Mégsem gyógyítja a covidot Trump "csodaszere"?
Nemrégiben visszavonták azt a 2020-ban megjelentetett tanulmányt, mely szerint a hidroxiklorokin nevű maláriaellenes gyógyszer a koronavírus ellen is hatásos.
A holland kiadóvállalat, az Elsiever visszavonta azt a négy évvel ezelőtt publikált tanulmányt, melynek állítása szerint a hidroxiklorokin nevű, malária ellen kifejlesztett gyógyszer a koronavírus ellen is hatásos – számolt be róla a The Guardian. A cég azzal indokolta a lépést, hogy a tanulmányban megfogalmazott állításokkal kapcsolatban súlyos aggályok merültek fel. Sőt, a cikk három korábbi szerzője is komoly problémákat vetett fel mind a módszertannal, mind pedig a fontosabb következtetésekkel kapcsolatban.
Az International Journal of Antimicrobial Agents nevű folyóirat, melyben a tudományos szöveg megjelent, nem tudta minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vizsgálatban részt vevő pácienseket az etikai engedély megszerzése előtt vagy után vonták-e be a projektbe.
Kérdéses továbbá, hogy egyáltalán lehet-e releváns összehasonlításokat tenni a vizsgált betegek és a kontrollcsoport tagjai között.
A tanulmány egyik legtöbbször hivatkozott állítása szerint a hidroxiklorokin sokkal hatásosabb, ha az azitromicin nevű antibiotikummal együtt alkalmazzák. A visszavonásról hírt adó közleményben viszont hangsúlyozzák: korántsem volt egyértelmű, hogy a kutatás résztvevői tájékozott beleegyezést adtak-e a készítmény alkalmazásához.
A Nature nevű folyóirat megemlíti, hogy ez a legtöbbször idézett koronavírusról szóló tudományos szöveg, melyet valaha visszavontak. A kutatás eredményei négy évvel ezelőtt még meggyőzőnek bizonyultak, hiszen az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) 2020 márciusában sürgősségi felhasználási engedélyt adott ki a hidroxiklorokin koronavírus elleni alkalmazására.
Donald Trump leendő amerikai elnök, aki 2020 tavaszán első elnöki ciklusa negyedik évében járt, csodaszernek nevezte a hidroxiklorokint, s azt állította, megelőzés céljából ő maga is szedi. 2024-ben, a Biomedicine & Pharmacotherapy nevű folyóirat hasábjain aztán megjelent egy tanulmány, ami azt állította, hogy a maláriaellenes gyógyszert preferáló személyek 11 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak bele a koronavírus-fertőzésbe.