“Gondolkodj másképp” – szólt a híres 1997-es Apple-reklám. Ez nyilvánvalóan kiváló tanács minden alkotónak, újítónak és vállalkozónak, de mégis mit jelent? És még fontosabb, hogyan lehet elérni. Nos, a titok, hogy nemcsak gondolkodni kell másképp, de ehhez először a világra is más szemmel kell tekinteni.
A nagy alkotók, innovátorok és vállalkozók másképp látják a világot, mint ahogyan a legtöbben. Ezért látják meg azokat a lehetőségeket, amelyeket mások nem vesznek észre.
A Velcro, azaz a tépőzár története nagyon jó példa erre.
Egy svájci mérnök, George de Mestral úgy döntött, hogy közelebbről megvizsgálja a ruhájára tapadó göcsöket (növényi magokat), amelyeket egy erdei séta után talált. Elővette a mikroszkópját, és látta, hogy a természet horgokat tervezett a göcsörtökre, amelyek aztán a ruhája szálaiba bele tudtak kapaszkodni. Megszületett a cipzár híres, tépőzárnak nevezett, horoggal és hurokkal ellátott alternatívája. (Ma már egy egész tudományterület, a biomimetika foglalkozik a természet utánzásával, hogy ezáltal emberi problémákra találjanak megoldásokat).
Kevésbé ismert, de ugyanúgy megérdemli a hírnevet a Softsoap története.
Egy amerikai vállalkozó, Robert Taylor úgy döntött, hogy közelebbről megvizsgálja, hogyan is néz ki a szappan, miután kicsomagolták és használták a fürdőszobában. Ahogy egészen közel ment a szappantartóhoz, egy kis vizes tócsát fedezett fel a szappan alatt összegyűlve használat után. Ekkor jött az ötlete, hogy folyósítsa a szappant és pumpás adagolóba töltse (persze nem tudhatta, hogy ezzel a tettével műanyagszeméttel árasztja el a világot, és pont emiatt évtizedekkel később sokan inkább elviselik az eredeti problémát, mintsem folyékony tusfürdőt vegyenek), hogy aztán megszülessen a Softsoap márka és átalakítsa azt, ahogy a tisztálkodásról gondolkodunk.
És ez csak két példa két zseniális vállalkozóra, akik másképp látták a dolgokat. Akár mikroszkópon vagy zoomobjektíven keresztül, akár szó szerint, akár átvitt értelemben, megtették azt a kulcsfontosságú lépést, hogy a megszokottat az újdonság szemüvegén keresztül szemlélték. A nagy francia matematikus, Blaise Pascal mondta:
“A kis elmék a rendkívüli dolgokkal, a nagy elmék a hétköznapi dolgokkal foglalkoznak”.
Úgy tűnik, valami hasonlóra gondolt: Nézzük meg azt, ami az orrunk előtt van, de olyan módon, amire a legtöbb ember nem is gondolna.
Ennek a megközelítésnek neve is van: defamiliarizáció.
A huszadik század elején egy Viktor Sklovszkij nevű orosz irodalomelméletíró rámutatott, hogy Tolsztoj hogyan érte el írásaiban a fokozott hatást olyan technikákkal, mint a tárgyak torzított perspektívából való leírása, a tárgyak megszokott nevének elhagyása, és általában az egyébként megszokott dolgok “furcsává tétele” (defamiliarizálása). Később a nagy francia rendező, Jean-Luc Godard forradalmasította a filmművészetet a Breathless című filmjében alkalmazott ugrásszerű vágásokkal. Ez a ma már magától értetődőnek tekintett újítás akkoriban sokak számára zavarba ejtőnek tűnhetett. Addig ugyanis nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy a filmvásznon egyenletes, folyamatos folyamot (“folytonosságot”) teremtsenek. Végül is a folyamatos áramlás az, ahogyan a látást megtapasztaljuk, agyunk működésének köszönhetően. Ez a megszokott. Godard azonban úgy döntött, hogy megtöri ezt az áramlást, hogy arra kényszerítsen minket, hogy kilépjünk a megszokott előfeltevéseinkből, és a szó szoros értelmében ugrálónak és szétesettnek lássuk a karaktereit. Godard az elidegenítés technikáját emelte át a lapról a filmvászonra.
A tanulság? Ne csak szemlélőként vizsgáljuk a világot, hanem szándékosan más szemszögből vizsgáljuk.
Ne csak megnevezzük, ami körülöttünk van, hanem találjunk ki új neveket. Ne csak az egészet tekintsük, hanem bontsuk fel (vagy bontsuk le) a dolgokat darabjaira. Ezek a technikák segíthetnek abban, hogy a megszokottól eltérő utakat fedezzünk fel, legyen szó művészetről vagy az üzleti életről. Sherlock Holmes Watsonhoz intézett gunyoros megjegyzése is épp a kettő közötti különbségre hívja fel a figyelmet:
“Te látsz, de nem figyelsz. A különbség egyértelmű”.
Maria Konnikova pszichológus és író a Mastermind című könyvében ad konkrét tanácsokat arra, hogy miként is lehet a passzív befogadóból aktív megfigyelővé válni. Hogyan gondolkodjunk úgy, mint Sherlock Holmes? Azt írja: “A megfigyeléshez meg kell tanulnod elválasztani a helyzetet az értelmezéstől, önmagadat attól, amit látsz”. Ennek a technikának a kifejlesztése önmagunkban Konnikova olvasatában úgy érhető el, hogy hangosan mondjuk el vagy írjuk le valakinek a szóban forgó helyzetet. Mint megjegyzi, Holmes egy ügy kivizsgálása során Watson segítségével így beszélte át megfigyeléseit, és gyakran ezen a gyakorlaton keresztül váltak nyilvánvalóvá számára az ügy kulcspontjai. Ezt a technikát is érdemes kipróbálniuk a pályakezdő művészeknek és vállalkozóknak – és a nagy babérokra törő magánkompóknak.
Az agyunkat úgy huzalozták, hogy ne figyeljünk túl sokat, hiszen az több erőfeszítést igényel, és a legfőbb szervünknek így is van elég tennivalója. Ezt jól mutatja a Troxler-fakulásnak nevezett optikai csalódás (a hatást felfedező XIX. századi svájci orvosról nevezték el). Ha a perifériás látásunk területén egy állandó képet látunk, egy idő után már nem látjuk azt. Ez a jelenség – az általános idegtudományi kifejezés a megszokás – valószínűleg az agy hatékony működését szolgálja. Az idegsejtek leállítják a munkát, miután elegendő információval rendelkeznek egy változatlan ingerről. A megszokás ugyan hasznos bizonyos helyzetekben, de épp, hogy az újdonság és innováció akadálya lehet.
