Ezért lépnek félre a magyarok

Közéleti szereplők számára aknamező, kulturális fogyasztásunkban és baráti beszélgetések során slágertéma, gondolkodásunkat végigkíséri a mindennapokban. Ezzel együtt (vagy pont emiatt) a mai napig egy bizonyos fokú szemérmességgel és talán egy csipetnyi képmutatással kezeljük a párkapcsolatokkal, szexualitással, hűséggel és hűtlenséggel kapcsolatos kérdéseket, megnehezítve a magyar társadalom magatartásának és értékítéletének pontosabb és mélyebb megértését a témában.

Az Opinio országosan reprezentatív kutatása ezúttal a magyarok párkapcsolattal és szexualitással kapcsolatos attitűdjeit járta körül, amelyből kiderül, hogy a 16-59 éves magyar lakosság többsége (de viszonylag szűk, 56%-os többsége) monogám párkapcsolatban (30%) vagy házasságban (26%) él, 28%-a egyedülálló, és 13%-a alkalmi kapcsolatokban találja meg a lelki és/vagy szexuális társat, társait. A nyitott kapcsolatok, vagy poliamor életmód – azaz több partnerrel, minden érintett számára transzparens módon folytatott tartós szerelmi viszony – viszonylag ritka, a válaszadóknak csak 4%-a jellemezte így a jelenlegi párkapcsolati helyzetét. Ezzel együtt összességében toleránsnak mondható a társadalom a nyitott kapcsolatok megítélésében, csak 36% nyilatkozott úgy, hogy abszolút ellenzi őket. A nők körében valamivel magasabb a mereven elzárkózók aránya (42%).

A monogám házasságban vagy kapcsolatban élők 28%-ának tart legalább 15 éve a kapcsolata vagy házassága.

Értelemszerűen az idő előrehaladtával egyre nagyobb statisztikai esély kínálkozik az ilyen hosszú ideje tartó párkapcsolatra, de a párkapcsolatban vagy házasságban élő 50 év felettieknek is csak egy viszonylag szűk többségének (60%-ának) tart legalább 15 éve a kapcsolata vagy házassága.

A párkapcsolatban élők többsége (71%-a) nagyon, vagy inkább elégedettnek érzi magát a kapcsolatával, bár a szubjektív megélést övező bizonytalansági faktorok és a társadalmi elvárásokból fakadó megfelelési kényszerek miatt mindig óvatosan kell bánni az ilyen típusú önbevallásos arányszámokal. Ezzel együtt is érdekes, hogy a nők körében gyakoribb az elégedetlenség: míg a férfiak 46%-a teljesen elégedett, a nők 36%-a nyilatkozott így. A férfiak mindössze 18%-a adott ambivalens “is-is” választ a nők 26%-ával szemben az erre vonatkozó kérdésre.

A magyarok többségének amúgy korlátozottnak mondható a számszerű tapasztalata a hosszú távú párkapcsolatokról, ugyanis 25%-nak egy darab tartós párkapcsolata volt életében, 45%-nak 2-3 és 12 %-nak egy sem (ez utóbbi arányszám elsősorban a 16-19 évesek körében mért magas 39%-os arányszámból származik). A férfiakra amúgy nagyobb arányban jellemző a párkapcsolati “kalandozás”, az ő körükben 7%-nak volt 5-nél is több tartós párkapcsolata, míg a nők esetén statisztikai értelemben szinte elhanyagolható ez az arány (1%).

Meglepő eredmény született az arra vonatkozó kérdésre adott válaszokból, hogy milyen tulajdonságokat keresnek elsősorban a magyarok a párjukban.

A kedvesség/figyelmesség (58%-os említésarány), a humor (50%) és a lojalitás/hűség (49%) bizonyultak a legfontosabb szempontoknak, de 40% fölötti említésarányt kapott az érzelmi intelligencia és a kölcsönös hobbik, érdeklődési körök is. A párkeresésben – már ami a tartós párkapcsolatokat illeti – a vonzó külsőt csak 34%-nyian nevezték meg a legfontosabb szempontok egyikének, noha a férfiak körében jóval többen, 40% helyezte ezt a szempontot is előkelő helyre a nők 28%-ával szemben. A “magas társadalmi státusz” és a “jó anyagi helyzet” a legkevésbé fontos szempontok egyikének bizonyultak. A hosszútávú sikeres kapcsolat receptjét egy szabadszavas kérdéssel is megközelítettük, a válaszokat egy szófelhő formájában illusztráljuk.

