Végzettséget sem igényel a világ egyik legfontosabb állása

Egy központi bank élén állni nem csupán ritka kiváltság, de óriási felelősség is. Egy ország monetáris politikájának kézben tartása, az árstabilitás biztosítása, az infláció visszaszorítása embert próbáló feladat, a jegybankelnökök munkája – némileg ambivalens módon – mégsem igényel releváns szakmai végzettséget.

A jegybankoknak pontosan „kidekázott” kamatpolitikára van szükségük ahhoz, hogy a megfelelő színvonalon lássák el legfőbb funkcióikat. Az aktuális kiigazítások mértékének meghatározásához számos gazdasági-pénzügyi információt kell szem előtt tartaniuk. Ez utóbbiak precíz, szakszerű és minden részletre kiterjedő elemzése tökéletes szakmai ismereteket, páratlan tapasztalatot, stabil alapokon álló szaktudást feltételez – írja a Portfolio.hu. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a jegybankok zömét tekintélyes szakmai rutinnal rendelkező, megbízható, széles körben elismert közgazdászok vezetik.

Elgondolkodtató viszont, hogy a világ négy legfontosabb központi bankjából háromnak az élén nem szakmabeli vezető áll.

A legnagyobb súlyú jegybanknak számító, amerikai Fedet (Federal Reserve System) például az a Jerome Hayden Powell irányítja, aki a hetvenes évek derekán, a Princetown Egyetemen kapta kézhez politológusi diplomáját, 1979-ben pedig jogi területen szerzett doktori képesítést egy másik rangos felsőoktatási intézményben, a Georgetown Egyetemen.

A republikánus érzelmű Powell tehát nem rendelkezett közgazdász végzettséggel, a bankszektoron belül azonban komoly eredmények fűződnek a nevéhez. Karrierjét még különböző ügyvédi irodák munkatársaként kezdte, majd figyelme fokozatosan a befektetési bankok felé irányult. Először a Dillon, Read & Co nevű befektetési bank foglalkoztatta, melytől végül alelnökként búcsúzott; az 1993 és 1995 közötti két évben a Bankers Trust nevű bizalmi vagyonkezelő ügyvezető igazgatójaként bizonyíthatott; majd a The Carlyle Group nevű alapkezelő partnereként folytatta. 2008-tól kezdődően Powell irányította a Global Environment Fund nevű kockázati tőketársaságot, ám időközben életre hívta saját alapkezelőjét, a Severn Capital Partnerst is.

A szakember a kilencvenes évek hajnalán kapcsolódott be az amerikai nagypolitika véráramába: 1992-ben, George H. W. Bush regnálása idején kérték fel a Pénzügyminisztérium belföldi pénzügyekért felelős államtitkárának, 2010 és 2012 között pedig a Bipartisan Policy Center kötelékében dolgozott. A Fed kormányzótanácsának 12 éve lett a tagja, majd 2018-ban az akkori elnök, Donald Trump kinevezte a Fed élére. (A politikus e lépését később nyilvánosan megbánta.)

Powell mandátuma 2026-ig szól, s a most 71 esztendős jegybankelnöknek toronymagas kihívásokkal kell farkasszemet néznie: a Fed vezetőjeként az elsődleges feladata, hogy letörje az egeket ostromló inflációt, melyhez fogható mértékű pénzromlásra csak az 1980-as években láthattuk példát.

Meglepő, de nem csupán a Fed élén áll jogász végzettségű szakember: az Európai Központi Bank jelenlegi első embere is jurátusként kezdte taposni a szamárlétra fokait. Christine Lagarde a Paris Nanterre University és a Sciences Po Aix nevű felsőoktatási intézményekben szerezte meg jogászi diplomáját, és egészen a kétezres évek közepéig választott szakmájában tevékenykedett. 2005-ben azonban egyre markánsabbá vált a közéleti orientációja: 2005 és 2007 között Franciaország külkereskedelemért felelős minisztereként tevékenykedett, majd a 2007 és 2011 közti négy évben az ország pénzügyminisztereként folytatta dinamikusan felívelő karrierjét. 2011-ben már az IMF élén találjuk, sőt 2016-ban újabb ötéves időtartamra kapott megbízást, második mandátumát viszont már nem töltötte ki, hiszen 2019-ben elfoglalhatta az Európai Központi Bank elnöki bársonyszékét.

Látható tehát: habár – Powellhez hasonlóan – jogászként kezdte építeni karrierjét, Lagarde jelentős tapasztalatra tett szert a közpénzügyek terén, mielőtt az Európai Központi Bank vezetőjévé avanzsált volna.

Kevesen tudják, de a Bank of England élén álló Andrew John Bailey történészként robbant be a köztudatba, mielőtt rábízták volna a világ egyik legjelentősebb jegybankjának irányítását.

Bailey a cambridge-i Queens’ College-ben kapta kézhez történészi diplomáját, majd ugyanitt szerzett tudományos fokozatot. Már historikusként is megkülönböztetett figyelemmel tüntette ki a gazdaságtörténelmet, később pedig gazdasági elemzőként épített magának renomét: előbb a London School of Economics kutatója lett, majd 1985-ben csatlakozott a Bank of Englandhez, melyet négy éve elnökként is szolgál.

Az iménti példák alapján leszűrhetjük a konzekvenciát: ahhoz, hogy valaki egy komoly gazdasági-politikai súllyal rendelkező jegybank élére kerüljön, nem elengedhetetlen kritérium a közgazdászi előképzettség.

A központi bankok vezetői voltaképpen politikai kinevezettek: noha megválasztásukat követően teljeskörű függetlenséget élveznek, kiválasztásuk az aktuális kormánypárt érdekeinek megfelelően, illetőleg a főbb politikai szereplők személyes alkuja révén történik.

A jegybankelnökök nem egyedül hozzák meg a monetáris politika szempontjából döntő jelentőségű kérdéseket: mozgásterüket egy külön testület szűkíti, mely voksolással dönt az éppen aktuális kamatok mértékéről, az elnöknek pedig az egyes üléseken megfogalmazott, széleskörű egyetértésen alapuló állásfoglalások szellemében kell eljárnia.

A központi bankok elnökeinek gazdasági kérdésekben is kompetensnek kell lenniük. Ez azért lényeges, mert a gazdaságpolitika másik fő ága, a fiskális politika nem mindig a szakpolitikailag releváns szempontokat részesíti előnyben. A kormányzat olykor hajlamos a fiskális fegyelmezetlenségre, vagy a gazdaságpolitikai szempontok – politikai célokat előtérbe helyező – negligálására. Ezért a gazdaságban kívánatos egyensúly megteremtésében és fenntartásában nagyobb szerep hárul a jegybankra, melynek szüntelenül a monetáris politikai célok elérésén kell fáradoznia, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy figyelmen kívül hagyja az esetenként súlyos politikai következményeket. Ezt – pontosabban ennek látszatát – az utóbbi években sikeresen fenn tudták tartani a nagyobb jegybankok, ám kétséges, hogy ez a jövőben is így lesz-e.