Hatalmas bukás után lett sikeres vállalkozó Jessica Alba – így kerekedett felül a kudarcon

Jessica Alba - üzlet

Jessica Alba először sikeres színésznő volt, majd sikeres vállalkozó lett. Ahogy azonban az esetek legnagyobb részében a hírnév sem jön könnyedén, úgy a befektetői milliók sem hullanak a vállalkozók ölébe azonnal.

Jessica Alba esetében sem volt másképp a helyzet, eleinte őt is visszautasították a befektetők – csakhogy mára cége, a The Honest Company éves szinten 350 millió dollár eladást generál.

Így tudott felülkerekedni Alba a kezdeti kudarcon.

2009-ben az újdonsült anyuka, Jessica Alba azzal a problémával szembesült, hogy nem talált olyan termékeket, krémeket, amelyek biztonságosak és környezetbarátak lettek volna a kisbabája számára. A gyerkőcnek allergiás reakciója lett egy állítólag bababarát terméktől – és sok más emberhez hasonlóan -, ez a személyes tapasztalat indította el Albát a vállalkozóvá válás útján: ha nem lehet ilyen terméket kapni a piacon, akkor majd megcsinálja ő maga. Azonban a krém kutyulás sem egyszerű, ha nem te magad akarod kis mennyiségben a konyhádban csinálni.

Alba Brian Lee vállalkozónak, befektetőnek adta elő ötletét, aki lepasszolta azzal az indokkal, hogy az üzleti terv nem valami ígéretes. Sokak számára lehet ismerős az érzés, hogy beleteszed a szíved-lelked egy projektbe, és számodra nincs is ennél fontosabb, a külvilág azonban nem értékeli ezt. Alba visszaemlékezéseiben arról beszélt, úgy érezte, senki sem veszi komolyan vállalkozóként és nem hittek az ötletében, pedig ő tudta, hogy lesz rá kereslet.

Öt évvel később, a The Honest Company unikornis lett, az értékét pedig egymilliárd dollárra becsülték. Mi változott öt év alatt, és a bebukott pitch-ek után miként lett belőle sikertörténet?

A tökéletes pitch

2012-ben Jessica Alba Washingtonban, az 1976-os Toxic Substances Control Act reformjáért lobbizott. Az évek során megszerzett tudásával a témában, ismét előadta Lee-nek az ötletét.

Ez alkalommal a prezentációja sokkal tömörebb volt, kevesebb mint 30 perc alatt megvolt vele. Kezdő vállalkozóként könnyű feladni egy-két kudarcba fulladt kísérlet után, azonban az eltelt éveket Alba arra használta fel, hogy előadja mondandóját a barátainak, akik segítettek rávilágítani a hiányosságokra, ellentmondásokra, és kérdéseket tettek fel, így minden eshetőségre fel volt készülve az éles előadásnál.

Egy másik változás is történt az eltelt évek során. A Lee-hez hasonló befektetőknek is családja lett. Alba előadása kikezdhetetlen volt, ráadásul ennek tetejébe jött még, hogy maga a befektető is vágyott a termékére. Persze ez szerencsés egybeesés, nem minden esetben lehet erre alapozni, de egy érdekes szempont, amit ki lehet használni.

Lee igent mondott a második megbeszélésen Alba ötletére, és segített neki további befektetéseket szerezni. A The Honest Company első évében 12 millió dollár bevételt realizált, ami évről-évre nőtt. Alba kitartása végül megtérült, és az, hogy nem tántorította el a külvilág hitetlensége, igazi sikersztorihoz vezetett.

Hogyan emelkedhetsz felül a kudarcon?

A kudarc minden vállalkozó útjának megkerülhetetlen része. Ha ráadásul valami olyannal foglalkozol, ami közel áll a szívedhez, akkor nehéz lehet megélni, hogy mások nem lelkesednek ugyanannyira az ötletedért. Vannak módszerek, amikkel megerősítheted magad, hogy az esetleges visszautasítás ellenére is tovább haladj majd az utadon.

Vedd körül magad pozitív, építő kritikával

Alba a barátai segítségét kérte minden lépésnél, hogy értékeljék a teljesítményét és segítsék kijavítani az esetleges hibákat. Ezek az emberek tudták, hogy nem arra van szükség, hogy mindenre rábólintsanak, és hamis reményekkel hitegessék a barátjukat. Feltették a kemény kérdéseket, amelyek rávilágítottak az esetleges gyenge pontokra. Ezt te is meg tudod tenni, hogy megbízható barátokkal, családtagokkal, kollégákkal átbeszéled az ötleted, akiktől tudod, hogy építő kritikát kapsz majd. A prezentációd ezáltal klasszisokkal erősebb lesz.

Tudd, hogy mire van szüksége az ügyfelednek

Elsőre mindenki azt tanácsolta Albának, hogy egy termékkel kezdjen, majd utána szélesítse a termékpalettát, ha már sikeres lett. Azonban ez nem volt összhangban Alba víziójával, hogy egy teljes termékcsaláddal segítse a kisgyerekeseket. Az alapító tudta, hogy azok a szülők, akik tiszta termékekkel szeretnék ápolni kisbabájukat, azok egy olyan márkát szeretnének, amely teljeskörű megoldást kínál.

Alba ezért ignorálta a bevett üzleti tanácsot, és rögtön 17 termékkel kezdett, amiről többen úgy gondolták, hogy túl sok. Mivel azonban nem hátrált meg a döntését illetően, a márka debütálása nagy siker lett.

Higgy az ötletedben

Alba személyes tapasztalatai révén tudta, hogy erre az ötletre lesz kereslet. Volt egy valódi űr a piacon, amit ő maga is megtapasztalt, és hitt a saját képességében, hogy be tudja ezt tölteni a vállalkozásával. Csak a befektetőket kellett meggyőznie. Hitt magában, és ez segített túllendülni a kudarcon és a negatív visszajelzéseken, és arra ösztönözte, hogy még tovább menjen.

Biztosan te is fogsz találkozni az utad során hátráltató tényezőkkel, ahogy Alba esetében történt. Ha tudod, hogy az ötleted atombiztos, hiába mások kétkedése, akkor az erőt fog adni, hogy folytasd a munkát, amit elkezdtél.

Az egyik legnehezebb dolog a vállalkozói létben pozitívnak maradni az elutasítások és kudarcok dacára is. Ha elakadnál az ötleted megvalósítása során, gondolj olyan alapítókra, mint Alba, akik kitartottak amellett, hogy életre keltsék álmukat.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!