A kutatás külön kitért a szexuális kompatibilitásra, és a szexuális vonzalmat meghatározó tényezőkre is. A döntő többség (78%) inkább fontosnak, vagy egyenesen elengedhetetlennek tartja a szexuális kompatibilitást a párkapcsolatokban és se nemek, se életkor, se egyéb demográfiai tényezők szempontjából nincs jelentős különbség e tekintetben.

A szexuális partnerek számában azonban már érdekes különbségek fedezhetőek fel társadalmi csoportok között.

A magyaroknak tipikusan 2-5 (33%), illetve 6-10 (20%) szexuális partnerük volt eddigi életük során, a 20-at meghaladó szám viszonylag ritka (10%), az 50-et is meghaladó szám pedig majdhogynem elenyésző (3%). A népszerű sztereotípiát, miszerint a férfiak körében gyakoribb a szexuálisan “kicsapongó” életvitel csak részben igazolják vissza kutatási eredményeink. Igaz ugyan, hogy a férfiak körében magasabb a 10-nél több szexuális partnerrel rendelkezők aránya (26% a nők 17%-ához képest), ugyanakkor a férfiak körében is a 2-5 (28%), illetve az 5-10 (20%) szexuális partner a legjellemzőbb. Amiben látványosabb különbségek fedezhetőek fel, az az életkor. A 16-19 évesek többségének (52%), de a 20-29 évesek 18%-ának sem volt még semmiféle szexuális tapasztalata, illetve egy további 22, illetve 24%-nak egy szexuális partnere volt eddig csupán. Az ország egészéhez képest a fővárosban gyakoribb, hogy az embereknek több partnerük is volt: a budpestiek 17%-a 11-20 és egy további 9% 21-30 szexuális partnerről számolt be élete során.

A párkapcsolatokhoz hasonlóan rákérdeztek arra is, hogy a szexuális érdeklődés felkeltésében milyen tulajdonságok a legfontosabbak a válaszadók szerint. Noha a párkeresésben betöltött legfontosabb tulajdonságok (kedvesség, figyelmesség, humor stb.) itt is prominens helyen szerepelnek, nem túl meglepő módon a szexuális érdeklődésben felértékelődik a vonzó külső szerepe (55%), különösen a férfiak esetében (62% a nők 47%-ával szemben). Külön kitértek arra is, hogy van-e olyan népcsoport vagy nemzet, amelynek tagjait általában vonzóbbnak találják a magyarok. Noha a relatív többség (39%) nemleges választ adott, a választani tudók között a latin-amerikaik végeztek ez élen 17%-os említésaránnyal, szorosan mögöttük a Japánon kívüli távol-keletiek (16%), a nyugat- és dél-európaiaik (15%), illetve a japánok (14%). Itt is érdekes különbségek mutatkoznak meg a nemek között: míg a Japánon kívüli távol-keletieket (23%) és a japánokat (20%) a férfiak tartják különösen vonzónak, a nők hajlamosabbak visszautasítani, hogy a szexuális vonzalmat népi/nemzeti alapon közelítsék meg (46% a férfiak 31%-ával szemben).

A kutatás harmadik része a hűség és a hűtlenség témáját járta körbe.

