Design Oscart nyert a Costes menükártyája!

Costes - menükártya - Studio Nur - Red Dot

A Costes már a tíz évvel ezelőtti indulásakor is felvállalta az úttörő szerepet, majd az első étterem volt itthon, amely Michelin-csillagot kapott – amit azóta is minden évben sikerül újra kiérdemelnie – most pedig egy újabb illusztris elismeréssel bővülhet a dicsőségfal. A jubileumi évfordulóra tervezett menükártya ugyanis elnyerte a Design Oscar-díjaként jelzett Red Dot Design Award elismerést.

Palágyi Eszter megálmodta, a studio NUR megvalósította, a Red Dot pedig díjazta az innovatív megoldást! A minőség védjegyének számító nemzetközi elismerést három fő tervezői területen ítélnek oda, ezek közül az egyik a Brands & Communication. Az 1954-ben alapított díjra ebben a kategóriában idén 8697-en pályáztak, ami a Red Dot alapítója és névadója dr. Peter Zec szerint egy kivételes versenyhelyzetet és megmutatkozási lehetőséget kínált a szakma képviselőinek.

A Costes számára készült, különleges formátumú étlap sematikus, ezüstösen csillogó vonalrajzokkal, virtuóz egyszerűséggel jeleníti meg az étterem menüsorát és egyúttal a rendelési folyamaton keresztül egy interaktív játékra hívja a vendégeket, még emlékezetesebbé téve az étteremhez köthető gasztronómiai élményt. A 16 különféle elemből álló, felcserélhető készlet hasonlít egy kártyajátékra, jellegzetesen elrendezett szimbólumokkal és szövegekkel, amelyeket egy speciális nyomdatechnikai eljárással készítettek el. A lapok ugyanis manufakturális jelleggel, egy feledésbe merült nyomdai eljárással készültek, ami napjainkban reneszánszát éli. A magasnyomtatás prémiumminőségű, egyedi nyomatok létrehozását teszi lehetővé, amihez az Inkredible Letterpress csapata egy 1967-es, klasszikus Heidelberg nyomógépet használt.

A kártyák az egész menüt kibontják magyarázatokkal és szórakoztató tényekkel, a vendégek pedig a speciális kártyapakli lapjai közül választhatják ki az elfogyasztani kívánt ételeket. A kiinduló ötlet, a kártya alapú menüsor Palágyi Esztertől, az étterem Michelin-csillagos séfjétől származik, aki újító, játékos alkotói munkájáról ismert. A kártyalapok frontján az adott fogás fő alkotóeleme szerepel, a hátoldalon pedig magyar és angol nyelven olvasható egy rövid leírás a fogásról és annak meghatározó alapanyagáról. A kártyák használatát az teszi igazán interaktívvá, hogy találunk köztük egy joker lapot is, aminek üresen hagyott hátoldalán a séfnek üzenhetünk.

A menü hamarosan megújul, így a Costes szeptemberi újranyitásakor már az új lapokkal lehet kipróbálni a díjnyertes menüsort és a gasztronómiai élményt.

Képek: Zoltai András
Art Director: Laki Eszter
Grafika: Laki Eszter és Imre Réka

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!