A covidon átesettek egyharmada küzd mentális- és idegrendszeri panaszokkal

koronavírus - post covid 2021

Minden harmadik, koronavírus-fertőzésen átesett ember küzd jóval a betegség után is mentális- és idegrendszeri panaszokkal – mutat rá az egyik legfrissebb, mintegy 236 ezer fő részvételével végzett kutatás.

A Lancet Psychiatry folyóiratban kedden megjelent tanulmány szerint a koronavírus-fertőzésen átesett emberek 34 százaléka még hat hónappal a betegség után is küzd mentális- és idegrendszeri panaszokkal.

Az egyik leggyakoribb diagnózis a szorongás volt, amit az esetek 17 százalékában diagnosztizáltak.

“Ez az arány a betegség lefolyásának súlyosbodásával egyenes arányosságban nőtt, a kórházban kezelt páciensek esetében mintegy 39 százalék volt” – mondta Maxime Taquet, az Oxfordi Egyetem pszichiátriai klinikájának tudományos munkatársa és a tanulmány társszerzője.

“Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az egészségügyi rendszernek hogyan kell továbbra is segíteni azoknak, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. A kutatás azt mutatja, hogy a mentális- és idegrendszeri panaszok, a pszichiátriai tünetek gyakoribbak a covid-19 megbetegedés után, mint például egy influenza esetében. Most látnunk kell, hogy mi történik hat hónappal a betegség után” – teszi hozzá a kutató.

Ez az eddigi legátfogóbb tanulmány, amely mintegy 236 000 koronavírus-fertőzésen átesett, főként az Egyesült Államokban élő ember adatai alapján készült. Az eredményeket a kutatók összehasonlították az azonos időszak más légúti fertőzésen átesett pácienseinek adataival is, amiből kiderül hogy 44 százalékkal nagyobb eséllyel alakulnak ki a fenti tünetek a covid után és 50-ből egy betegnek volt iszkémiás sztrókja, azaz agyérelzáródása is.

A Covid-19 azonban nem feltétlenül növelte a neurológiai betegségek teljes spektrumának kockázatát: “Két fontos negatív eredmény kapcsolódott a Parkinson-kórhoz és a Guillain-Barré szindrómához” – mondta Taquet. “Mindkét állapot neurológiai állapot, amelyekről tudjuk, hogy időnként vírusfertőzéssel társulnak. Nem tapasztaltuk viszont, hogy gyakoribbak lennének a Covid-19 után, mint az általunk vizsgált egyéb légúti fertőzések után.”

További vizsgálatokra van azonban szükség azzal kapcsolatban, hogy a covid-19 pontosan hogyan befolyásolja az agyat és az idegrendszert, hiszen a pszichológiai stressz, a hosszabb kórházi tartózkodás és maga a betegség jellemzői is szerepet játszhatnak ebben a folyamatban.

Habár a most publikált tanulmány az eddigi legátfogóbb volt a témában, viszont nem az első. Egy februári kutatás 381 beteg állapotát követte a betegség és az abból való felépülés alatt egy római kórházban és megállapította, hogy a páciensek 30 százaléka a gyógyulás után poszttraumás stressz szindrómában szenvedett.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!