MINI: Az utolsó hiányzó elem is a helyére került!

Amikor egy JCW (John Cooper Works) Minit kap az ember kipróbálásra, pontosan tudja, hogy mire számíthat. Nehéz bekategorizálni, mert olyan egyedi vezetési élményben lesz részünk, aminek köszönhetően nem könnyű párba állítani semmivel.

Direkt kormányzása, játékossága, nem hétköznapi megoldásai teszik ilyen vágyottá. Elég rég volt már, amikor az első Mini hozzám került, tisztán emlékszem, hogy mennyire odavoltam érte, de a legtöbb esetben maradt bennem valami hiányérzet.

Nehéz ezt megfogalmazni, mert tényleg nagy élmény a volánja mögött ülni, az egyedi belső magával ragad, van egy erős prémium hangulata. Nagy kedvencem az SD motoros dízel is, amely kimondottan erős, a JCW, amelynek megjelenése felhívja magára a figyelmet, de egy csipet fűszer hiányzott belőlük.

Egy igazi klasszikus élményautó, mérete miatt az egyik legagresszívebb.

Aztán a mérnökök közül valaki egy hétfő reggeli meetingen még valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt lehetett, és kicsúszhatott a száján, hogy csináljunk a Clubman és a Countryman JCW változatából valamit, ami kicsit őrült. Valami mást, ami szembe megy a konvenciókkal, ami olyat tud, hogy garantáltan leesik az állad. Az összetevők esetében ránézésre szinte minden változatlan, azonban ha a pilótafülke szerű belsőben lenyomjuk a START/Stop gombot, valami egészen elemi kel életre. Bátran állítom, hogy helyére került az utolsó hiányzó elem, ez pedig az ERŐ. Ugyanis ez az, amitől nagy mértékben megváltozott a karaktere, és egy másik ligába lépett.

START/Stop, innen indul minden.

Jogos a kérdés, hogy mire nem elég a dízel 200 lóereje, -hiszen a könnyűnek ugyan nem mondható önsúlyt- még ezzel a teljesítménnyel is szépen cipeli. A választ akkor kapjuk meg, amikor az egyikből kiszállva azonnal beülünk a másikba, és le sem tudjuk törölni a vigyort az arcunkról. Pont azt éreztem a korábbiakban, hogy van még ebben bőven tartalék, és a Mini csupán biztonsági játékos. Az volt a meglátásom, mintha egy versenylónak a kantárt csak félig engedné ki a zsoké ezért nem tudja megnyerni a versenyt. Ezt az állapotot felejtsük el, egy-egy kigyorsítás esetén, ahogy szokták mondani a „pofám leszakad” állapot köszönt be. És, ami még félelmetesebb az a nulláról való rajtolás.

Ő itt egy sima Mini Clubman S, 200 lóerő szinte mindenre elegendő, de mégis…

Azonnal értelmet nyer az ALL4 összekerékmeghajtás, amelyet megdolgoztatunk minden elindulás esetén. Számokban ez 4,9 másodpercet jelent, ennyi szükséges a 100-as tempó eléréséhez, és a lelkesedése csak egyre nő 200 felett is, egészen 250-ig. A 2 literes turbós erőforrás 306 lóerős teljesítménynek köszönhetően, nem vallunk vele sehol szégyent, minden tartományban ágyúgolyó módjára indul el a 450 Nm nyomatéknak köszönhetően. Mit sem érne mindez, ha ezt a teljesítményt nem tudnánk uralni, az autó egészén érződik, hogy egy jól átgondolt stratégia része. Nem szorul magyarázatra, hogy miért vannak rajta a malomkeréknyi fékek, miért „betonkemény” a futóműve, ezek mind kellenek ahhoz, hogy biztonságosan tudjuk magunkénak ezt a magas teljesítményt.

Hiába a sok-sok lóerő, ha ez nem lassítja le bármilyen helyzetben

A Clubman és a Countryman a márkán belül speciális szerepet tölt be. Az én olvasatomban egy „töltelék”, amely hiánypótlásra szolgál, hiszen a hagyományos Mini feeling nem erre a súlycsoportra vonatkozik. Viszont láthatóan fontos szegmens, mert itt kezdték el az „erősítést”. Bele sem merek gondolni, hogy ebben a formátumban mit tudna művelni a 306 lóerő a 3 ajtós verzióban. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akiben megfogalmazódik a felvetés, miszerint a gyártó már biztosan dolgozik a megoldáson. Ha elkészül, biztos vagyok benne, hogy sorok fognak kígyózni a Mini kereskedés előtt, mert más márkától is át fogja csábítani a sebesség iránt rajongókat.

Ő az abszolút fenevad, 306 lóerő és 450 Nm, 5 mp belül futja a 100-at, imádom!

Nekem azért tetszik, mert kicsit „sleeper”-ként viselkedik, hiszen az évek alatt megszoktuk, hogy jól néz ki és elég erős is, de ez most úgy változott, hogy továbbra is jól néz ki, de baromi erős lett. Sajnos a jogosítványunkat naponta próbára teszi, mert nem érezzük benne a sebességet, és az érces kipufogóhangnak köszönhetően folyamatosan gyorsan megyünk vele.

Ebben az utasfülkében gyorsan mennek a kilométerek, csupa prémium anyag mindenhol.

Nem vesszük észre, hogy autópályán szinte folyamatosan 160-al haladunk, csak az tűnik fel, hogy elmaradnak mellettünk a többiek. Szóval arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne engedjünk a csábításnak és igyekezzük megőrizni a józan eszünket, mert a Mini mindig partner lesz a csibészségben. Olyan, mint egy igazi rosszgyerek, egy kisördög a vállunkon.

Egyetlen szépséghibája az árcédulája lehet, de ha belegondolunk, hogy egy JCW modellre csupán 1,5 millió forintot kell ráfizetni, cserébe egy gyári szteroidtablettát nyelt verziót kaphatunk, máris nem olyan szörnyű a 12,5 millió forintos ár. Az igazat megvallva, nem lehet egy napon említeni a két modellt, elképesztő nagy különbség van közöttük. Annyira nagy élményt nyújt a lóerő többlet, és így egyben az egész, hogy nehéz lenne szavakba önteni, ezért azt javaslom próbáljátok ki!