Gerard Butler megnyitotta az akciófilmek idei szezonját

Gerard Butler megnyitotta az akciófilmek idei szezonját: az 55 éves skót színész most épp a Gengszterzsaruk második részével kavarja fel az év eleji uborkaszezont, mi pedig ennek apropóján újra áttekintettük karrierjének csúcsdarabjait.

Gerard Butler ötvenöt esztendősen sem tapos a fékre: a világhírű skót színész legújabb akcióthrillerjét, a Gengszterzsaruk 2-t január 16-ától vetítik a hazai mozik, sőt a jövőben is sűrűn láthatjuk majd a vásznon, hiszen az IMDb adatai szerint hat különböző filmje van előkészületi fázisban. Butler – aki a kilencvenes évek második felében állt először kamerák elé – ma a hollywoodi akciósztárok középnemzedékének egyik oszlopos tagja.

Lehet, hogy filmográfiája nincs túlzsúfolva felülmúlhatatlan remekművekkel, de az elmúlt huszonöt évben sokszor bebizonyosodott, milyen remekül állnak neki az egyszerű vonalvezetésű, látványos, régimódian karcos akciófilmek.

Dolgozott hétpróbás, köztiszteletben álló rendezőkkel, domborított falrengető blockbusterek főszerepeiben, de kisebb költségvetésű, szerényebb kivitelű thrillereket, fantasztikus elemekkel dúsított látványfilmeket is örömmel vállalt, olykor pedig – afféle unikumként – animációs mozikhoz kölcsönözte a hangját. Nem egyszerű kiválogatni az életmű öt legsikerültebb tételét, de mi most mégis megpróbáltuk. Íme!

5. Gods of Egypt (Egyiptom istenei, 2016, r.: Alex Proyas)

Az ókori közegben játszódó történelmi kalandfilm, a peplum ezredforduló utáni reneszánsza csak pár röpke évig tartott. A ciklust a 2000-es esztendő gigasikere, a Gladiátor indította el, majd a Trójával, a Nagy Sándor, a hódítóval és a Mennyei királysággal folytatódott, de Hollywood később ráébredt, hogy a szikár, korhű történelemleckék helyett kifizetődőbb színtisztán eszképista, fantasy-elemekkel megbolondított „peplumokat” gyártania. Ridley Scott Exodusa (2014) mellett ebbe a sorba illeszkedik Alex Proyas Egyiptom istenei című 2016-os munkája is. Butler Széthet, a káosz és az erőszak hataloméhes istenét alakítja, karizmatikus, de néha ripacskodással határos sármja pedig megfűszerezi az egyébként kissé egydimenziós figurát, na meg a papírízű dialógusokat is. Az Egyiptom istenei összességében csinos CGI-parádé – a komputeranimált harci szekvenciák rajongói olvadozhatnak a gyönyörűségtől -, de maga a mozi feleennyire nem volna emlékezetes, ha színészünk nem tobzódna ilyen elánnal a megátalkodott főgonosz szerepében.

4. Gamer – Játék a végsőkig (Gamer, 2009, r.: Brian Taylor – Mark Neveldine)

Butler akkor okozta a legnagyobb meglepetést a közönségnek, amikor tőle látszólag idegen műfajokba tett kirándulást. Ennek egyik eklatáns példája a Gamer – Játék a végsőkig című sci-fi elemekkel tűzdelt akciófilm. A sztorit egyáltalán nem bonyolították túl: a közeli jövőben vagyonos játékosok fizetnek azért, hogy egy brutális valóságshowban börtönviselt bűnözőket irányíthassanak, mintha azok számítógépes karakterek volnának. A Butler által játszott elítélt minden vágya, hogy végre újra egyesülhessen a családjával. Célja érdekében még egy földalatti szervezettel is összefog, mely a disztópikus társadalmi rend megdöntésére tör. Brian Taylor és Mark Neveldine rendezése egyszerű, akár a faék, ám épp ebben rejlik a valódi ereje. Az akciójelenetek az olykor hektikus vágások ellenére is szórakoztatók, Butler karizmája tagadhatatlan, a végeredmény pedig egy nem túlságosan míves, mégis ragyogó „bűnös élvezet”. Letörölhetetlen vigyort csal az arcodra.

