Szílicium-völgy csapatnyi mérnöke világméretű emberkísérletet folytat, úgy hívják: közösségi média

Az, hogy a közösségi média uralja az életünket néhány éve még csak kérdés volt, ma már azonban adottság.

A virtuális valóság és a tényleges valóság összemosódott, és itt a dilemma: a közösségi média családokat és barátokat köt össze a világ különböző pontjain, a segítéségvel több száz millió forintot gyűjtenek össze beteg gyerekek gyógyítására, és a művészetek sokkal szélesebb közönséghez jutnak el, de elég mindez annak ellensúlyozásához, hogy rekordmagasságokban szárnyal a gyerekek között az öngyilkosságok száma, hogy egyre többen érzik magukat magányosnak, és a fake news olyan mérétkben polarizálta az embereket, hogy az már a társadalom szövetének erodálásával fenyeget? A Netflix saját gyártású dokumentumfilmje határozottan állást foglal: nem éri meg, és a közösségi médiának, illetve az alkotóinak változnia kell.

„Ha nem fizetsz a termékért, te magad vagy a termék.”

Talán ez a Netflix új saját gyártású dokumentumfilmjének legsúlyosabb mondata, ami nagyon egyszerűen, világosan és nyersen fogalmazza meg a problémát. Míg a Netflix nemrég megjelent dokusorozata, az (Un)Well vitatott trendek különböző aspektusait vizsgálták meg, ahol az egyes ember belátására van bízva, hisz-e a levendula illóolaj mindenre gyógyírt hozó erejében vagy az intermitten fasting nevében koplal-e napi 16 órát, a The Social Dilemma azonban egy olyan új és felforgató jelenséget vizsgál, ami minden egyes embert érint ezen a planétán: a közösségi médiát.

A már említett (Un)Wellel összehasonlítva a Social Dilemma legnagyobb ereje, hogy nem egyszerű emberek és nem fura, off the grid élő hippik nyilatkoznak benne, hogy a Facebook egy csúnya és gonosz pénzmasina, hanem egykor a legnagyobb tech vállalatoknál dolgozó mérnökök és vezető beosztású alkalmazottak, akik jócskán kivették a részüket abból, hogy ma azokat a felületeket és úgy használjuk, ahogy. Nyilatkozik például a pasi, aki kitalálta, hogy reklámok legyenek a Facebookon vagy az a srác, aki részt vett a Like gomb megalkotásában. És nem csak egy-két ilyen arc van, a Netflix-nek sikerült egy sor a rendszerből kiábrándult szakértőt leültetnie a kamerája elé. Hátborzongató látni, hogy ezek az emberek, akik belülről ismerik a kattintások mögötti mechanizmusokat, mennyire aggódnak, ha a hosszú távú hatások kerülnek szóba.

A személyes interjúk mellett egy másik cselekményszálat is kapunk, ami egy fiktív család életét követi nyomon: a két fiatalabb gyerek teljesen a közösségi média rabja. Ezek a bevágások kissé szájbarágósak és nem feltétlenül indokoltak, nagyjából mindenki tudja, hogy néz ki a mobilfüggőség, ha nem is saját magán tapasztalta ezeket a tüneteket, a közvetlen környezetében biztosan mindenki látott már ilyet. Annak ellenére, hogy ezek kevésbé izgalmas részei a másfél órás show-nak, nagyon jó ötlet volt a könnyebb érthetőség kedvéért megszemélyesíteni az algoritmust. A Mad Menből ismert Pete Campbell, azaz Vincent Kartheiser hármasikrei külön-külön felelősek a hírfolyamban megjelenő tartalmakért: a hirdetésekért, az oldalak posztjaiért, illetve az ismerősök posztjaiért. Olyan személyként, aki már kezelt Facebook oldalalkat a személyes profilján kívül és hirdetéseket is redszeresen indít, annak nem lesz teljesen ismeretlen ez a rendszer, de a legtöbben talán most szembesülnek ezzel az egésszel. A lényeg, ha azt hiszed el tudsz bújni a közösségi médián, akkor nagyon tévedsz. Minden egyes tetted, klikked árgus szemekkel figyelik – ebben a tekintetben nem vagy több, mint egy adathalmaz, amit minél alaposabban kell ismerni.

Ki működteti a Facebookot?

Valószínűleg erre a cikkre is a Facebookról kattintottál át. Nem patetikus kicsit a közösségi oldalak ártalmas hatásairól papolni épp a közösségi oldalakon? Az interjúk során senki sem arról beszél, hogy a Facebook, az Instagram, a Gmail vagy bármelyik másik platform rossz, és le kéne húzni a WC-n, mert jó dolgokra is képesek. De egy csapat 20-35 közötti fehér Szilícium-völgyi mérnök élesben folytat emberkísérletet az egész világon, miközben senkinek fogalma sincs róla, hogy mi lesz egy-egy új fejlesztés vagy döntés kimenetele. Justin Rosenstein részt vett a Like gomba megalkotásában, és az interjújában elmondta, hogy eredetileg az volt a céljuk vele, hogy legyen egy egyszerű eszköz, amivel könnyen és gyorsan lehet a pozitivitást növelni a világban. Nem gondolták volna, hogy a like-ok száma egy ember értékének mértékegységévé fog válni, és hogy az elmaradásuk a depresszió sosem látott terjedéséhez vezet majd. Pedig nincs ebben semmi különös, valóban nagyon okos emberek ülnek a csillogó-villogó szilícium-völgyi irodákban, de ők sem mindenhatóak, és a rendszer túlnőtt rajtuk. Üdv, a mesterséges intelligencia velünk van, és okosabb, mint egy ötödikes vagy a világ vezetői.

