Minden ipari forradalom kitermeli a maga sztárvállalatait: kik lesznek a mostani győztesek?

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.04.02 | Gazdaság | Olvasási idő: 8 perc
Minden ipari forradalom kitermeli a maga sztárvállalatait: kik lesznek a mostani győztesek?

Miközben új lendületet vett a digitalizáció forradalma, már a zöld technológiák is felforgatják a gazdaságot.

Azon cégvezetők, akik sikeresek akarnak maradni az átalakuló világban, mindkét területen naprakész tudással kell rendelkezniük – véli a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának (WU Executive Academy) dékánja. Barbara Stöttinger összesen nyolc területet azonosított, ahol a jövő menedzsereinek nyitott szemmel kell járniuk.

Az elmúlt években felfordult a világ

A járvány után energiaválság, infláció és geopolitikai konfliktusok sora tette kiszámíthatatlanná a gazdaság életét. Ám miközben az egyik krízisből a másikba esünk, és kétségkívül fontos, hogy a vállalatok ellenállók legyenek a válságokkal szemben, nem szabad szem elől téveszteni azokat a strukturális folyamatokat, amelyek eldöntik majd, hogy kik lesznek az évtized nyertesei és vesztesei. Legalábbis így látja a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem vezetőképző akadémiájának dékánja.

„Az előrejelzések szerint a 2030-ig hátralévő időszak kritikus lesz a vállalatok életében, így a menedzsereknek stratégiai szinten kell gondolkodni a jövő lehetőségeiről és a kockázatairól, ha talpon akarnak maradni” – véli Barbara Stöttinger, a WU Executive Academy dékánja. A 125 éves iskola üzleti döntéshozók számos generációját képezte történelme során, és ma is Közép-Európa egyik legmagasabban jegyzett vezetőképzőjét működteti, ahol évente mintegy 2200 diák kap naprakész menedzsmenttudást.

Ipar forradalmak győztesei és vesztesei: 5 fejlődési hullámot azonosítottak a kutatók

A WU Executive Academy az üzleti élet legkülönfélébb területein kutat és oktat. Ilyen az úgynevezett stratégiai reziliencia és fenntarthatósági menedzsment, Vladimir Preveden szakterülete, aki Európa-szerte több mint 200 vállalatnál dolgozott tanácsadóként, mielőtt a bécsi intézmény óraadója lett.

„Jelenleg az ötödik és hatodik nagy technológiai átalakulás közepén vagyunk az ipari forradalom kezdete óta – magyarázza a szakember. “Minden eddigi hullám során átalakultak az értékeink, a társadalmak szerkezete, és vállalkozások új formái jelentek meg. Ez a most zajló két hullám során is így lesz” – teszi hozzá.

Az eddigi átalakulási hullámok Preveden szerint a következők voltak, néhány példával a sztárvállalatokra:

  • Első hullám: gépesítés (1760–1830): korai kapitalisták
  • Második hullám: gőz, acél, vasút (1830–1900): Rockefellerek, Vanderbiltek, Carnegie-k
  • Harmadik hullám: iparosodás (1900–1970): Ford Motor Company
  • Negyedik hullám: elektronika, TV, repülés (1945–1990): IBM, Shell, Boeing, Kodak
  • Ötödik hullám: digitalizáció (1985–máig): Google, Apple, Meta, Amazon, Microsoft
  • Hatodik hullám: zöld forradalom (2015–2060): ???

A szakember szerint a helyzetet bonyolítja, hogy a hatodik hullám úgy indult el, hogy még az ötödik is javában zajlik, sőt, az új technológiáknak köszönhetően épp lendületet kap. „Egy mai cégvezető ezért nem engedheti meg magának, hogy a babérjain üljön – előre kell látnia a két most zajló hullám együtteséből várható üzleti lehetőségeket, hogy a csúcsra törhessen, vagy csak a játékban maradjon” – mutat rá Preveden. A két professzor mindkét hullámban négy területet azonosított, amelyekkel a menedzsereknek kiemeleten kell foglalkozni. Nézzük, melyek az ötödik hullám kulcsterületei:

Kvantumszámítógépek

Az előrejelzések szerint 2030-ra indulhat el a tömeggyártásuk, és nagyságrendi növekedést hozhatnak a számítási kapacitásban. „A kvantumszámítógépek forradalmasítani fogják egyebek mellett a szimulációk, az adatelemzések és az előrejelzések világát, nem beszélve a kiberbiztonságról, hiszen a ma használatos legbonyolultabb jelszavak is feltörhetővé válnak” – mondja Preveden. A deepfake-ek száma megsokszorozódhat, és nehéz lesz eldönteni, mi a valóság és mi a hamisítvány.

