Így védekezz a kék fény káros hatásai ellen!

Szemfáradtság - kék fény - egészség

Szemfáradtság, túlzott éberség, látásromlás, fejfájás – csak néhány fizikai tünet, amit akkor tapasztalhatsz, ha huzamosabb időt töltesz el képernyő előtt. Azok, akik irodában dolgoznak, gyakorlatilag állandóan valamilyen kijelzőt néznek: napközben a monitort és a telefont, este pedig a tabletet vagy a televíziót használják órákon keresztül. De mit lehet tenni a kék fény káros hatásai ellen?

Az ún. nagy energiájú, káros ibolyakék fény szinte szűrés nélkül halad át a szemünkön és egészen a retináig eljut. Az elektronikai eszközeink és a LED-fényforrások által kibocsátott kék fény számos egészségügyi problémával hozható összefüggésbe: koncentrációs problémákat, fáradékonyságot és fejfájást okozhat, de hosszú távon a teljes bioritmust is felboríthatja. Ezért érdemes odafigyelni arra, melyik eszközt hogyan és milyen óvintézkedésekkel használod.

Mobiltelefon

Mivel a kék fény csökkenti az elálmosodásért felelős melatonin hormon szintjét, a pihentető alvás érdekében 1-2 órával lefekvés előtt érdemes befejezni minden, az okostelefonhoz köthető tevékenységet. Számos mobilon elérhető a kékfényszűrés-funkció, ez általában night shift, azaz éjszakai mód vagy komfort nézet néven érhető el a kijelzőbeállítások között. Ha mégsincs ilyen opció a készülékeden, már létezik kifejezetten erre a célra letölthető alkalmazás is, mint például a Twilight.

Tablet

A mobiltelefonokhoz hasonlóan a legtöbb tableten is megtalálható a night shift mód és erre az eszközre is letölthető az ingyenes applikáció, azonban ha biztosra akarsz menni, érdemes kékfényszűrő fóliát simítani a képernyőre. Ha az olvasólámpa fényénél használod táblagépet és nem teljes sötétségben, azzal is kíméled a szemed.

Monitor

Míg a mobilt, a tabletet és a tévét jellemzően hosszabb-rövidebb megszakításokkal használjuk, a monitort hosszú órákon keresztül, folyamatosan és közelről nézzük. Éppen ezért fontos, hogy a fényerő és a kontraszt megfelelő beállítása: a túl sötét képernyő ugyanis pont olyan fárasztó lehet a szemnek, mint a túl erős fény. Az ingyenes kékfényszűrő alkalmazások, mint például az f.lux már asztali számítógépre és laptopra is elérhető. Monitor előtt ülve célszerű dioptria nélküli, kékfényszűrő szemüveget viselni, ezek a típusok már a legtöbb optika kínálatában megtalálhatók.

Televízió

A televíziók esetében sem mindegy, hogy a kijelzőtípus, amit választunk mennyire éles és milyen minőségű képet jelenít meg, valamint mennyi kék fényt bocsát ki. Érdemes olyan készüléket választani, amely a szigorú teszteken kiérdemelték a “szemkímélő kijelző” minősítést, mert ezek a típusok nagyjából feleannyi kék fényt bocsátanak ki, mint a hasonló LCD képernyők.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!