Gyári restaurátorműhelyt nyit a Peugeot
A márka fennállásának 210. évfordulója alkalmából a Peugeot – több más nagy múltú autógyártó példáját követve – restaurátori tevékenységgel bővíti szolgáltatásainak listáját.
A márka fennállásának 210. évfordulója alkalmából a Peugeot – több más nagy múltú autógyártó példáját követve – restaurátori tevékenységgel bővíti szolgáltatásainak listáját.
Tavaly jelentette be a Bentley, hogy újraalkotja az autós történelem egyik legnagyobb jelentőségű modelljét, az 1929-es Blower versenyautót. A cég mérnökei most érkeztek el arra a pontra, hogy egy eredeti példány szétszerelése és minden alkatrész digitalizálása után készen állnak a tervek a gyártás beindítására.
Az Amerikában “Repülő Mustang”-ként híressé vált első Shelby GT350R példány, a fejlesztési és tesztelési célokra használt prototípus a különleges szerepe és története miatt a legfontosabb Mustang a márka történelmében.
Elérte az oldtimer kort az 1990-ben bemutatott, azaz idén 30 éves Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 Evolution II, amely korszakának ikonikus alakja volt.
Megszerzed álmaid autóját, amelyre gyerekkorod óta vágytál, majd az élet úgy hozza, hogy 10 évre magára kell hagynod – a londonban élő Graham és az 1969-es Porsche 911T története üde színfoltja a Porsche-rajongók világának.
A BMW Group Rosslyn-i gyárában október 8-án leplezték le az 1970-es években épült versenyautó-legenda, a BMW 530 Motorsport Limited Edition egyetlen fellelt közúti példányát, amelyet egy éven át újítottak fel.
A Mercedes-Benz Museum lélegzetelállító gyűjteményének és magán gyűjtők féltett példányainak fotóiból készült a Mercedes-Benz Classic 2020-as naptára, amely mostantól megrendelhető.
Három esztendőnyi restaurálást követően készült el a Mlada Boleslav-i ŠKODA Múzeum új különlegessége, a háború után készült mindössze 158 SUPERB OHV egyike.
A Volkswagen Bogár a mai napig egy üde színfoltja az autós világnak, annak ellenére hogy 21,5 millió darabot gyártottak belőle. Amikor valaki egy fa alatt a sárban egy korai példányt talál, a történelem egy darabkáját állíthatja helyre – ha van hozzá elég kitartása.
Május első hétvégéjén rendezik meg hatodik alkalommal a régiónk egyik legnagyobb klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjét, a Balatonfüred Concours d’Elegance-t.
A Techno-Classica veteránkiállítás Volkswagen standján két ipari tanuló a látogatók előtt végzi el egy 1968-as klasszikus restaurálásának utolsó lépéseit.
A Mercedes-Benz Classic a márka 125 éves motorsport-történelmének tiszteletére rally autót épített egy 50 éves W108-asból.