Minden idők 10 legjobb börtönös filmje

A szabadság az egyik legfontosabb emberi érték: ha megfosztják tőle az egyént, lassacskán elsorvad a lelke, végletesen elidegenedik a társadalomtól, és – mivel nincs más választása – megtanul hideg fejjel, „a kétszerkettő józanságával” boldogulni a nyirkos börtönfalak között.

A börtönben játszódó drámák, illetve kalandfilmek egyik legizgalmasabb paradoxona, hogy a társadalmi tápláléklánc alján elhelyezkedő, s legtöbbször morálisan is kifogásolható hősökkel való azonosulásra kényszerítenek bennünket. Persze Frank Darabont örökzöld műremeke, a Stephen King regénye nyomán készült A remény rabjai (1994) óta tudjuk jól, hogy minden elítélt, aki valaha a bőrén érezte a börtönrácsok fémes hidegét, voltaképpen ártatlan, és csupán tehetségtelen ügyvédje – vagy, ha úgy tetszik, a szeszélyes véletlen – miatt került bilincs a csuklójára. Akárhogy is: a „börtönfilmek” sikerének fő záloga, hogy szabadságuktól, illetve emberi méltóságuktól megfosztott, átokverte hősök határhelyzet-élményét tárják elénk.

Márpedig a szabadság az egyik legfontosabb emberi érték. Ha elvész, tulajdonképpen a létezés keretei szűkülnek be. Van kiút ebből a fojtogató kelepcéből? Alexandre Dumas halhatatlan regénye, a Monte Cristo grófja óta mindenki tudja a választ erre az egyszerű kérdésre.

Most következő mustránk a legkiválóbb börtönös filmeket szemrevételezi. Fontos azonban hozzátennünk, hogy nem minden tárgyalt film játszódik ténylegesen a börtönfalak között, ám valamennyiről elmondható, hogy a fogolylét, s az abból következő egzisztenciális árvaság, társadalmi kitaszítottság legégetőbb kérdéseivel foglalkozik. Tízes toplistánk következik.

10. Büntető ököl (Brawl in Cell Block 99, 2017, r.: S. Craig Zahler)

S. Craig Zahler szikár rendezői életművét csupa provokatív, friss szemléletű műfaji film tarkítja. A 2015-ös Csontok és skalpok (Bone Tomahawk) tökéletes érzékkel házasította össze az útiwesternt a horrorfilmmel, a két évvel későbbi Büntető ököl pedig a bosszúthriller és a börtönfilm elemeivel zsonglőrködött parádésan. Főhősünk, a levitézlett bokszoló (Vince Vaughn) egy balul sikerült drogüzletet követően a rácsok mögött köt ki, hoppon maradt kliense pedig ultimátumot ad neki: hidegvérrel megöleti várandós feleségét és születendő gyermeküket, ha a férfi nem iktat ki egy rivális bűnözőt, aki szintén a hűvösön csücsül. A Büntető ököl egyszerű panelekre felhúzott, de áramvonalas, stílusos thriller, melyben a protagonista – már-már a videójátékok dramaturgiáját követve – egyre nyirkosabb zárkákon és brutálisabb smasszereken küzdi magát keresztül, hogy eljuthasson a szigorúan őrzött fegyintézetben raboskodó célszemélyig.

9. Apám nevében (In the Name of the Father, 1993, r.: Jim Sheridan)

Jim Sheridan 1993-as társadalmi drámája Gerry Conlon (Daniel Day-Lewis) igaz történetét meséli el. Az ír fiatalembert Angliában rákényszerítik, hogy beismerjen egy kegyetlen terrorista cselekményt, majd a „Guilfordi négyek” egyik tagjaként életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtják. Miután apját, a szintén ártatlan Giuseppét is elítélik, majd bebörtönzik, Gerry elhatározza, hogy – egy szenvedélyes, elkötelezett ügyvédnő segítségével – tisztára mossa családja nevét, és leleplezi a jelenkori történelem egyik legbotrányosabb igazságszolgáltatási esetét…