Elvi szinten nagy egyetértés mutatkozik a tekintetben, hogy mind az érzelmi, mind a testi hűség rendkívül fontos: az előbbit a magyarok 91%-a, az utóbbit 87% tartja inkább, vagy elengedhetetlenül fontosnak. A “gyakorlat” azonban árnyaltabb képet fest: a válaszadók egyharmada már legalább egyszer, azon belül 18% többször is megcsalta már a partnerét. Még nagyobb a bizalmatlanság a partnerek felé, ugyanis a válaszadók 38%-a bizonyosan tudja (saját állítása szerint), hogy a partnerük már megcsalta és egy további 32% valószínűsíti, hogy előfordult már ilyen, csak nem tud róla bizonyosan. Érdekesség, és némileg szembemegy a népszerű sztereotípiákkal, hogy a nők nagyobb %-a állítja azt, hogy már megcsalta a partnerét legalább egyszer (38% a férfiak 30%-ával szemben). Ezzel egyidejűleg viszont ők a bizalmatlanabbak is: a nőknek csak 29%-a bizonyos abban, hogy a partnerük még sosem csalta meg őket, míg a férfiaknál 35% ez az arány. Korosztályok szerint vizsgálva a bontást jól látható, hogy a korral előrehaladva egyre általánosabbá válik a hűtlenség megtapasztalása a párkapcsolatokban: míg a 20-29 éves generáció háromnegyede még nem csalta meg a partnerét (és 43% bizonyosan állítja, hogy a partnerük sem követett el hasonlót még soha), az 50-59 éves korosztály már alig több, mint fele (54%-a) volt mindig hű az aktuális partneréhez és csak 24%-uk biztos benne, hogy a hűségük viszonzásra talált.

A hűtlenség és a megcsalás fogalmai azonban óhatatlanul szubjektív kategóriák és ahány ember, annyi lehetséges definíció képzelhető el arra nézve, hogy pontosan mi minősül megcsalásnak.

A különböző lehetséges “vörös vonalak” feltérképezésére is kísérletet tett a kutatás, arra kérve a válaszadókat, hogy egy széles szituáció-skálából (12 lehetséges szituációból) válasszák ki azokat, amelyeket ők személy szerint megcsalásnak tekintenek, ha ők tennék a partnerükkel, illetve ha a partnerük tenné ővelük. Tompítva annak a módszertani kockázatát, hogy a kognitív disszonancia redukció egy formájaként a válaszadók igyekeznének azonos válaszokat adni a két kérdésre és elferdíteni az igazságot annak érdekében, hogy következetesnek tűnjenek, a két kérdést két külön kérdőívben helyezték el.

Ennek megfelelően ki is rajzolódott egy fajta kettős mérce az emberek többségének megítélésében: a 12 szituáció többsége esetén lényegesen nagyobb arányban tekintenék megcsalásnak az adott helyzetet, amennyiben a válaszadó partnere (és nem maga a válaszadó) követné el. Kivétel ez alól a mással létesített szexuális kapcsolat, amit széles körben megcsalásnak tekintenek a válaszadók az elkövető személyétől függetlenül. A kettős mérce azonban kifejezetten látványos méreteket ölt a más irányába érzett erős fizikai vonzalomra, illetve a mással töltött több időre vonatkozóan. Mindkét szituációra a válaszadók csupán 24%-a tekint megcsalásként, ha a saját maguk „követik el”, de 38-39% már hűtlenségnek aposztrofálnák a helyzetet, amennyiben a partnerük érezne/viselkedne így. Ez a fajta kettős mérce amúgy a női és a férfi válaszadók körében egyaránt jelen van, noha a nők jellemzően alacsonyabbra helyezik a megcsalás “belépési küszöbét”. A különbség különösen látványos a problémák megbeszélésével kapcsolatban: míg a női válaszadók 42%-a tekinti megcsalásnak, ha a partnerük mással beszéli meg a problémáit, a férfiak esetében csak 27% ez az arány.

Miért csaljuk meg partnerünket?

Noha az ok-okozati láncok pontos feltérképezése jócskán túlmutat egy kérdőíves kutatás keretein, a lehetséges okok kiválasztására is megkérték azokat a válaszadókat, akik úgy nyilatkoztak, hogy már legalább egyszer megcsalták partnerüket. Pozitívumnak tekinthető, hogy kevesen, mindösszesen 8 % írja a hűtlenséget alkohol és egyéb tudatmódosító szerek számlájára. A válaszadók többsége e helyett a kapcsolatukban megmutatkozó szexuális (17%) vagy érzelmi (36%) hiányérzetre vezeti vissza a döntését, míg egy további 20% – saját meglátása szerint – egyszerűen csak kalandvágyát elégítette ki a félrelépéssel.