Pályafutásom alatt volt egy meghatározó időszakom, mialatt azt éreztem, már sosem fogok visszatérni az üzleti világba.
Nem azért, mert ne szerettem volna nagyon. Hanem azért, mert az abban töltött 13 év alatt egyre erősebben hiányoltam belőle azt, amiről úgy látom és érzem, hogy a legfontosabb kellene, hogy legyen minden szervezet életében: az emberekkel való emberséges bánásmódot. Ezt pedig egyre nehezebben viseltem.
Elképesztően fejlődik számos iparág, tudomány, a technika. Lenyűgöző megoldásokkal rukkolnak elő a vállalatok mind a szolgáltatások, mind a termékek piacán. Azt mégsem láttam sokszor, hogy ugyanilyen mértékben fontos lenne az, hogy a munkavállalók valóban értéknek érezzék magukat a szervezetben, ahol dolgoznak. Hogy tudják, hogy annak ők a legfontosabb alkotóelemei.
Minden az embereken múlik.
Minden ötlet, minden gép, folyamat, termék, eredmény embertől származik, tőle ered, ő működteti és viszi véghez. Tetszik vagy sem, bármely szervezet legfontosabb hajtóereje az emberi lelkesedés. Automatizálás ide vagy oda, sosem lesz olyan vállalat, amelynek irányításához és működtetéséhez ne lenne majd szükség az emberi tényezőre. Manapság, amikor egyre nagyobb a kényelmünk, a vállalatok irodái egyre komfortosabbak és exkluzívabbak, hatalmas méreteket ölt a fluktuáció, a munkaerőhiány, a hirtelen felmondások, munkahelyi csalódások és a kiábrándultság. Hogy jutottunk ide? Hogy jutottunk oda, hogy olyan mértékű erőforrásokat kell befektetni az emberek felvételébe és megtartásába, amilyenre korábban sosem volt példa?
Hol van az a vezető(ség), aki a legnagyobb hajsza, fejlesztési ciklus, óriási profit elvárás közepette is emlékezik a lényegre: hogy végül csakis emberei elköteleződése, hozzáértése és lelkesedése fogja véghezvinni és megvalósítani mindazt, amiről álmodik.
Hol van az a vezető, aki tetteivel is bizonyítja, hogy fontos számára a csapata? Mert hiába a tökéletesen kialakított ergonomikus iroda, ha lélekben fáradt dolgozó ül bele a székbe. Mert valami hiányzik neki.
Hol van az a vezető, aki kideríti, hogy miért nem motivált egy embere és nem a generációk közötti különbségre fogja lelkesedésének hiányát? Mert könnyű azt állítani, hogy nálunk számít a munkavállaló. Hogy valóban így van -e, azt csak a tettek fogják bizonyítani.
Hol van az a vezető, aki kérdez, utánajár és megteszi mindazt, amit meg kell, annak érdekében, hogy tisztán lássa embereit? Hogy ne várjon el ott, ahol nincs valódi motiváció és ne tapossa el ott, ahol (még) van. Hanem virágoztassa. Tegyen emberei megismeréséért és kibontakozásáért. Mert ők a legfontosabb hajtóerő és végül minden rajtuk fog múlni. És azon a vezetőn, aki mindezt megteszi embereiért és így önmagáért.
