A tesztek alapján a jelenleg rendelhető 40 kWh kapacitású akkumulátorral az új Leaf átlagosan 243 kilométert tud megtenni egy töltéssel, ami az előző változat 172 kilométeres eredményéhez képest több, mint 40%-os fejlődés.

Előzetesen a Nissan azt mondta, hogy az EPA mérési rendszere szerint az autó 240 kilométerre lesz képes, így a most publikált eredmény egy kicsivel még több is, mint a gyártó által korábban ígért érték.

A gyakorlati tapasztalatok alapján erősen optimistának nevezhető NEDC ciklus mérései a várható hatótávot 378 kilométerre prognosztizálták (ez szerepel a Nissan Leaf hivatalos információ között, például a magyar forgalmazó honlapján, és a prospektusokban is), azonban a valóságot az EPA mérései tükrözték igazán jól az elmúlt években, így ezzel érdemes kalkulálni.

Az üres akkumulátor teljes feltöltéséhez a Nissan szerint a 220 Voltos hálózati csatlakozóról 21 órára, a 32 Amperes falitöltő használata esetén 6 órára van szükség, a gyorstöltőkkel pedig 40-60 perc alatt érhető el a 80%-os töltöttségi szint.

A 2019-re ígért nagyobb kapacitású, 60 kWh-s akkumulátor opcióval a hatótáv 362 kilométerre növelhető majd, így megközelíti a Tesla Model 3 alap változatát, amely az 50 kWh-s akkumulátorral nagyjából 350 km-t tud megtenni.

A növelt energiatároló mellé a jelenleg 110 kilowattos (147 lóerős) motor helyett egy erősebb, 160 kilowattos (215 lóerős) változat kerül majd.

Bár a Nissan ProPILOT vezetéstámogató rendszerének tudása még nem éri el a Tesla Autopilotjának fejlettségét, és a márka divatból eredő értéke is alacsonyabb, egy tényező miatt mégis valós versenytársa lehet a Leaf a Model 3-nak az amerikai piacokon is: a japán gyártó autója elérhető, és valóban megvásárolható akár most is, míg a Teslára előreláthatólag még évekig várnia kell annak, aki elektromos autóval szeretne közlekedni.

Nissan - Nissan Leaf - férfimagazin
A Nissan elektromos kisautója várhatóan Európában is népszerű lesz, a fogadtatását jól szemlélteti, hogy a napokban a neves angol autós magazin 2018 What Car? Awards díját is elnyerte a “Best Electric Car” kategóriában.