45 évesen csúcsformában – Matt Damon ismét Jason Bourne szerepében

Matt Damon - Jason Bourne

15 évvel ezelőtt kezdték el forgatni az első részt, az akkor 30 éves Matt Damonnal a főszerepben. Jason Bourne viszont 15 év után is képes bárkit egy ütéssel földre kényszeríteni, így Matt Damonra kőkemény felkészülés várt, annál is inkább, mivel korábbi szerepe pont egy ellentétes karakter volt.

Hogyan készült Matt Damon Jason Bourne szerepére – immáron negyedik alkalommal?

Matt Damon korábban a The Guardian-nak így nyilatkozott erről: “Úgy kellett kinézni, mint aki 10 éven keresztül szenvedett, ezt pedig csak brutális edzéssel, szenvedések árán tudod elérni.
Amikor az első Bourne filmet forgattuk, 29 voltam és azt gondoltam, hogy baromi kemény volt formába jönni. Most 45 vagyok és ahhoz képest ez a felkészülés brutális volt. Éppen a 45. születésnapomon forgattuk az ökölharcos jelenetet, rengeteg munka volt odáig eljutni. Nagyon szigorú diétán voltam és nagyon sokat edzettem – nyomorultul éreztem magam.”

Majd viccesen hozzátette:

“Szóval lehet, hogy a következő Jason Bourne kövér lesz, boldog és öreg. “

Habár a filmkritikusok részéről sok kemény kritika érkezik a filmmel kapcsolatban, ha az akciók hitelességét meg is lehet kérdőjelezni, a 45 éves Matt Damon kirobbanó, még az előző Bourne filmet is túlszárnyaló formáját viszont nem. (Lehet, hogy az edzések miatt nem maradt idő több szövegre? – a szerk).

Forrás: www.theguardian.com

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!