3 millió fontért is elkelhet a Banksy-kép, amellyel a brit egészségügyet támogatná a művész

banksy - aukció - 2021 - március

A világhírű utca művész, Banksy hárommillió fontot szeretne előteremteni a brit egészségügy számára egy eredeti festménye elárverezésével.

A southamptoni General Hospital egyik belső falán a koronavírus-járvány első hulláma alatt jelent meg Banksy Game Changer című alkotása. A vászonra készült festményt akarja most árverésre bocsátani a művész.

A festmény értékét előzetesen 2,5-3,5 millió fontra becsülték a BBC News cikke szerint.

A képen egy kisfiú térdel és szuperhősökkel játszik, de miközben Batman és Superman már a szemeteskosárba került, a gyerek kezében egy ápolónőbaba van.

Az egyméterszer egyméteres kép a sürgősségi osztály folyosóján lógott. A Christie’s szerint, amely az árverést szervezi, a kép a reményt és a pandémiában helytálló egészségügyi személyzet iránti tiszteletet jelképezi. Az árverés után a kép reprodukciója kerül vissza a kórház falára.

Amikor a kép megjelent a kórházban, egy üzenet is tartozott hozzá, amelyben a művész köszönetet mondott a kórház dolgozóinak és reményét fejezte ki, hogy a fekete-fehér festmény egy kicsit felderíti a helyet, ahová került.

Az árverést március 23-án tartják Londonban. A kép hétfőtől egy héten át tekinthető meg a Christie’s londoni központjában.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!