David Attenborough üzenete a G7 vezetőinek több mint mellbevágó

David attenborough instagram rekord

Kevesen vannak, akik többet tettek volna bolygónkért, mint Sir David Attenborough. A 95 éves természettudós karrierje során bejárta az egész Földet, hogy megmutassa annak élő és gyönyörű arcát a nagyközönségnek.

Sir David Attenborough 95 évesen is aktív, és Jane Goodall mellett talán az egyetlen ember, akire még a klímaválság szkeptikusai is odafigyelnek – nem csak búgó hangja miatt.

Sir David Attenborough a G7 vezetőinek is üzenet, az üzenet pedig több mint mellbevágó

Sir David Attenborough úgy véli, minden eszköz rendelkezésre áll az éghajlatváltozás kezeléséhez, az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a globális szándék. A természettudós szerint létkérdés, hogy fel tudjuk-e gyorsítani a klímavédelmi intézkedések bevezetését és gyakorlati alkalmazását. A brit természettudós szerint a koronavírus-járvány kezelésére adott globális összefogás az élő példa arra, hogy milyen eredményeket lehet rövid időn belül közösen elérni, ha megvan a cél és az akarat.

Attenborough sokat dolgozott azért, hogy a nagyközönség megismerje bolygónk rejtett szépségét és kendőzetlenül bemutatta azt is, hogy mi történik, ha nem teszünk sürgős lépéseket a klímaváltozás kezelésére, ami ma már legalább annyira politikai és kommunikációs feladat, mint technológiai kihívás.

Habár a találkozón egyhangúan megerősítették a célt, miszerint 1,5 Celsius-fok alatt kell tartani a globális felmelegedést és helyre kell állítani a természeti károk legalább 30 százalékát az évtized végére, sem ettől konkrétabb közös lépést nem rögzítettek, sem pedig az ehhez szükséges forrásokat.

Sir David Attenborough fantasztikus élete: így hozta el 64 év alatt a vadont a lakásokba

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!