Gluténmentes IPA-val és kraft üdítőkkel újít a magyar kézműves sörfőzde
Attól, hogy gluténmentes még nem kevesebb ízben.
Attól, hogy gluténmentes még nem kevesebb ízben.
A nagy port kavart negyedik epizód után, amelyben a Cápák között három befektetője 1,5 millió eurós jegyet váltott a Marsra, az üzleti showműsor legújabb részében ezúttal az indulatok szabadultak el.
Két típusú ember létezik: vannak, akik úgy használják az Excelt, mintha már kifestő helyett is azzal játszottak volna az oviban, és vannak, akik számára az éber rémálmot jelenti Bill Gates programja.
A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget.
A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel GO! maximum felvehető összege 1 milliárd forint, minimuma pedig 1 millió forint.
8 kérdés és 8 válasz a Biznisz Boyz csapatával: Virág Attila, Mester Tomi és Sándorfy Adrián.
A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást.
A kkv-k is spórolhatnak az adón, így segít a PM kiva-kalkulátora.
Mindenkinek van egy jó ötlete, de a sikerre soha nincs garancia.
2002. Halle Berry lett az első fekete nő, akit Oscarral tüntettek ki a legjobb női főszereplő kategóriában. Ben Afflecket választotta a People magazin a legszexibb férfinak. És kijött Eminem Lose Yourself száma, amit azóta is szívükben melenget a millennial generáció.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet célja, hogy az üzleti szféra, az oktatás és a kutatás közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével tovább erősítsék Európa innovációs képességét és segítsék a legfejlettebb megoldások kifejlesztését a jelenlegi sürgető globális kihívásokkal szemben.
Július elsején startolt el a KAVOSZ Széchenyi Kártya Újraindítási Programja, mely az elmúlt hónapokban elérhető Széchenyi Kártya Plusz hitelprogram folytatásának is tekinthető.