Michelin-csillagok és michelin abroncsok: mi az összefüggés?
A magyar éttermek idén is kiválóan teljesítettek a Michelin Guide bírói előtt, melynek eredményeként két új Michelin-csillagos étteremmel bővült a magyar gasztro szcéna.
Ahogy arról korábban már írtunk, az Essência Restaurant – Tiago & Éva és a Salt is első alkalommal szerepel a kalauzban. Ezzel Budapesten összesen hét Michelin-csillagos étterem működik. Bár a csillagok elnyerése igen komoly elismerés mind az étterem, mind a séf számára, arról talán kevesen tudunk, hogy a Michelin-csillagok története szorosan egybeforrt az autózás világával.
Ahogy a legnagyobb találmányok, úgy a Michelin Guide is megváltoztatta a történelem menetét, habár az eredeti célja szerény volt: több turista legyen az utakon.
A Michelin Guide történetéhez utazzunk vissza az időbe, egészen a 19. század Franciaországába. 1889-ben járunk a francia Clermont-Ferrand nevű kisvárosban, ahol Andre és Edouard Michelin megalapították a mára világhírűvé vált gumiabroncsgyártó vállalkozásukat. A tehetséges fivérek két évvel később már a saját találmányukat szabadalmaztatták, a cserélhető pneumatikus abroncsot, mely megalapozta számukra a sikert. Ugyanakkor annak beteljesedéséhez valamire még szükség volt.
Az idő tájt csupán 3000 ezer autó használta Franciaország útjait, az úthálózat infrastruktúrája fejletlen volt és rövid távokat utaztak az emberek.
Ahhoz, hogy a Michelin testvérek növelni tudják az eladásaikat, arra volt szükség, hogy az emberek sűrűbb autóhasználat által előbb koptassák el az abroncsaikat. Így 1900-ban megszületett a Michelin útikalauz ötlete. A füzet azzal a céllal készült el, hogy térképet és hasznos információkat adjon az abroncsjavító műhelyekről, tankolási lehetőségekről, valamint jó éttermeket ajánljon, ezzel is ösztönözve az utazási kedvet. Ahhoz, hogy minél hitelesebbek legyenek az ajánlott helyek, az utazókat kérték meg, hogy minősítsék az általuk meglátogatott desztinációkat. A minősítés eleinte szabadon, majd később meghatározott szempontok alapján zajlott.
Tony Fouladpour, a Michelin North America PR-igazgatója a következőképpen értékelte a kalauz ötletét: „A kiadvány és története biztosan sokat segített a márka presztízsének, hiszen a gumiabroncsok, azért lássuk be, nem a legszexisebb termékek”.
A kiadvány ekkoriban még ingyenes volt, egészen addig, amíg André Michelin egy abroncsüzletbe betérve azt látta, hogy a kalauzt munkapadnak használják.
Így azt az elvet követve, miszerint ,,az ember csak azt értékeli, amiért fizet” 1920-ban megújult a Michelin Guide, melyet immár 7 frankért lehetett megvásárolni.
Az 1920-as évekre a kalauz éttermekkel foglalkozó része egyre nagyobb befolyással bírt, így az értékelés minőségének növelése érdekében a Michelin vállalat titkos ellenőröket bízott meg azzal a feladattal, hogy névtelenül értékeljék az éttermeket. Hat évvel később vezették be a csillagok használatát az értékelés során, eleinte csak egy csillag volt, majd röviddel ezután háromra bővült a számuk. A csillagok jelentése a következő: az egy csillag azt jelenti, hogy egy étterem jó, a kettő csillag szerint kiváló, a harmadik esetében már tökéletes, ahova elutazni érdemes.
A Michelin Guide alapelvei a mai napig azonosak maradtak.
Szakemberek döntenek arról, hogy melyik étterem kaphat csillagot. A bírók a nevüket és kilétüket szigorúan titokban tartják, nem nyilatkozhatnak újságíróknak és nem jegyzetelnek az adott étteremben járva. Bár mindannyian kivételes szakmai tudással rendelkeznek, el kell végezniük egy franciaországi képzést, mielőtt megkezdik a munkájukat. Évente mintegy 250 éttermet látogatnak meg, illetve felülbírálják, hogy kik tarthatják meg a csillagot.
Mára a Michelin Guides bestseller lett: az útmutató három kontinens több mint 30 országában, mintegy 30 000 éttermet értékel, miközben a világszerte eladott példányok száma meghaladja a 30 milliót.
Ezzel a Michelin Guide 1900-ban megfogalmazott mottója igaznak bizonyult:
„…a Michelin éttermi kalauz az új évszázaddal érkezik, és látni fogja még az új évezredet is.”