Akár az 1,2 millió dolláros leütési árat is elérheti ez az ütött-kopott sportcipő

Nike - Bill Bowerman - aukció

Szakértők szerint akár az 1,2 millió dolláros leütési árat is elérheti a ritka sportcipő, amelyet a Nike társalapítója álmodott meg eredetileg a kanadai olimpikon, Harry Jerome számára.

“Ez a ritka, az 1960-as években gyártott és a 70-es években módosított sportcipő fontos mérföldkő volt a Nike történetében” – áll a Sotheby’s közleményében.

A Bill Bowerman által megálmodott Nike cipőn még szerepel a prototípus embléma.

Bill Bowerman nemcsak a Nike szíve volt, de generációjának egyik legnagyobb újítója is a sportcipők ötletessége és formatervezése terén. A Nike társalapítója a súly és a teljesítmény megszállottja volt, a kezdetektől fogva nemcsak edzette az Oregoni Egyetem futóit, de cipőt is tervezett számukra.

A hamarosan kalapács alá kerülő sportcipőt eredetileg a kanadai atléta és sprinter, Harry Jerome számára tervezte, aki karrierje során összesen hét világrekordot állított fel és bronzérmet nyert az 1964-es tokiói nyári olimpiai játékokon.

“Ez a sportcipő lehet az első modell, amelyen már a Nike Running ikonikus Waffle termékvonalára jellemző talpkialakítás látható és amelyet végül az 1972-es olimpián mutattak be a nagyközönség előtt” – magyarázza a szakértő. “Fontos fejezetet képvisel Amerika egyik legnagyobb vállalata, a Nike történetében” – teszi hozzá.

A sportcipőn szerepel a prototípus logó és figyelemre méltó a hasonlóság a Nike Swoosh koncepcióval, a talpkialakításon pedig már megjelenik a Waffle megoldás, amely végül az 1972-es Nike Moon Shoe végleges kialakításához vezethetett.

Magát a cipőt a 60-as években gyártották, a talpkialakítást pedig valószínűleg a 70-es évek elején módosította Bowerman. Ezzel egy időben alakult át a Blue Ribbon Sports és született meg a Nike vállalat.

A történet szerint Bowermant felesége gofrisütője inspirálta az innovatív megoldásra. 1971 egyik vasárnap reggelén feleségével éppen gofrit reggeliztek, amikor végre megszületett a megoldás arra, hogy a futócipők rossz idő esetén tüskék nélkül is tapadást biztosítsanak. Bowerman aztán ebben a gofrisütőben kísérletezett az anyagokkal és a formákkal. Sajnos ennek az intenzív és körültekintő folyamatnak az eredményeként – amelyet gyakran megfelelő szellőzés nélküli helyiségben végzett – Bill később idegkárosodást szenvedett és mozgáskoordinációs nehézségekkel küzdött, így ő sajnos nem tudta tesztelni a végül habkönnyű talpkialakítást.

A Nike Moon Shoe 1972-ben debütált, nevét onnan kapta, hogy hasonló lábnyomot hagyott, mint az űrhajósok a Holdon. A további finomhangolások eredményeként 1974-ben került piacra a Waffle Trainer, nem sokkal később pedig robbanásszerű növekedésnek indult a vállalat, amelyet 1978-ban neveztek át, majd néhány évvel később a Nike megkötötte a sorsfordító megállapodást Michael Jordannel.

Az online aukció július 23-án, a tokiói olimpia nyitó ünnepségének napján indul a Sothebys oldalán.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!