Akkor mi a baj a közösségi platformokkal? Az üzleti modelljük.

Ahogy a közgazdász emeritus professzor összefoglalja: a közösségi platformok emberi jövőkkel kereskednek, és ehhez rengeteg adatra van szükségük, ezért ezek a vállalatok a működésüket ennek az egy célnak rendelték alá: hogy az emberek minél jobban lemeztelenítsék magukat előttük, minél több információt áruljanak el magukról. A legnagyobb alkalmazásokat a Facebooktól a LinkedInen át a Gmailig szándékosan úgy alkották meg, hogy az ember öntudatlan pszichológiai reflexéig hatoljon, hogy ezt megbuherálva minél több időt töltsenek ott, mert a több idő több adatot jelent, így minél nagyobb biztonsággal adhatják el a hirdetési felületeket. A közösségi oldalak pontosan tudják, hogy mennyi kiskutyás videót nézel, hogy hányszor csekkoltad az exed Instagramját, hogy mi az az életstílus, amire vágysz. És szorgalmasan szállítják a kiskutyás, kismacskás videókat, mellette azokkal a hirdetésekkel, amelyek épp megfelelnek a te érdeklődési körödnek és az áhított életmódodnak.

Nem gyengeség vagy akaraterő kérdése, hogy ezek után mennyi időt töltesz a feed pörgetésével. Maguk a filmben nyilatkozó emberek közül is sokan függenek ezeketől a platformoktól. Pontosan tudják, hogy miként és miért működnek ezek, és mégsem tudják kivonni magukat a gonosz varázslat alól.

Összeköti az egész világot, mégsem voltunk még sosem ilyen magányosak

Az egyik ismerősöd szombat reggel egy nagy közös baráti reggelit tart. A másik épp most házasodik. A harmadik meg Balin digitális nomádkodik… te meg otthon ülsz a mamuszodban és a Legjobb kolléga feliratos bögrédből a kapszulás kávédat iszogatod. Tedd a szívedre a kezed, és ismerd el, hogy hányszor érezted már rosszul magad amiatt, amit a közösségi médián láttál, hogy hányszor hasonlítgattad magad másokhoz, és hányszor érezted, hogy te kevés vagy. A valóság az, hogy ezekkel a keserű érzésekkel nem vagy egyedül. A közösségi média lencséjén keresztül a másik kertjében tényleg mindig zöldebb lesz a fű, és nem látszik, ha mű, ez az állandó szemüvegviselés pedig olyan frusztráltá tette a társadalmat, mint még soha. A legrosszabb, hogy ennek elsősorban a legvédtelenebb generáció, a gyerekek az áldozatai. A statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben többszörösére nőtt a depressziós gyerekek, elsősorban lányok, és az öngyilkosságot elkövető gyerekek, szintén lányok száma.

A saját elméd kiterjesztése a feeded

A közösségi médiában megvan az az illúzió, hogy szabadon döntöd el mit csinálsz, ki lesz az ismerősöd, melyik oldalt követed, valójában azonban a személyre szabott javaslatokkal irányítják a figyelmed, és egy kipárnázott, a te mentális lenyomatodra formázott buborékba zárják azt. A saját elméd kiterjesztése a falad, ahol csak arról van szó, ami téged érdekel, és csak olyan hírek jelennek meg, amelyek összhangban vannak a te világképeddel.

Dobd be még ebbe a gépbe a fake news jelenségét, és már szervírozhatod is a társadalmi feszültséget és polarizálódást. Az emberek képtelenné váltak nemcsak, hogy megérteni mások nézeteit, de legalább elfogadni, hogy léteznek az övéktől eltérő gondolatmenetek, arra pedig szinte esély sincs, hogy értelmes, mocskolódás nélküli diskurzus keretében ütköztessék az egyes álláspontokat.

A The Social Dilemma nemcsak megkongatja a vészharangot, mert az már régóta teljes hangerőn kong, csak nem vettük észre, mert épp egy kiskutyás videót néztünk, hanem nagyon érthetően és plasztikusan vázolja a probléma gyökerét. Óriási plusz, hogy végre a szélesebb tömegek is pontos képet kaphatnak arról, miként működik a közösségi média, mit csinálnak az algoritmusok, és arról is, hogy mi motiválja a fejlesztőket.

Visszaút már nincs, de a rendszeren változtatni bármikor lehet, ez csak döntés kérdése.