Aki nem lép egyszerre, lólépésben disszidál estére

Cserhalmi Dániel második regénye, a Szibériai csapda fordulatos krimi, feszült pszichológiai thriller és hiteles történelmi tabló egyszerre, amelyben az ex-ügynök a túlélésért sakkjátszmába bonyolódik az Államvédelmi Hatósággal.

„A férfi remegő kézzel kibiztosította a fegyvert, majd szájába illesztette a csövét.” Helyszín: a piliscsabai laktanya. Időpont: 1950. április 2, hajnali 1 óra 45 perc. Így indít Cserhalmi Dániel politikai krimije, amely gépszíjként rántja be az olvasóját. Köbli Norbert forgatókönyvíró 2011-ben az ingujjból előrántott A vizsgával bizonyította, hogy az ’50-es évek feszült politikai éráját meg lehet idézni a hollywoodi thrillerek filmes eszközeivel is, és Bergendy Péter rendezővel óriási lökést adtak a tévéfilm műfajának. A Szabadság különjárat, A berni követ, az Árulók és A vizsga Kulka Jánossal hamarosan érkező folytatása, A játszma is bizonyítják, hogy az ’50-es, ’60-as évek letűnt korszaka a tévé képernyőn még mindig életképes, vannak még el nem mondott mesék, amelyek kikívánkoznak a családi almáriumokból vagy a pincebörtönök nyirkos tömlöceiből.

Ami Köbli képernyőn, az Cserhalmi papíron.

Durva általánosítás ez persze, de bizonyos szempontból nagyon is jól tükrözi a valóságot.

Cserhalmi specialitása az ÁVH-regény, amely egyesekben kellemetlen érzéseket kelthet: vagy azért, mert hézagosak a történelmi ismeretei a korszakról, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is kézzel foghatóak a tapasztalatai. Nekik is javasolt egy próbát tenniük a könyvekkel, mert azon kívül, hogy letehetetlenül izgalmasak, hátterüket az a történelmi múlt adja, amelyet mindenkinek ildomos ismernie – és nem jobb szórakozva tanulni? -, másrészt önigazolást nyújthat azok számára, akik átélték a borzalmait. A csavaros krimibe szervesen beépülő Rákosi-korszakot az író az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára szakmai támogatásával idézi meg előttünk.

A Szibériai csapda főhőse Csonka György ezredes, akit a szolgálatát követően a piliscsabai laktanya élére száműztek. Az ÁVH elődje, a Katonapolitikai Osztály (röviden KATPOL) egykori tisztjének nincsenek illúziói: előbb-utóbb érte is eljönnek, hogy bedarálja a rendszer. De jól ismeri a módszereiket, így igyekszik mindig egy lépéssel előttük járni. Hozzá hű embereivel megszervezi a családja disszidálását, már csak a hamis papírokra várnak, amikor feltűnik a városban az ÁVH két nyomozója.

Cserhalmi pazar hálót sző az ezredesünk köré. Egyrészt rémálmok képében kísérti a múlt: a KATPOL sem bánt kesztyűs kézzel a politikai éra ellenségeivel. Az alkohol időlegesen elhomályosítja az emlékeket, de a bűntudat elől nincsen hová menekülni. A családi élete romokban: a feleségével megromlott a kapcsolata, a lánya pedig nélküle nőtt föl. A mellőzöttség egymásnak háttal fordította a szeretteivel. Csonka máshol keres vigasztalást: Vali, a pincérlány, ha tehetné, kisajátítaná a szerelmét. Az ezredes a laktanyában régi bútordarab, amelyet a fiatal tisztek szívesen lecserélnének.

A disszidálásra való feszült várakozás közepette toppan be az ÁVH. A két nyomozó elkezdi szorosra húzni a hurkot Csonka nyaka körül. Amikor váratlanul a lánya volt udvarlója is tiszteletét teszi, Csonka paranoiája az egekbe csap. Lépéselőnyében még kézben tartja ugyan a dolgokat, de már mindenhol és mindenkiben a besúgót látja, gyanakvása pedig nem is alaptalan. A puskaporos helyzetet a lányát ért fenyegetés lobbantja lángra: Csonkában elszakad valami, és a sarokba szorított ösztönlény tombolni kezd.

Az író ügyesen festi föl a kor félelemtől sűrű atmoszféráját, amely rátelepszik az ezredes elméjére. A feszültség szorosabbra húzza a meglazult apa-lánya kapcsolatot. Cserhalmi olyan, mint egy türelmes pók a karakterek viszonyrendszereinek hálójában: hol az egyik, hol a másik fonalat rángatja, amellyel szép lassan befűzi olvasóját, hogy képtelen legyen szabadulni a történettől.

Van egy pont, ahol azt vártam, hogy a sztori menthetetlenül önmaga paródiájába fordul: ez az ominózus pince, amely idővel meglehetősen szűkössé válik. Szinte láttam, ahogy a Szibériai csapda tragikomédiába fullad, de Cserhalmi végül nem visz le minket is a föld alá. Bravúros lezárást kreált, ahol minden kirakósdarab a helyére kerül, és teljessé válik a kép. Nem marad elvarratlan szál. A néző lelke megnyugszik, kifárad a horog végén. Nem is sejti, hogy a szerző ezzel örökre behúzza a rajongói szákjába. Ez ám a kelet-közép-európai csapda!

Cserhalmi karakterei élnek, már csak azért is, mert a legtöbb valós személy. Még ha a történet fiktív, és az életrajzi elemek beválogatása önkényes, mondhatjuk: akár így is történhetett volna. Minden más hiteles: a korabeli laktanyai élettől, a felvonultatott haditechnikai megoldásokon át a hierarchiai tagolódásig, amelyre erős ráhatással bírt a politikai közeg. Megismerjük az ÁVH nyomozati módszereit, kihallgatási technikáit és szőrmentén képet kapunk a vallatásokról is. Nincs jó zsaru-rossz zsaru, ballonkabát, és film noir, csupán esendő emberek minden oldalon, akiket fekete vagy fehér mezőre száműzött a hatalmi rendszer pillanatnyi szeszélye a politika sakktábláján. Ismerős? Lerágott csont, hogy a történelem ismétli önmagát. A megismerése révén talán elkerülhetjük, hogy Cserhalmi könyvei megmaradjanak fiktív történelminek, és ne váljanak időhurkos tudományos-fantasztikummá.

Bányász Attila