Van, amikor a siker az ölünkbe hullik, de ezek a történetek általában tiszavirág életűek – nem kellett megdolgozni érte, ezért értékelni sem tudjuk. Olyan is van – és talán ez a gyakoribb – amikor hosszú évekig tartó kőkemény munka, céltudatosság és kitartás eredményeként megszületik valami, amit nevezhetünk akár sikernek, elért célnak is. Ezt az állapotot már többen irigylik, a megelőző folyamatot persze kevésbé és többek között ilyenkor kerül megmérettetésre értékrendünk is.

Emlékszünk-e honnan jöttünk, hol kezdtük? Min kellett keresztül menni és tudjuk-e, hogy hol helyezkedünk el a világban? Ott vagyunk-e az életben, ahol lennünk kell? Ha lehetőségünk van segíteni, támogatni olyan embereket, szervezeteket, akiknek erre szükségük van, megtesszük-e? Nem kötelességből, nem a társadalmi nyomás vagy social media miatt, mindössze „csak” azért, mert adni jó.

Dobsi Jánossal, a CATSURVEYS Group társalapítójával, jelenlegi ügyvezetőjével beszélgettünk kitartásról, motivációról, kudarcokról és arról is, hogy miért jó és miért kell adni ahhoz, hogy megmaradjon az egyensúly.

Kezdjük az elején… Hogyan kerültél Angliába?

Az eredeti célom az volt, hogy megtanuljak angolul, kellett a nyelvvizsgához, úgy gondoltam anyanyelvi környezetben könnyebben fog menni. Volt egy kis robogóm, azt eladtam és 2003. szeptemberében egy bőrönddel elindultam. Ez a döntés vízválasztó volt az életemben, szó szerint mély vízbe ugrottam, igazából nem tudtam, hogy mibe is vágtam bele, gyakorlatilag ekkor kezdődött a felnőtt életem. Ha valaki az élet iskolájáról beszél, akkor ez kőkeményen az volt, én is mosogatással kezdtem.

Mára pedig a vezető infrastruktúra tervező és felmérő cégek egyike, a CATSURVEYS Group vezetője vagy…

Dobsi János - CATSURVEYS

Kép: Juhász Gergő / Igényesférfi.hu

A kettő között azért eltelt 13 év… Az elején meg kellett küzdeni gyakorlatilag mindennel, a honvágytól elkezdve, a nyelvi nehézségeken át gyakorlatilag tényleg mindennel. Egyszer három hónapra vissza is jöttem, sikerült a nyelvvizsga és a diploma is, aztán úgy alakult, hogy visszajöttem. Az akkori munkahelyem -ami egy étterem volt- hirtelen nem akart támogatni a tanulásban, én pedig felmondtam, ami egy nagyon meggondolatlan döntés volt, de végül is adtam magamnak még egy esélyt, és sikerült elhelyezkednem mérnökasszisztensként, ami már közelebb állt a szakmámhoz. Itt ismertem meg az üzlettársamat is, akivel együtt elindítottuk a CATSURVEYS-t.

Jelenleg olyan cégekkel dolgozunk együtt mint a British Telecom vagy a Heathrow, Londonban és Budapesten van irodánk és ha minden jól megy jövőre már a közel-keleti irodánkkal is tudunk munkát vállalni. Tervező és felmérő csapat vagyunk, főbb területeink a közművek, közúthálózatok, repülőterek, és vasút. Amit eddig elértünk és az a csapat, aki ezt elérte, semmiképpen nem személyes siker, hanem egy csapat, akikkel van szerencsém együtt dolgozni.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

A szabadságot, kreativitást. Minden nap más kihívásokkal kell szembenéznem, ez folyamatosan mozgásban tart és motivál. A barátaim a mai napig poénkodnak azon, hogy még mindig a hétfő a kedvenc napom. Nagyon szeretem, amit csinálok és óriási szenvedéllyel tudok hosszasan munkáról beszélni, úgyhogy vigyázz a következő kérdéssel…

Idáig azért gondolom hosszú út vezetett, amit már kevesebben irigyelnek…

Ma a vezető infrastruktúra tervező és felmérő cégek között vagyunk Angliában, budapesti irodánk folyamatosan bővül és előre láthatólag jövőre nyílik legújabb irodánk a Közel-Keleten. Mindez fantasztikus, de volt olyan – ha jól emlékszem a cég indulása után kb. 3 évvel – amikor már a társam se jött be és rám bízta, a döntést, hogy feladjuk vagy megyünk tovább. Nem volt pénz új embert felvenni, de kellett volna az ember, hogy befejezzük a munkát, olyan is volt, hogy 4 napig nem mentem haza az irodából, hogy tartani tudjunk egy határidőt. Nem adtam fel és ez egy nagyon jó döntés volt. Ezt az egészet nem biztos, hogy újra végig tudnám csinálni úgy, hogy tudom, min mentünk keresztül.

„Talán nem vagyok szűk látókörű, talán nem félek egyet hátralépni és tágabb perspektívából nézni a dolgokat, figyelni a világot és nem sajnálok belegondolni a dolgokba…”

Mire vagy a legbüszkébb?