3. A gép (Plane, 2023, r.: Jean-François Richet)

Habár Brodie Torrance (Butler) zseniális pilótának számít, amikor repülőgépe veszélyes viharzónába kerül, csak a szerencsének köszönheti, hogy megmentheti saját és utasai életét. Kényszerleszállásukat követően a Fülöp-szigetek egyik háború sújtotta szegletére vetődnek. Míg a halálra rémült utasok a militáns szeparatisták vendégszeretetét élvezik, a találékony főhős összefog egy gyilkosságért elítélt fegyenccel, aki szintén a bajba jutott gépen ragadt. A valószínűtlen duóra pokoli feladat hárul: ki kell menteniük az utasokat a veszedelmes helyi lázadók karmai közül. Jean-François Richet vagány, áramvonalas akciófilmje a boldog kilencvenes éveket idézi (olyan B-kategóriás túszthrillerekre hajaz, mint a Légörvény vagy Az 57-es utas, de egy-egy motívumában Az elnök különgépére is kikacsint). A rendező takarékra állítja a vérbő akciójeleneteket, és inkább az aprólékos feszültségkeltésre helyezi a hangsúlyt, Butler pedig – hosszú évek után – végre ismét egy sebezhető és érzékeny akcióhősbe lehel életet. A két főszereplő ambivalens viszonya A 13-as rendőrörs ostromát (1974), egész pontosan Bishop és Napoleon Wilson kényszerszövetségét juttathatja eszünkbe, ami nem is véletlen, hiszen Carpenter kolosszális thrillerének remake-jét maga Richet készítette el húsz évvel ezelőtt.

2. Coriolanus (2011, r.: Ralph Fiennes)

Ralph Fiennes rendezői bemutatkozása, a Coriolanus William Shakespeare azonos című színdarabja alapján íródott, és bár formanyelvi vagy stiláris szempontból semmiféle újdonságot nem tartalmaz, mégis korrekt, a mai kor igényeinek megfelelő átirat született. Igaz, sok helyütt – kivált az akciójelenetek levezénylésénél, illetve koreográfiájánál – világosan érződik, hogy Fiennes direktorként még csupán a szárnyait bontogatja, a modernizált tárgyi miliő és a színészi alakítások feledtetik a kisebb szépséghibákat. A főszerepet megformáló Fiennes mellett Brian Cox, Vanessa Redgrave, Jessica Chastain és a végre komplexebb szerepben felbukkanó Butler is impozáns alakítást nyújt.

1. Greenland – Az utolsó menedék (Greenland, 2020, r.: Ric Roman Waugh)

Ritka az olyan Gerard Butler-thriller, melyben színészünk nem kopót, fegyencet vagy hajóskapitányt alakít, de a Greenland – Az utolsó menedék e kivételek közé tartozik. Az opusz főhőse, a Butler által alakított John Garrity egyszerű, joviális átlagember, aki – miután hírül veszi, hogy egy gigantikus aszteroida közelít a Föld felé – mindent elkövet azért, hogy eljuttassa a családját a bolygó utolsó, még védelmet jelentő menedékhelyére. A Greenland virtigli túlélőthriller. Garrity figurája folyamatosan olyan krízishelyzetekbe sodródik, melyekben kénytelen megszegni a békeidőben érvényes játékszabályokat, családja iránti elkötelezettsége és tettrekészsége pedig megannyi patetikus-érzelmes pillanatot szül. Ez a szentimentalizmus nemigen jellemző a Butler-filmek többségére: talán emiatt is különleges, úgyszólván trendtörő mozi a Greenland.