogy tudna róla. Akár tudatosítod, hogy épp megy zene, akár nem is veszed észre, ha a zene képes elmélyíteni abba a világba, amibe a film próbál elvinni. Nézed, és szinte nem is hallod a zenét, mégis megtörténik ez az alámerülés, akkor jó a zene. Ha csak egy ütemet meghallasz belőle, és azonnal beugrik a film vagy az érzés, akkor is jó.

Ha filmzene, akkor a laikusoknak valószínűleg elsőre Hans Zimmer neve ugrik be. Minek köszönhető az ő népszerűsége a filmzenében?

Volt szerencsém dolgozni vele, mégpedig David Attenborough természetvédelmi sorozatának a „Seven Worlds, One Planet (Hét világ, egy bolygó)” zenéjében. Ami az igazán érdekes nála, hogy kifejezetten élő zenét, hangszeres zenét készít, és nem mesterségesen, elektronikusan generált hangszerekkel dolgozik, vagyis mindig ember áll a hangszer mögött, és ez nagyon fontos. Az én tézisem szerint az ő népszerűségének kulcsa, hogy képes hipnotikussá tenni a zenéjét. Egyszerűen hipnózis alá kerül az ember, amikor mondjuk a Dunkirk c. háborúsfilm végét nézi, ahogy a repülőből kifogyott az üzemanyag. A zene által zuhansz velük együtt, és ezt a hangulatot kevesen tudják megteremteni. Azonban hozzátartozik az is, amit kevesen tudnak, hogy ő nem az az otthon ülök és pipázva egy kottapapírra írogatok típus. Óriási cége van, rengeteg zenésszel dolgozik együtt.

Neked vannak kedvenc zeneszerzőid?

A kedvencem a kevésbé ismert Michael Richard nevű kolléga, aki 2011-ben a Hősök kora című film zenéjét írta, ami egy második világháborús svéd kommandós csapatról szól, akik átmentek Németországba felrobbantani a németek nehézvíz készletét, hogy ne tudjanak atombombát építeni. Fantasztikus zenét írt alá, bár nem lett híres mozifilm, pedig híres színészek játszanak benne. A zeneszerzők közül John Williams mindent visz, emellett Jerry Goldsmith, Alan Silvestri is kiemelkedő a régi Batman filmekkel, Danny Elfman, aki a Sötét zsaruk, Charlie és a csokigyár, illetve a Mission Impossible zenéjét írta. Elfman a különlegesen más világot szemléltető zenéiről volt híres, könnyű felismerni, de ez általánosságban is igaz, mindenkinek megvannak a sajátosságai. Sok kedvenc van, akinek jó játszani a zenéjét, mert ért hozzá, jókat ír. Sajnos olyan is van, hogy a zeneszerző nem járt hangszerismeret órára, így nem tudja, hogy mit lehet megcsinálni a hangszerrel, és az nagyon megnehezíti a munkát. Volt egy számítógépes játék, aminek olyan nehéz volt a zenéje, hogy hosszú napok és éjszakák mentek el arra, hogy egy sort el tudjunk belőle játszani.

A járvány a zenészek munkájára is hatással volt, hiszen nem tudtatok koncertezni. Ti hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

Próbáltunk ebben a helyzetben is dolgozni, készítettünk koncertfilmeket a Müpában, sokat kamarazenéltünk, vicces videókat is forgattunk a magunk szórakoztatására. Olyan zenéket játszottunk, amelyeket jól esik hallgatni, nem túl bonyolultakat, azokat inkább próbáltuk kerülni, és arra használni a zenét, amire való.

Mire való a zene?

Arra, hogy kipucolja az embernek a lelkét, és feltegye oda, ahova való.