Hitchcock élete végéig bánta, hogy leforgatta ezt a filmjelenetet

A direktor még angliai korszakában forgatta a Szabotázs (1936) című thrillert, mely ugyan nem sorolható az életmű legjobbjai közé, mégis van egy jelenete, mely még a mai nézőkre is érzelmi pörölycsapásként hat.

Alfred Hitchcock minden idők legnagyobb hatású rendezői közé tartozik: a thriller műfajának koronázatlan királya több mint öt évtizeden keresztül építette egyedülálló életművét, melynek csúcsdarabjai (Szédülés, 1958; Észak-északnyugat, 1959; Psycho, 1960; Madarak, 1963) még ma sem maradhatnak ki egy magára valamit is adó filmiskola tananyagából. Amikor a suspense mesterének pályáját szemrevételezzük, hajlamosak vagyunk megfeledkezni korai, Angliában forgatott munkáiról, melyek között akad egy-két mai szemmel nézve is csinos darab. Az 1936-ban forgatott Szabotázs ugyan nem játszik egy ligában az imént említett műremekekkel – de még a „középmezőnyben” is alig-alig jutna neki hely -, hagyománytörő befejezése miatt még mostanság is gyakran emlegetik.

A film Joseph Conrad 1907-ben megjelent, A titkosügynök című regénye nyomán íródott. Középpontjában egy teljesen átlagosnak tűnő londoni házaspár áll: a férfi, Karl (Oscar Homolka) jámbor mozitulajdonos, akinek sötét titkát még felesége, Winnie (Sylvia Sidney) sem ismeri.

A férj összeköttetésben áll egy terroristacsoporttal, mely egyre több robbantásos merényletet követ el London különböző pontjain. Winnie idővel megneszeli, hogy hitvese valójában hidegvérű bűnözők cinkosa, sőt Ted Spencer detektív (John Loder) is gyanút fog. Egyvalami azonban mindenki figyelmét elkerüli: a furfangos Karl a lehető legváratlanabb módszerrel juttatja el a robbanóanyagot a tettestársaihoz. Beszervezi, s futárként kezdi foglalkoztatni neje kiskorú öccsét, Stevie-t (Desmond Tester), aki mindvégig azt hiszi, csupán exponálatlan filmeket szállít, pedig a csomagjában valójában bomba lapul.

A Hitchcock-filmek zárlata gyakorta kizökkenti egyensúlyából a befogadót. Ennek talán legékesebb példája az imént már említett Psycho hideglelős fináléja, melyben kiderül, hogy a félszeg moteltulajdonos, Norman Bates (Anthony Perkins) valójában skizofrén gyilkos, aki rég halott anyja „sugallatára” hajtja végre rémtetteit. Noha a Szabotázs kidolgozottságát, hatásértékét tekintve nem vetekedhet a mester 24 évvel későbbi magnum opusával, a befejezése több szempontból is rendhagyóra sikeredett.

Ma is sokkoló az a jelenet, melyben Stevie – mit sem sejtve arról, hogy robbanószerkezetet cipel – buszra száll, majd a bomba hirtelen felrobban, kioltva nem csupán a kisfiú, de megannyi ártatlan civil életét. Amikor ráébred az igazságra, Winnie meggyilkolja Karlt, majd Chatman professzor (William Dewhurst), az antagonistával együttműködő bombaszakértő működésbe hoz egy másik robbanószerkezetet, ami nemcsak őt öli meg, de a felismerhetetlenségig összeroncsolja Verloc holttestét. Világos tehát, hogy ez a finálé távol áll a klasszikus happy endtől, hiszen a megnyugtató katarzis keveredik benne a sokkszerű, már-már horrorisztikus elemekkel.

Hitchcock évtizedekkel később, a neves televíziós személyiség, Dick Cavett műsorában árulta el, hogy megbánta a több nézőgenerációt is traumatizáló buszjelenetet – írja a Collider. „Szörnyű hibát követtem el, amikor kitaláltam, hogy a kisfiú fog bombát szállítani a város különböző pontjaira” – fogalmazott a rendező. „A közönség tudott a bombáról, én pedig felépítettem az egészet úgy, hogy közben fokoztam a várakozást és a feszültséget. Mindenki tudta, hogy a bombának 1 órakor kell felrobbannia, de hagytam, hogy elteljen egy perc, aztán két perc, ezzel persze felcsigáztam a nézői kíváncsiságot, majd pedig jött az elmaradhatatlan robbanás. A fiú a buszon volt, a jármű pedig teljesen megsemmisült” – tette hozzá Hitchcock. (A direktor egyébként rosszul emlékezett egy apró részletre: a szerkezetnek nem 1 órakor, hanem 1 óra 45 perckor kellett volna felrobbannia.)

A rendező később megbánta, hogy a levegőbe repítette a buszt. „Elkövettem azt a hibát, hogy a végén nem adtam meg a nézőknek a feloldozás, a megkönnyebbülés érzését. (…) Ilyenkor a bombát bizony meg kell találni, és ki kell hajítani az ablakon, hogy másutt robbanjon fel, hiszen ez megnyugtatja a közönséget” – fejtette ki.

Bár a jelenet kétségkívül a Szabotázs kulminációs pontja, Hitchcocknak voltaképpen igaza van. Idézzük csak fel, hogyan vélekedett korábban a kérdésről: „A sokk és a suspense közötti különbség lényege, hogy az utóbbi esetében többletinformációval látod el a nézőket, a folytatást pedig a képzeletükre bízod.” Pontosan ez az a feltétel, ami a buszjelenetben nem teljesül. Hitchcock kijátssza a befogadói elvárásokat, hiszen a precízen felépített, fokozatosan növekvő feszültséget nem „utolsó pillanatos” megmenekülés, hanem pörölycsapásszerű sokk követi. Más kérdés persze, hogy a rendezőóriásnak még e „kudarca” is fénylő diadalként magasodik más kollégái sikerei fölé.

A Szabotázs egyébként mai szemmel nézve is élvezetes, szórakoztató, ügyesen összerakott thriller, ám nem mérhető sem az utána következő filmekhez (Londoni randevú, 1938; A Manderley-ház asszonya, 1940), sem pedig a ragyogó amerikai korszak örökbecsű klasszikusaihoz.