Felépült a Gigafactory, megnyitotta első európai üzemét a Tesla

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.03.23 | Sebesség | Olvasási idő: 3 perc
Felépült a Gigafactory, megnyitotta első európai üzemét a Tesla

Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében.

A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.

Elon Musk úgy fogalmazott, hogy a Grünheidében gyártott minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé.

A hatmilliárd eurós beruházást jelentő Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy „a német egység működik” – emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.

Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban. Akkor is igaz volt, most is érvényes, hogy „globális versenyre van szükség, és nem deglobalizálásra”, a világot átszövő gazdasági kapcsolatok felszámolására, mert az a jólét jelentős csökkenésével járna – mondta a kancellár.

Az évi 500 ezer autó összeszerelésére tervezett gyár – hivatalos nevén Gigafactory Berlin Brandenburg – rekordidő alatt épült fel, állami támogatás nélkül. A beruházás gyorsasága azzal magyarázható, hogy a Tesla már a végleges hatósági engedélyek előtt elkezdte az építkezést, a saját kockázatára.

A Tesla azért választotta Németországot első európai üzeméhez, mert bízik a német „mobilitási fordulatban”, azzal számol, hogy az egész ország közlekedése átáll a megújuló energiaforrásokra épülő elektromos meghajtási technológiára.

A Tesla projektje egy sor további beruházást vonzott a térségbe, a Berlin körül elterülő Brandenburg tartományba. A német BASF – a vegyipar egyik legnagyobb szereplője – katódgyárat épít, amelyben évente 400 ezer elektromos autóhoz gyártanak akkumulátorhoz való elektródákat, a kanadai Rock Tech Európa legnagyobb lítiumfeldolgozó üzemét tervezi a tartományban, az elektromos meghajtású teherautókhoz gyorstöltő berendezéseket gyártó amerikai Microvast pedig az európai központját telepíti Brandenburgba.

Ugyanakkor a Tesla beruházása kezdettől komoly lakossági ellenállás mellett zajlott.

A környék lakói és környezetvédő szervezetek tiltakoztak a többi között azért, mert a melléképületekkel és az elkészült gyártmányok parkolóival együtt 302 hektárt elfoglaló üzemhez kivágtak egy egész erdőt, és attól tartanak, hogy a gyár évi 1,4 millió köbméteres – negyvenezres település fogyasztásának megfelelő – vízfogyasztása ivóvízhiányt okozhat az eleve egyre szárazabb éghajlatú vidéken. A beruházás bírálói a megnyitóra is szerveztek tüntetéseket, amelyeken több százan vettek részt.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!