12 üzleti film, amit vállalkozóként nézz meg – és akkor is, ha nem vagy az!

Szász Nóri Szász Nóri | 2020.06.25 | Film | Olvasási idő: 9 perc
12 üzleti film, amit vállalkozóként nézz meg – és akkor is, ha nem vagy az!

Kedvenc üzleti sorozatainkat korábban már összegyűjtöttük, az utóbbi évek sorozat bummjának köszönhetően minőségi felhozatalból válogathattunk.

Nincs ez másként a filmekkel sem, így a sorozatok után listáztuk azokat az üzleti filmeket is, amelyeket vállalkozóként mindenképp nézz meg, de akkor is érdemes, ha nem vagy az! Motiváció és rengeteg tanulság következik.

Fyre – A legnagyobb buli, amit meg sem rendeztek

2017-ben azt ígérték a szervezők, hogy a világ legexkluzívabb, legszexibb fesztiválját rendezik meg egy szigeten a Bahamákon, ami egykor Pablo Escobar tulajdonában is volt. A borsos jegyárért végül a lelkes résztvevők életük bulija helyett a megtestesült rémálommal szembesültek.

Le kell szögeznünk, hogy a Netflix-en bemutatott dokumentumfilm nem elfogulatlan, mivel a fesztivál kommunikációjáért felelős ügynökség is részt vett a gyártásában. Fel is használták az alkalmat, hogy magukat ártatlan bárányokként mutassák be, akik nagyon jó munkát végeztek azzal, hogy Kendall Jenner, Bella Hadid és más celebmodellek közreműködésével promózták a fesztivált, miközben nem volt mögötte semmi. Hunyóként Billy McFarlandot mutatják be, aki elképesztő meggyőzőerővel volt képes sokakat belerántani a projektbe. A bírósági ítélet szerint összesen 27,4 millió dollárt csalt ki a befektetőktől és a jegyvásárlóktól. Őt és a fesztivál másik arcát, a rapper Ja Rule-t, 100 millió dollárra perelték a résztvevők. McFarland végül bűnösnek vallotta magát, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

Bár a történet nem szolgál pozitív példaként, intő jel lehet befektetőként, hogy nem minden arany, amit modellekkel reklámoznak, és hogy érdemes pontosan utánanézni, hova is kerül a befektetett összeg.

Pénzcsináló

„Ebben az igaz történetből merítő moziban Brad Pitt simán elnyeri a “TOP 1 legszerethetőbb vesztes a világon” címet. Az amerikai baseball liga játékos-kiválasztását megreformáló edző, Billy Beane szerepében mindenki Bradje egyszerre a hivatása szerelmese, céljaiért végsőkig küzdő warrior, kiváló mentor és a lányáért mindent odaadó apa. Viszont elvált, mindenkivel összetűzésbe kerül, a játék stratégiája nem akar összejönni és egyre kevesebben hisznek benne.” – írtuk korábban a filmről.

A Pénzcsináló azt mutatja meg, hogy néha megéri szembemenni az árral, és harcolni a magad igazáért, mert ha eléggé hiszel benne és kitartasz mellette, annak meglesz az eredménye.

Csődtömeg

Az 1999-es Csődtömeg Ewan McGregor főszereplésével megtörtént eseményeket dolgoz fel: Nick Leeson bróker 1995-ben egyedül képes volt csődbe vinni a brit Barings Bankot. A film Leeson azonos című könyve alapján készült, és nyomon követi, ahogy Leesont miután Indonéziában jól teljesített, a bankja Szingapúrba helyezi, ahol a kereskedő részleg vezetője lesz.

A hirtelen csúcsra érő Nick megszédül a pénz és siker vurstlijában a szingapúri éjszakában, és egy idő után képtelen a reálisan felmérni döntései súlyát. Meggondolatlan és kockázatos üzleti húzásai igazi cunamit indítottak el a pénzügyi világban, több mint 800 millió fontot vesztett a bankja, ezzel a férfi egymaga romba döntötte a kétszáz éves múltú intézményt. Bár megpróbált feleségével megszökni, Nicket végül letartóztatták, és hat és fél év börtönre ítélték Szingapúrban. Érdekes adalék a történethez, hogy a férfi 2018-ban szerepelt a brit Big Brotherben.

Köszönjük, hogy rágyújtott

Marketing és meggyőzés – ha érdekel, hogy miként lehet szinte bármilyen terméket eladni, akkor a Köszönjük, hogy rágyújtottál kerüljön fel a listádra! A főszereplő, a dohányipari lobbista Nick Naylor ugyanis a legszorosabb helyzetekből is képes kidumálni magát, vagyis megvédeni a cigarettázás becsületét. Krízis menedzsment, vállalati kommunikáció, PR és tárgyalási taktikák terén is van mit tanulni a filmből.