Van néhány vezérelvem az életben, az egyik ilyen például az adni és kapni egyensúly. Soha nem is értettem és nem is hiszek a kapzsi világnézetben. Büszke vagyok arra, hogy az emberek, akikkel együtt dolgozom szintén hisznek ebben, a céges kultúránk része a társadalmi felelősségvállalás. Minden évben van egy fő irányvonal és egy alapítvány, amelynek a munkáját abban az évben támogatjuk. Tavaly például a magyar székhelyű CoGoodwill alapítvány volt, amelynek a rendezvényén mi is találkoztunk.

Adni jó, kell az egyensúlyhoz és rengeteg jó érzéssel tölt el, ha adhatok vagy ha részem lehet egy sikeres történet elindulásában, jelentsen ez akár egy tollvonást, aláírást a részemről, egy építő beszélgetést vagy egy alapítvány támogatását.

Azt gondolom, hogy nagyon rossz világ lenne, ha nem lennének olyan emberek, akik ezeket fontosnak tartják. Nem egy fair világban élünk, ha pedig meg tudjuk tenni, hogy egy kicsivel is változtassunk ezen, miért ne tennénk meg?

És azért arra is büszke vagyok, hogy Londonban díszpolgárrá avattak, illetve, hogy felvételt nyertem a Cambridge-i Egyetemre, de ezt túl egyszerű válasz lett volna!” (nevet – a szerk.)

Dobsi János - CATSURVEYS

Kép: Juhász Gergő / Igényesférfi.hu

Mit jelent számodra a siker?

Ha mögötted áll a családod, ha melletted vannak a barátaid, akikkel mindig felszabadultan beszélgethetsz, és megvan az önzetlen szeretet, akkor szerintem sikeresnek mondhatod magad, mert egy boldog élet részese lehetsz. Ezeken túl akkor lennék a legboldogabb, ha az unokáim is ennél a cégnél tudnának dolgozni. De a legnagyobb célom az életben egy boldog, szerető család és az, hogy ne veszítsem el a barátaimat az úton.

Te sikeresnek tartod magad?

Sikeresnek? Igen! De még inkább szerencsésnek! A siker szerintem nézőpont kérdése. Egy külső szemlélő könnyebben ítéli ezt meg, nekem lehetnek még olyan terveim, amelyeket még nem értem el.

És mi a helyzet a kudarcokkal? Hogyan éled meg, ha valami nem vagy nem úgy sikerül, ahogy eltervezted?

A kudarcoknak létmeghatározó szerepük van az életben. Két lehetőséged van, összetörsz vagy megerősödsz és tanulsz a hibáidból, felhasználod a tapasztalataidat. Én az utóbbit szoktam választani. Ha fel is löknek felállok és egyszerűen megyek tovább, mert tudom a dolgom.

„Azok az emberek a legerősebbek, akik ismerik saját gyengeségeiket. Ha ezt tudod, akkor képes vagy más területeket erősíteni és attól sem félsz, hogy tanácsot kérj.”

Honnan merítesz erőt, mi jelenti számodra a motivációt?

Van egy mottóm az életben: a lehető legjobb emberré akarok válni, akivé csak válhatok. Ki akarom magamból hozni azt, ami bennem van. Olyan életet akarok magam mögött, amelyről el tudom mondani ha visszanézek, hogy igen, megtettem mindent, kiadtam magamból mindent, ami bennem volt. Nem akarok egy olyan tehetség lenni, aki valahol eltévedt az úton.

Mit gondolsz, mi a legnehezebb dolog, amivel egy férfinek szembe kell ma néznie?

A legnehezebb talán, hogy ma nem divatos a klasszikus értelemben véve férfinak lenni. Ha belegondolsz, példaképek se nagyon vannak. Aki igazi férfi szeretne lenni, az biztos, hogy kisebbségben érzi magát, egy igazi férfi viszont ezen túl tud lépni és ez nem fogja visszatartani.

Ha már itt tartunk: mégis mitől férfi a férfi?

Nagyon fontos, hogy miként viselkedsz, hogyan bánsz másokkal, ez téged is meghatároz. A férfiasságnak sok formája létezik, a figyelmesség, bánásmód, etikett viszont jó, ha találkoznak.

Mennyi időt fordítasz megjelenésre?

Szerintem egy éppen egészséges mennyiséget. Szakáll nélkül egyébként harmincnak sem nézek ki, úgyhogy az öregedés még nem igazán foglalkoztat, de amióta a szakállamat elkezdtem növeszteni, szakállápolásra több időt fordítok – szakállolaj, szakállfésű, minden ami kell.

Mit üzennél a 10 évvel ezelőtti önmagadnak?

Soha ne add fel! Nagyon sokszor fel lehet adni és a nagy átlag fel is adja. Van aki az első, van aki a második alkalommal, de egy dolog biztos (sajnos): fel fogja adni.

Fotó: Juhász Gergő / Igényesférfi.hu