Mesterséges intelligencia (MI)

A nyelvi modellek, kép- és videógeneráló alkalmazások forradalma már javában zajlik, és szédítő fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. „A legtöbb menedzser még nem használja a korszerű MI eszközöket, sőt nem is gondolkodik rajta, hogy milyen területeken lehetne használni a mesterséges intelligenciát. Ez hatalmas hiba, mivel egy idő után lehetetlen lesz majd áthidalni a megnyíló technológiai szakadékot” – magyarázza a WU Executive Academy professzora.

Blokklánc

Noha a legtöbben a kriptovaluták és az NFT-k kapcsán ismerik ezt a technológiát, három olyan terület is van, ahol a jövőben nagy szerepet kaphat a gazdaságban. Az első ilyen a decentralizált pénzügyek, a második az okos szerződések világa, ami a közvetítő pénzintézetek megkerülésével javítja majd a tőkéhez való hozzájutást. A harmadik területe, pedig az ellátási láncok területe, ahol a blokklánc növelheti az anyagáramlás nyomon követhetőségét és biztonságát. A digitális identitás pedig az adatok feletti rendelkezés területén ruházhatja fel új lehetőségekkel a cégeket.

Metaverzum

Ma sokan úgy vélik, hogy a metaverzum egy besült, túlhájpolt divathullám volt, de Barbara Stöttinger szerint ez csak illúzió. „Városok sora dolgozik azok, hogy létrehozza virtuális képmását, és olyan márkák gondolkoznak rajta, hogy a metaverzumban terjeszkedjenek, mint a Nike, a Gucci vagy az Adidas. A virtuális valósággal új vásárlói élményt teremthetnek és a legújabb technológia iránt érdeklődő fogyasztókat, fiatalokat nyerhetnek meg maguknak, így ez az előrelátó hozzáállás” – fogalmaz a dékán.

Mindeközben javában zajlik a zöld átállás

Az EU célul tűzte ki, hogy 2050-ig karbonsemlegessé válik, és már 2030-ra jelentős vállalásokat tett. „Ma sok cégvezető kényelmetlen kötelességként gondol a szabályozásra, de a zöld erőfeszítésekben olyan innovációs lehetőség rejlik, ami hosszú távon erősítheti az európai gazdaságot. Ezeket az előnyöket csak azok a cégek fogják élvezni, amelyek menedzserei proaktívan keresik a zöld piaci réseket ahelyett, hogy csupán a szabályozások betartásán görcsölnének” – mondja Vladimir Preveden.
Hiba továbbá csak az üvegházhatású gázok kibocsátására szűkíteni a fenntarthatóság kérdését. Ez fontos kérdés, de van még négy fontos terület, ahol lépéselőnybe kerülhetnek az agilis menedzserek. Ezek pedig:

Energiafogyasztás és energiafüggetlenség:

vagyis a cégek ellenállóképességének növelése olyan esetekre, mint a háború miatti európai energiaválság, például megújuló energia használatával.

Biodiverzitás:

az élővilág sokszínűsége számos szektor életében meghatározó az élelmiszeripartól a turizmusig, a gyógyászattól a biológiai alapú alapanyagok termeléséig.

Körforgásos gazdaság:

a törekvés, hogy a gazdaságba bevont alapanyagok minél tovább a körforgásban maradjanak, nemcsak a természeti erőforrások terhelését csökkentheti, de a hatékonyságot is javíthatja.

Társadalmi fenntarthatóság:

a természeti értékek védelme mellett hosszú távon gazdasági előnyökkel járhat az etikus üzletmenet, a társadalmi felelősségvállalás is.

„2030 hamarabb itt lesz, mint gondolnánk. Nem az a lényeg, hogy minden menedzsernek minden új technológia területén szakértővé kell kiképeznie magát – a lényeg az, hogy képben legyenek, nyitott szemmel járjanak, és ne fenyegetésként, hanem lehetőségként gondoljanak rájuk” – fogalmazza meg a konklúziót Barbara Stöttinger.

(Kiemelt kép: Barbara Stöttinger a WU Executive Academy dékánja)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!