Újra gyártják a legendás 1929-es Bentley Blowert

Bentley Blower

Sir Tim Birkin 1929-es 4½-literes Bloweréből mindössze 12 példány készül, melyek az eredetivel teljesen megegyező, gyakorlatilag vadonatúj autók lesznek. A legenda feltámasztásának nem minden márkarajongó örül, sőt: néhány neves gyűjtő a Bentley ügyvezetőjének címzett levélben fejezte ki aggodalmát.

A projekt tavalyi bejelentését követően az angol gyártó Mulliner részlege kezdte meg a munkát, akik főként az egyedi kérésre készülő, perszonalizált modellekkel, valamint a limitált darabszámú sorozatokkal foglalkoznak, illetve ők végezték korábban az 1939-es Bentley Corniche restaurálását is. A mostani feladatuk teljesítésével a világon először készülhetnek el a világháború előtti modellek újraalkotott példányai.

Az 1920-as évek végén mindössze négy “Team Blower” készült a versenyekre, mindegyik Európa neves futamain állt rajthoz. Közülük a leghíresebb Sir Tim Birkin saját autója – ami a csapatban a 2. sorszámot és az UU 5872 rendszámot viselte – Le Mans-i indulásával és a Bentley Speed Six 1930-as győzelmével vívta ki magának az ismertséget. Annak emlékére, hogy a Team Blowerek összesen 12 versenyen indultak el, a gyár most 12 példányt készít az eredeti modell alapján, amelyeket a szakértelem és a kézi munka, valamint a legmodernebb digitális technikák brilliáns ötvözésével valósítanak meg.

A Continuation Series mintadarabja a jelenleg is a Bentley tulajdonában álló, eredetileg Sir Tim Birkin által használt, HB 3403 alvázszámú Blower, amelyet kellő óvatossággal a legapróbb csavarokig szétszereltek, majd precíziós lézerszkennerekkel háromdimenziós modellekként újraalkottak a digitális térben. Azon alkotóelemek esetén, ahol a 3D szkennenés nem volt megoldható, a mérnökök kézzel mértek le és digitalizáltak minden apró részletet.

A szkennelt és mért adatokat két elhivatott CAD mérnök összesen 1200 órányi munkával állította össze egy kész modellé, amely 630 komponensből áll és több mint 2GB méretű digitális információt tartalmaz, ezzel először állt elő a mai kornak megfelelő digitális tervrajz egy 1920-as Bentley modellről. Az eredeti öntőformák és szerszámgépek birtokában, valamint az így előállt tervek alapján a Mulliner speciálisan képzett szakemberei kézzel szerelnek majd össze minden darabot.

A CAD modellezés a gyártás előkészítésén kívül azt is lehetővé tette, hogy a 12 szerencsés megrendelő bizonyos mértékben testre szabja a saját példányát és minden egyes darabot előre megtervezzenek, képernyőn megmutassanak a vásárlóknak. Bár a Continuation Series sorozatba tartozó autók mechanikailag tökéletesen egyformák és az eredeti Blowerrel mindenben megegyezőek lesznek, az ügyfelek lehetőséget kaptak, hogy saját külső és belső színvilággal különböztessék meg autójukat az eredeti, 20-as években készült példányoktól.

Az újonnan legyártott autók mindegyikébe ugyanaz a négyhengeres, 16 szelepes, alumínium blokkos, öntöttvas perselyes és nem leszerelhető öntöttvas hengerfejes motor kerül. A kompresszor az eredeti Amherst Villiers Mk IV roots feltöltő pontos replikája, amellyel a 4398 köbcentiből 243 lóerős teljesítményt tudtak kihozni. A karosszéria vázát préselt acél alkotja majd, amelybe laprugók és az eredeti Bentley & Draper lengéscsillapítók pontos mását szerelik, a Bentley-Perrot 40 centiméteres fékdobjai és az eredetivel megegyező kormánymű társaságában.

