Tom Hanks megpróbálja megtanítani egy mesterséges intelligenciának, hogy mit jelent embernek lenni. Köztük van a konzervnyitás is!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy emberiség, amely mértéktelen harácsolásával módszeresen nekiállt kiradírozni maga alól a természetes életterét. Nem látta a fától az erdőt – nem is láthatta, mert hamar a végére járt –, önzése nem ismert határokat. Mielőtt végleg falhoz állíthatta volna bolygója biodiverzitását, amely felért volna egy saját magának adott sakk-mattal, a Nagy Kozmikus Egyenlet egy napkitöréssel kiköszörülte a Földön esett emberi csorbát. Az emberiségnek bealkonyult.
Finch a kevés túlélők egyike, aki még elvegetál a kietlenné sütött, sivatagi tájon, amit régen úgy hívtak: St. Louis.
Mérnökember révén módszeresen kifosztotta a környéket élelmiszer után kutatva, amellyel szűkülő készletei és élete végéhez ért. Társaságkerülő ember – szerencsére a körülmények a kezére játszanak –, aki a világvégét egy kéretlenül hozzácsapódott eb gondozásával és egy mesterséges intelligencia megépítésével bekkelte ki. A nyomába szegődő szupervihar ismételten kilakoltatja, így az öregember, a kutyája és egy robot társaságában, nekivág élete utolsó nagy utazásának a távoli San Franciscóba, ahol legfeljebb egy beváltatlan ígéret múltba vesző délibábja várja.
A Finch a Számkivetett posztapokaliptikus road movie változata, a megértően hallgató, strandröplabda Wilson helyett egy idegesítően izgága, „beszélő fejjel”.
Társ a bajban: a kutyám és én (Tom Hanks) Fotó: Apple Tv Plus
A film épp annyira Jeff, a mesterséges intelligencia felnövés-története, mint Finch szívszorító hattyúdala. Inkább kellene szólnia egyébként a robotról, de már a címadása is az embert helyezi a középpontba. Pláne, ha ezt az embert Tom Hanks személyesíti meg. Hanks jutalomjátéka pedig ezt a két órát simán megéri, ha a filmből semmi más sem. A főleg sorozatokban közreműködő rendező-producer, Miguel Sapochnik újabb kihagyott ziccerrel gazdagítja nagyjátékfilmes repertoárját: a Jude Law és Forest Whitaker nevével fémjelzett Végrehajtók után megint egy remek alapötletet ejtett kútba. Pedig a Finchben lett volna kakaó, de már a forgatókönyve középszerre ítélte.
Látvány terén nem érheti panasz a produkciót, a posztapok környezet és Jeff animálása is a helyén van. A kezdeti, nagyobb látványelemeket felvonultató akciók aztán átfordulnak közhelyes frázisokat puffogtató merengésekbe, Jeff rém idegesítő közbekotyogásaival megtűzdelve. Mit jelent embernek lenni? Hanks a bizalomról, az élményekről és az érzésekről mesél a gépnek, amely gyermeki naivitással csüng a szavain. Azért a paranoiáját a férfi megtarthatta volna magának, igaz, az a film legjobb nagymonológjához, a kutyája történetéhez kapcsolódik. A Finch egyik jelenetében a colos Jeff és egy csipogó kisrobot, Dewey beszerző körútra indulnak egy kihalt nagyvárosban. Mintha C-3PO és R2D2 elevenedne meg előttünk a Star Warsból! Tiszteletteljes főhajtás ez a legendás űropera előtt!
Ideje indulni, gyerekek! (Tom Hanks) Fotó: Apple Tv Plus
Legyen bármilyen jó is ez a téma, a Finch kivitelezése unalmas. Az infantilis Jeff egy percre sem kerül közel a szívünkhöz, pedig a film végét átható szentimentalizmushoz ez elengedhetetlenül szükséges lenne. Így a lezárás giccsesnek hat! Tom Hanks hangsúlyos jelenléte menti meg a produkciót a kiüresedéstől. Csak és egyedül miatta érdemes egyáltalán időt szánni erre a filmre (amit egyébként az Apple Tv Pluson tekinthető meg).
Tetszett az Isaac Asimov-féle robotika alaptörvényeinek megidézése az MI szabályaiban, ahol a negyedik pont magyarázza meg a film ember-kutya viszonyának jelentőségét. Vajon helyettesíthető-e az ember? A kutya fejlett társas lény, és az alapvető érzelmekben, mint amilyen az öröm, a bánat, a meglepetés, a félelem vagy az undor, osztozik az emberrel. Emocionálisan tehát biztosan nem. Kérdés, hogy derék négylábú barátainknak, ha egyszer megörökölnék a földet, vajon valóban szükségük lenne-e mesterséges intelligenciára ahhoz, hogy kinyissák a kutyakonzervet? A Love, Death & Robots antológiájához méltó téma ez.
Bányász Attila