8. Pokoli lecke (Sleepers, 1996, r.: Barry Levinson)

A hatvanas években négy vagány, fiatal New York-i srác elkövet egy ostoba csínytevést, amivel kioltják egy védtelen férfi életét. Hamarosan egy javítóintézetben találják magukat, ahol – ha akarják, ha nem – gyorsan lehullik róluk az ártatlanság máza. Gátlástalan őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt meg is becstelenítik a jobb sorsra érdemes fiatalokat, akik évtizedekkel később bosszút esküsznek. A Pokoli lecke a kilencvenes évek legkegyetlenebb felnövéstörténete: coming-of-age mozi felnőtteknek, elsőrangú színészek (Robert De Niro, Brad Pitt, Kevin Bacon) tolmácsolásában.

7. Szökevényvonat (Runaway Train, 1985, r.: Andrej Koncsalovszkij)

Két veszélyes bűnöző, Manny (Jon Voight) és Buck (Eric Roberts) kereket old a mindenki által szökésbiztosnak hitt alaszkai szuperbörtönből. Nyomukban a rendőrséggel és a mindenre elszánt, szadista börtönparancsnokkal, a furcsa páros felkapaszkodik egy vonatra, és még egy védtelen nőt (Rebecca De Mornay) is túszul ejtenek. Miután a mozdonyvezető szívrohamot kap, a szerelvény elszabadul, a két fegyenc pedig ráébred: minden ügyességükre szükségük lesz, ha élve akarnak kijutni Alaszka jeges, reménytelen poklából. Koncsalovszkij 1985-ös mesterműve egyszerre patikamérlegen mért, bámulatos ritmusú akcióthriller és szívszaggató sorsdráma. Ez pedig rendkívül ritka elegy, nem igaz?

6. Bilincs és mosoly (Cool Hand Luke, 1967, r.: Stuart Rosenberg)

Stuart Rosenberg ikonikus börtöndrámája pengeéles karaktertanulmány egy örök lázadóról (Paul Newman), aki sem a rácsok mögött, sem a kinti, „civil” életben nem találja a boldogulás kulcsát. A Bilincs és mosoly ugyanúgy a céltalan, mégis szilaj lázadásról szól, mint a Hollywood Reneszánsz emblémafilmjének tekinthető – és szintén 1967-ben bemutatott – Bonnie és Clyde, s bár a cselekményvezetés kissé epizodikus, a fergeteges színészi alakítások (Newman mellett George Kennedy, Harry Dean Staton és Dennis Hopper nevével is találkozhatunk a stáblistán), na meg főhősünk kaméleonszerű jelleme, izgalmas kiismerhetetlensége bőven ellensúlyozza a darab gyerekbetegségeit.

5. Szökés Alcatrazból (Escape from Alcatraz, 1979, r.: Don Siegel)

Don Siegel és Clint Eastwood párosát a Piszkos Harry-széria tette világhírűvé, pedig együttműködésükből az évtizedek folyamán több filmklasszikus is született. Ezek közé tartozik a Szökés Alcatrazból is, mely igaz történetet dolgoz fel: három elszánt fogoly szökését mutatja be abból a börtönből, amit mindenki a legkeményebbnek és a legbiztonságosabbnak hitt. Siegel szikár, sallangmentes rendezése üdítő. A direktor hiánytalanul felsorakoztatja a hagyományos börtönfilmek összes dramaturgiai kellékét a sötétzárkában sínylődéstől a szökéshez szükséges eszközök beszerzésén és a mesterterv kidolgozásán át a fő attrakciót jelentő menekülésig, egyedül a karakterekkel bánik kissé mostohán. Ám a Szökés Alcatrazból apróbb hibái dacára is a börtönközegben játszódó kalandfilmek egyik non plus ultrája.