A csapat eredeti autóját természetesen a modellezési fázis lezárást követően ismét összeszerelik, a klasszikusokkal foglalkozó csapat egyúttal felhasználja a kínálkozó lehetőséget arra is, hogy ahol szükséges, kisebb javításokat vagy állagmegóvásra irányuló lépéseket is megtegyen az 1929-es oldtimer eredeti állapotra történő visszaállítása közben. A több mint 90 éves autót a mai napig rendszeresen használják, részt vett a 2019-es Mille Miglián, a Goodwood Festival of Speed hegyi felfutóján, valamint egy Kalifornia tengerpartja menti túrán, egy Laguna Secában tartott bemutatón, valamint két további Blower társaságában a Pebble Beach Concours d’Elegance-on is.

Bentley Blower

A koncepció kétségkívül látványos, érdekes és technológiai szempontból is egyedülálló, azonban nem mindenki lelkes a Bentley ilyen irányú törekvései kapcsán. A brit Autocar magazin úgy tudja, több ismert Bentley-rajongó és -gyűjtő írt közös levelet Adrian Hallmark ügyvezetőnek, melyben aggodalmukat fejezték ki. Az aláírók között van Ralph Lauren, Lord Bamford, Evert Louwman, William E ‘Chip’ Connor, valamint az 1930-ban az eredeti versenyautóval rajthoz álló Glen Kidston unokaöccse, a klasszikus autók szakértőjének számító Simon Kidston is. Véleményük szerint az újragyártás elhalványíthatja azt a különleges csodálatot és tiszteletet, amely csak az eredeti példányoknak jár.

Kidston nyilatkozata szerint: “A legtöbb márka őrzi a saját történelmét, gondozza a rekordok emlékét, az autókat és a hagyományt. Amikor egy híres gyártó évtizedekkel később elkezd “eredeti másolatokat” készíteni, amelyek elmossák a határt az eredeti és az új között, azzal leértékeli azokat az autentikus autókat, amelyeket a tulajdonosaik már jóval azelőtt óvni és dédelgetni kezdtek, hogy a gyártó felfigyelt volna rájuk. Ez olyan, mintha a vadőr hirtelen orvvadásszá változna.”

A cég szóvivője a megkeresésre adott válaszában kifejtette, hogy a projekt ötlete akkor született meg, amikor a tulajdonukban álló eredeti példány felújítását tervezték:

“Ezzel párhuzamosan, hogy enyhítsük a nagyon idős autónkra helyezett nyomást, úgy döntöttünk, készítünk belőle egy újat, amit a nem kompetitív és nem létfontosságú eseményeken használhatunk, ahol az eredetiség nem alapvető követelmény. Ez a másolat ugyanúgy át tudja adni az eredeti Birkin Team Blower élményt anélkül, hogy az eredeti, a létező legnagyobb értékű Bentley példány épségét veszélyeztetnénk. Sok kutatást és az érdekelt felekkel – tulajdonosokkal, restaurátorokkal, specialistákkal, klubtagokkal – történt egyeztetést követően teszteltük először annak az ötletét, hogy egy hivatalos Continuation Series sorozatot készítsünk, és csupa pozitív választ kaptunk. Bár hallottunk hasonló aggodalmakat is, mint amelyeket a levélben említettek, a visszajelzések túlnyomó többsége kifejezetten támogató volt, ezért mertünk belevágni.”

A Mulliner csapatának várhatóan nagyjából két év alatt sikerül majd a beígért 12 példányt legyártani. Az árakról nem jelentek meg publikus információk, azokat csak közvetlen érdeklődésre osztotta meg a gyár a megrendelőkkel, azonban aki szeretett volna egy ilyen modern klasszikust a gyűjteményébe, annak igencsak szemfülesnek kellett lennie: mind a 12 darab elkelt, még mielőtt az egész projektet elindították volna.

Kapcsolódó cikkünk:
Egy 1938-as Bugatti Type 57SC Atlantic Coupe Ralph Lauren gyűjteményének ékköve

Ralph Lauren - Bugatti

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!