A nagy dobás

A nagy dobás a dokumentumfilmek tényfeltáró szemléletmódját, alaposságát és információmennyiségét tömöríti egy játékfilmbe, ami ráadásul kimondottan élvezetes. A 2008-as pénzügyi válság mögött meghúzódó okokat feltáró film az események és azok utózöngéje ellenére néhol tud humoros is lenni, de leginkább döbbenetes, mi történik a Wall Streeten és a pénzügyi vezetők elefántcsonttornyaiban, amiről lent a földön a kisemberek semmit sem tudnak. Nem biztos, hogy minden kifejezést érteni fogsz a filmben, de az olyan sztárok mellett, mint Brad Pitt, Ryan Gosling, Christian Bale és Steve Carrell, Margot Robbie és Selena Gomez siet a nézők segítségére, hogy tisztábbá tegye a képet a trükkös pénzügyi fogalmak terén.

Az alapító

Hogy lehetséges, hogy egy 52 éves, turmixgépekkel házaló ügynök, hirtelen egy olyan vállalat tulajdonosa lesz, amelynek éves bevétele 700 millió dollár – teszi fel a kérdést a nézőnek a film elején Michael Keaton. A válasz szerinte egy szó: kitartás, amit aztán közel két órában demonstrál is. Mi azért hozzátennénk, hogy egy kis gátlástalanság sem árt, de akármilyen furfangosak és etikailag kifogásolhatóak is voltak a tettei, a McDonald testvérek ötletét felhasználva Ray Kroc örökre megváltoztatta azt, ahogy a hamburgerről és az éttermekről gondolkozik a világ. Ha inspirációra lenne szükséged, mindenképp nézd meg!

Becoming Warren Buffett

Warren Buffett az egyetlen ember, aki a semmiből épített olyan céget, amely a Fortune 500-as listáján a top 10-ben szerepel – egész pontosan a Berkshire Hathaway jelenleg a hatodik a listán -, tehát tud egy s mást a sikerről és a kemény munkáról. Az HBO által készített film érdekessége, hogy nagy hangsúlyt fektet Buffett hiányos érzelmi kapcsolataira, és hogy mennyire nem tudja megállni a helyét szociális helyzetekben. Motiváló és tanulságos néznivaló.

Glengarry Glen Ross

Korábbi órás összeállításunkban szerepelt a film, de hát ez nem is meglepő, hiszen az üzleti élet elmaradhatatlan kísérői a siker fokát reprezentáló státuszszimbólumok, mint például egy Rolex óra. A film egy díjnyertes színházi darab adaptációja, amely négy ingatlanügynök harcát követi nyomon, miután kiderül, a hét végére csak a két legjobbat tartja meg a cég, a többieknek kiadják az útját. Verseny és manipuláció szegélyezi a sikerhez vezető utat, amit nem mindenki vesz sikeresen.

Tőzsdecápák

Pénz, siker, csillogás – és ami valójában mögötte van. A Wall Street a kapzsiság melegágya, ahol könnyű átesni a ló túloldalára, a landolás pedig igencsak kemény. A Tőzsdecápák egy igazi klasszikus Charlie Shennel és Michael Douglas-szel, amit akkor is érdemes megnézni, ha épp nem vonz, hanem inkább taszít ez a világ.

A Wall Street farkasa

Persze a Tőzsdecápák frissebb verziója sem maradhatott ki a listából. Bár valószínűleg már a legtöbben látták, Scorsese-DiCaprio kokainnal és kurvákkal fűtött adaptációja olyan szórakoztató és eseménydús, hogy többször is meg lehet nézni. A lecke pedig egyértelmű: a lejárt drogokat fogyasztó simlis brókert előbb utoléri az FBI, mint a sánta farkast.

Startup.com

A dotcom forradalmának valós oldalát mutatja be a film, és egyértelművé teszi, hogy a gyors meggazdagodás ritkán megy úgy, mint a karikacsapás. A film egy valós startup, a GovWorks történetét mutatja be, akik 60 millió dollár befektetést szereztek a Hearst Interactive Mediától, a KKR-től, a New York Investment Fundtól és a Sapienttől. Amellett, hogy az interjúkon keresztül bemutatja a korszakot, a 2001-es film egy újabb példa arra, hogy a barátság és az üzlet nehezen fér meg egymás mellett.

Krízispont

Szintén a 2008-as pénzügyi válság a téma, de itt mindössze órák választják el a szereplőket az összeomlástól, akik így utolsó szalmaszálként próbálják menteni a menthetőt. Kevin Spacey, Jeremy Irons, Demi Moore és Paul Bettany karakterei a vállalati hierarchia és a pénzügyi trükkök között lavírozva próbálnak még azelőtt leugrani a hajóról, amelyen ők és az egész világ utazik, mielőtt az nekicsapódna a jéghegynek. A Krízsipont tökéletes látlelete a nagy pénzügyi vállalatok, bankok működési mechanizmusainak, és a személytelen közegben a saját önös érdekeiket szem előtt tartó emberek krízishelyzetben adott reakcióinak.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!