Beperelheti a Netflixet a Szarvasbébi Marthája

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.10.02 | Film | Olvasási idő: 5 perc
Beperelheti a Netflixet a Szarvasbébi Marthája

Fiona Harvey, a Szarvasbébi című sorozat ellenszenves karaktere, Martha ihletője, folytathatja rágalmazási perét a Netflix ellen, miután egy bíró egyetért azzal, hogy a show azt a látszatot keltette, mintha elítélték volna a széria alkotója és főszereplője, Richard Gadd zaklatásáért.

Egy amerikai bíró úgy döntött, hogy Fiona Harvey, a nő, akit a Szarvasbébi alkotója, Richard Gadd zaklatásával vádolnak, folytathatja rágalmazási perét a Netflix ellen, mivel a show-t megtévesztő módon „igaz történetnek” állították be, miközben a Netflix „nem tett erőfeszítéseket”, hogy ellenőrizze Gadd állításait, vagy hogy kellőképpen megvédje Harvey kilétét.

Harvey azt állította, hogy a műsor tévesen azt sugallta, hogy szexuálisan bántalmazta Gaddet és kivájta a szemét, mindezért pedig börtönbe került.

Miután a nézőknek sikerült őt azonosítaniuk Martha ihletőjeként – Gadd kívánsága ellenére – Harvey 170 millió dolláros pert indított, azzal érvelve, hogy rágalmazást követettek el vele szemben, amikor Marthát elítélt zaklatóként ábrázolták, mivel őt a való életben nem ítélték el bűncselekményért.

A pénteken Kaliforniában hozott ítéletében Gary Klausner amerikai kerületi bíró megjegyezte, hogy mivel a műsor epizódjai azzal kezdődnek, hogy „ez egy igaz történet”, a nézők jogosan azt feltételezhették, hogy minden abban látott esemény ténylegesen megtörtént. Azonban míg Harvey „állítólagos tettei elítélendőek” – állapította meg Klausner -, Martha tettei a sorozatban sokkal „rosszabbak”, mint amivel Harvey-t a valóságban vádolják.

„Nagy különbség van a zaklatás és aközött, hogy valakit a bíróság zaklatás miatt elítélt” – írta. „Hasonlóképpen nagy különbség van a nem megfelelő érintés és a szexuális bűncselekmény, valamint a lökdösődés és a másik szemének kinyomása között. Bár a felperes állítólagos cselekedetei elítélendőek, az alperesek kijelentései súlyosabbak, és más hatást válthatnak ki a nézőből.”

Védekezésként Gadd azt hozta fel a per során, hogy Harvey évekig zaklatta őt, amikor egy londoni pubban dolgozott, csipkedte a fenekét, és több ezer nyugtalanító e-mailt és hangüzenetet küldött neki. Azt mondta, hogy bár feljelentést tett ellene a rendőrségen, a nő csupán figyelmeztetést kapott, ám nem indítottak ellene büntetőeljárást. Gadd azt mondta, hogy a Netflix show és a színpadi darab, amelyen alapul, egyaránt kitalált, és nem a valóság. Júniusban a Sunday Times arról számolt be, hogy Gaddnek fenntartásai voltak az „ez egy igaz történet” sorral kapcsolatban, de az a Netflix kérésére mégis bekerült. Klausner azzal érvelt, hogy az „tényleges rosszindulatot” bizonyíthat, ha a Netflixnél úgy döntöttek, hogy a történetet tényként mutatja be, miközben tisztában voltak vele, hogy kitaláció.

Harvey-t soha nem nevezték meg a sorozatban, de a mindenre elszánt rajongók hamar azonosították őt a közösségi médiában közzétett bejegyzései alapján. Harvey elmondta, hogy halálos fenyegetéseket kapott, ennek következtében a bíró megállapítása alapján „súlyos érzelmi stresszt” szenvedett, és az utcára sem mert kimenni.

Klausner szerint a Netflixnek tudnia kellett volna, hogy Martha szavai és tettei nem tükrözik százszázalékos pontossággal a valóságot, és ha nyilvánosságra kerül a kiléte, akkor komoly veszélynek lesz kitéve. „Mégis, az alperesek nem tettek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy kivizsgálják ezen állítások és ábrázolások helyességét, vagy további intézkedéseket tegyenek a személyazonosságának elrejtése érdekében”.

Klausner elutasította a Netflix kereset elutasítására irányuló kérelmét, és elutasította Harvey gondatlanságra, a nyilvánossághoz való jogának megsértésére és büntető kártérítésre vonatkozó követeléseit is. A bíró azonban engedélyezte Harvey számára, hogy az érzelmi sérelem szándékos okozására vonatkozó keresetet érvényesítse, amely a „szélsőséges és felháborító” hamis állításokra vonatkozik.

Mindeközben szeptember elején Jessica Gunning színésznő Emmy-díjat nyert Martha megformálásáért a Szarvasbébiben, amely összesen négy Emmy-díjat kapott.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!