Ezek XIV. Leó pápa kedvenc filmjei

A katolikus egyházfő a hétvégén különleges audienciát tartott a Vatikánban található Apostoli Palotában. A jeles eseményen több neves amerikai színész és rendező is tiszteletét tette, s ennek apropóján XIV. Leó azt is elárulta, melyek a kedvenc filmjei.

XIV. Leó (születési nevén: Robert Francis Prevost) a világtörténelem első amerikai születésű pápája. Chicagóban látta meg a napvilágot 1955. szeptember 14-én, s az Ágoston-rendhez való csatlakozása után az Egyesült Államokban és Rómában folytatott teológiai tanulmányokat. A 2010-es évek derekán a perui Chiclayói egyházmegye vezetésével bízták meg (kevesen tudják róla, de ebben az időszakban a perui állampolgárságot is felvette), majd a néhai Ferenc pápa 2023 januárjában kinevezte a Püspöki Kongregáció prefektusává, továbbá érseki rangot is adományozott neki. A 2025-ös pápai konklávé végül május 8-án választotta pápává.

Ezt olvastad már?

Sorozatverziót kap a kétezres évek ünnepelt képregényfilmje

Tudtad? Ez az egyetlen film, melynek forgatásáról kirúgták Robert De Nirót

Bár a katolikus egyházfők sokszor megközelíthetetlen, messze az átlag fölé magasodó személyiségeknek tűnhetnek, XIV. Leó e téren is különbözik elődeitől, hiszen meglehetősen hétköznapi hobbiknak hódol – rajong a baseballért és a testedzésért is -, és még a művészetek terén is kiütközik világias ízlése.

A pápa szombaton különleges audienciát tartott a Vatikánban található Apostoli Palotában. Az eseményen olyan nemzetközi hírű filmszínészek és rendezők is tiszteletüket tették, mint Cate Blanchett, Chris Pine, Viggo Mortensen, Alison Brie, Dave Franco, Monica Bellucci, Spike Lee, George Miller, Giuseppe Tornatore vagy épp Gus Van Sant. Mindennek apropóján XIV. Leó végre-valahára elárulta a nyilvánosságnak, hogy melyek is a kedvenc filmjei. Lássuk is a négy tételt számláló listát!

1. Az élet csodaszép (It’s a Wonderful Life, 1946, r.: Frank Capra)

A kiváló rendező, Frank Capra (Ez történt egy éjszaka, Becsületből elégtelen, Arzén és levendula) a negyvenes évek közepén alkotta meg minden idők egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb karácsonyi filmjét, melynek főszereplője, George Bailey (James Stewart) épp a legszentebb ünnep közeledtével érzi úgy, hogy lassacskán kicsúszik a lába alól a talaj. Miután az általa vezetett kisvárosi takarékpénztár a csőd szélére sodródik, a fiatal férfi nem lát maga előtt más kiutat, csak az öngyilkosságot. Mielőtt azonban véget vetne az életének, egy mennyből érkezett angyal, Clarence (Henry Travers) a segítségére siet, s megmutatja számára, milyen sivár hellyé züllött volna imádott kisvárosa, ha ő maga sosem születik meg. Az egyszerű, sallangmentes, csupaszív humorral és bámulatosan megírt figurákkal fűszerezett klasszikus a ma embere számára is lélekemelő tanulsággal szolgál.

2. A muzsika hangja (The Sound of Music, 1965, r.: Robert Wise)

Robert Wise hosszú és izgalmas karrierje során rengeteg felejthetetlen film noirt, westernt és sci-fit is rendezett, ha viszont szigorúan a szakmai elismerések felől közelítjük e kivételes életművet, akkor A muzsika hangja című 1965-ben bemutatott musicalt kell kiemelnünk belőle, mely összesen öt Oscar-díjat és tengernyi más szakmai kitüntetést hódított el a maga idejében. A történet főszereplője a derűs, bájos Maria (Julie Andrews), akinek leghőbb vágya, hogy apáca legyen, ám végül rá kell jönnie, hogy a zárda szigorú, zord világa nem neki való. Ezért inkább nevelőnőnek áll, s egy hétgyermekes özvegyember házához kerül, akinek gyermekei rögtön a szívükbe zárják…

3. Átlagemberek (Ordinary People, 1980, r.: Robert Redford)

A két hónappal ezelőtt elhunyt hollywoodi filmcsillag, Robert Redford nem csupán színészként, de rendezőként is letette a névjegyét az Álomgyárban. Első saját direktori munkája, az 1980-ban készült Átlagemberek kemény, felkavaró családi dráma. Főszereplője, Conrad Jarrett (Timothy Hutton) rendkívül nehezen épül fel sikertelen öngyilkossági kísérletét követően. Anyja nem képes megbocsátani neki, apjával pedig olyannyira elidegenedtek egymástól, hogy már alig beszélgetnek. Dr. Berger (Judd Hirsch) az egyetlen személy, akit a férfi közel enged magához, ám képtelen lecsillapítani háborgó lelkének viharait. A várva várt fordulat akkor jön el, amikor Conrad az énekkarban megismer egy fiatal nőt (Elizabeth McGovern), s ettől fogva úgy érzi, mégis képes lesz talpra állni. A nemesen konzervatív, egyúttal érzékeny és mély filmdráma 1981-ben négy Oscar- és négy Golden Globe-díjat nyert. (Rendezőként maga Redford is megkapta az aranyszobrocskát.)

4. Az élet szép (La vita è bella, 1997, r.: Roberto Benigni)

Roberto Benigni rendhagyó, humorba oltott Holokauszt-filmje egy békés olasz kisvárosban veszi kezdetét. A bohókás helyi pincérfiú, Guido (maga a rendező alakítja) belehabarodik a helyi hatóság vezetőjének csinos menyasszonyába, majd elcsavarja a fejét. A század vihara azonban hamarosan a városkát is eléri: a fasizmus rohamos előretörése miatt a szerelmesek boldogsága nem lehet tartós. A zsidó származású Guidót kisfiával együtt koncentrációs táborba hurcolják, az apa azonban a legmostohább körülmények közepette sem törik meg, sőt épp ellenkezőleg: gigászi játéktérré alakítja a tábor sivár világát, melyben a gyermek számára a tét egy igazi tank. A fiúcska nem is sejti, hogy a „játék” valódi fődíja a túlélés. Benigni ellenállhatatlan hangulatú, a különböző tónusokat mesterien keverő, édesbús meséje csaknem 30 év távlatából is az elevenünkbe mar: mosolyt csal az arcra, könnyet a szembe, és valódi csodabalzsamot jelent a léleknek.

Borítókép: Filippo MONTEFORTE / AFP. Europress fotóügynökség