4. Pillangó (Papillon, 1973, r.: Franklin J. Schaffner)

Franklin J. Schaffner a hatvanas-hetvenes években képtelen volt hibázni. A Majmok bolygója (1968) és a Patton (1970) után – de még a Szigetek az áramlatban (1977) és A brazíliai fiúk (1978) előtt – levezényelte a korszak egyik legütősebb kalandfilmjét, a Henri Charriére önéletrajzi bestsellere nyomán íródott Pillangót. A sztori címszereplője pitiáner tolvaj, akire rákennek egy gyilkosságot, majd életfogytiglani börtönre ítélik. A kopár, sziklás Ördögszigetről látszólag lehetetlen megszökni, Pillangó azonban folyton a menekülésen töri a fejét. Az 52 évvel ezelőtt készült filmklasszikus egyszerre megható és szívszorító himnusz az élni akarásról, az elhivatottságról és a rendíthetetlenségről, két korabeli szupersztár (Steve McQueen, Dustin Hoffman) felejthetetlen alakításával megkoronázva.

3. Megbilincseltek (The Defiant Ones, 1958, r.: Stanley Kramer)

Stanley Kramer nevéhez rengeteg felülmúlhatatlan filmklasszikus fűződik (Az utolsó part, Aki szelet vet, Ítélet Nürnbergben, A dominó-elv), ám még a rutinos ítészek is egyetértenek abban, hogy Megbilincseltek című társadalmi drámája az életmű élvonalába tartozik. Az alaphelyzet rendkívül egyszerű: egy karambolozó rabkocsiból megszökik egy fehér (Tony Curtis) és egy fekete (Sidney Poitier) elítélt, a történet pedig az ő kalandokban és drámai pillanatokban egyaránt bővelkedő odüsszeiájukba enged betekintést. Kramer vitathatatlan előnye, hogy inkább képekkel, semmint dialógusokkal mesél, és – a realizmus erősítése érdekében – nem stúdiókörülmények között, hanem eredeti helyszíneken bontakoztatja ki szívfacsaró históriáját, mely szerencsére mentes mindenféle sztereotipizálástól.

2. Halálsoron (The Green Mile, 1999, r.: Frank Darabont)

Stanley Kubrick (Ragyogás) és Rob Reiner (Állj mellém, Tortúra) mellett Frank Darabont volt az egyetlen olyan mozidirektor, aki tudta, mi az élvonalbeli Stephen King-adaptációk „titkos receptje”. Az 1999-ben készült Halálsoron ma már az ezredforduló egyik legtöbbször emlegetett, leggyakrabban idézett hollywoodi produkciója: gigászi hossza ellenére finom ívű, takarékos cselekmény jellemzi, fő- és mellékkarakterei bámulatosan sokrétűek, s bár az ártatlanul sínylődő John Coffey (Michael Clarke Duncan) tragédiáját nem árnyalják olyannyira keserű motívumok, mint King regényében, ez a hollywoodias „szépelgés” semmit sem von le Darabont opuszának zsenialitásából.

1. A remény rabjai (The Shawshank Redemption, 1994, r.: Frank Darabont)

Bemutatója idején sem a közönség, sem a kritika nem lelkesedett érte, ma viszont minden idők legjobb hollywoodi alkotásai között szokás emlegetni. Pedig A remény rabjai sem történetvezetésében, sem karakterrajzaiban, sem atmoszféraépítésében nem szolgál semmi újdonsággal, ám kétségtelen tény, hogy ma már nemigen láthatunk ehhez foghatóan míves, jó értelemben véve „régimódi” melodrámát. Darabont, Tim Robbins és Morgan Freeman úgy játszik az emberi lélekkel, akár egy hárfa húrjaival. A remény rabjai az első perctől az utolsóig mozgóképes alkímia, bódító celluloid-varázslat. Csodabalzsam a szemnek és a szívnek.