Brutális gyilkosságsorozat, amit sosem oldottak meg – a Netflix most filmet csinált belőle

Ha bírod a sötét hangulatú, valódi bűnügyekre épülő thrillereket, akkor október 22-ét érdemes bevésni a naptáradba: ekkor debütál a Firenzei rém (The Monster of Florence) című új Netflix-film, amely Olaszország egyik legsokkolóbb sorozatgyilkossági ügyét dolgozza fel.
A produkcióhoz most érkezett meg az első ízelítő és már a teaser is meglehetősen nyomasztó – minden jel arra utal, hogy a Netflix egy újabb vérfagyasztó true crime filmmel készül.
Egy sorozatgyilkos, akit sosem fogtak el
A történet középpontjában a rettegett Firenzei rém áll, akinek brutális bűntettei évtizedeken át tartották rettegésben Toszkánát. Az elkövető 1968 és 1985 között legalább nyolc fiatal pár életét oltotta ki – mindig ugyanazzal a módszerrel csapott le az éj leple alatt.
A sorozat Stefano Sollima (Suburra, Sicario 2: A zsoldos) rendezésében készül és nemcsak a bűntényeket rekonstruálja, hanem bemutatja a rendőrség hosszú éveken át tartó – és végül sikertelen – nyomozását is. A firenzei rém ugyanis sosem bukott le, máig rejtély, hogy valóban egyetlen ember követte-e el az összes gyilkosságot.
A firenzei rém nem csupán a gyilkosságokra koncentrál: az alkotók célja, hogy az olasz társadalom és igazságszolgáltatás akkori állapotát is érzékeltessék. A film egyszerre krimi, lélektani dráma és társadalomkritika – a valóság legijesztőbb oldaláról.
Ha tetszett A Dahmer-sztori vagy a Mindhunter, ezt sem akarod majd kihagyni. Október 22-től a Netflixen.