Jön az új Porsche Cayenne Coupé

Porsche Cayenne Coupe

A Porsche tovább bővíti a Cayenne családot. A különösen sikeres harmadik generációs SUV kínálata még sportosabb változattal gyarapodik, érkezik a Cayenne Coupé.

„A Coupé megkapja a jelenlegi Cayenne összes technológiai vívmányát, azonban dinamikusabb vonalvezetésével és új műszaki megoldásaival még inkább előremutató, atletikus és érzelmes.” – mondta az új modellről Oliver Blume, a Porscha AG vezetőségének elnöke.

Az új Cayenne modell élesebb vonalakat és teljesen új hátsót kap adaptív légterelővel, különálló hatású hátsó ülésekkel és két különböző tetőkoncepcióval – alapfelszereltségként fix panoráma üvegtetővel, opcionálisan pedig szénszálas tetővel.

„A jóval meredekebben lefelé ívelő tetővonal még dinamikusabbnak láttatják a Cayenne Coupét, amelynek arányai a szegmens legsportosabb megjelenésű modelljét eredményezik.” – ezt már Michael Mauer, a Porsche stílusért felelős alelnöke fogalmazta meg.

Ezt a hatást támasztja alá a hátsó légterelő is, amely még inkább kihangsúlyozza az egyedi, kupéra jellemző vonalvezetést. Az első szélvédő és az A-oszlop meredekebben döntött, mint a Cayenne esetében, emellett pedig a tetővonal is körülbelül 20 milliméterrel alacsonyabban kezdődik. Az átformált hátsó ajtók és domborítások a jármű szélességét 18 milliméterrel növelik, hozzájárulva izmos kiállásához. A rendszámtábla a lökhárítóban kap helyet, így a jármű optikailag még közelebb kerül az úttesthez.

Adaptív hátsó tetőlégterelőjével a jelenlegi Cayenne Turbo volt az első SUV, amely ilyen jellegű aktív aerodinamikai megoldást kapott. Az új Cayenne Coupé mindezt még messzebb viszi.

A Cayenne Coupé összes modellváltozatán a Porsche Active Aerodynamics (PAA) csomag részeként új adaptív hátsó légterelő dolgozik együtt a tetőn lévő légterelővel. A modell sziluettjébe harmonikusan beépülő megoldás 135 mm-t kiemelkedik 90 km/h-s sebesség felett, növelve a hátsó tengelyre ható leszorítóerőt, miközben a PAA a hatékonyságot is fokozza.

Kényelem négy sportüléssel

Az új Cayenne Coupé alaphelyzetben négy személy számára nyújt kiváló kényelmet. Elöl az új, nyolc irányban elektromosan állítható, integrált fejtámlával ellátott sportülések kivételes kényelmet és optimális oldaltartást nyújtanak. Hátul a Coupé alaphelyzetben olyan üléspadot kap, amely karakterében két különálló ülésre hasonlít. Emellett a hagyományos Cayenne modelléhez hasonló komfort hátsó üléspad is kérhető ingyenesen. A hátul ülők 30 milliméterrel alacsonyabban ülnek, mint a Cayenne esetében, aminek köszönhetően a sportosan alacsony sziluett dacára is bőséges a fejtér. A csomagtartó ideálisnak mondható 625 liternyi teret kínál alaphelyzetben, amit a hátsó ülések ledöntésével duplájára növelhetünk.

Piaci bevezetés 340 és 550 lóerős turbómotorokkal

Az új Cayenne Coupé dinamikus formavezetése és egyedi megoldásai jól elkülönítik az új változatot a hagyományos Cayenne modellektől.

Ugyanakkor a modell a harmadik generáció minden technológiai vívmányából profitál, így erőteljes hajtásláncokat, innovatív futóműrendszereket, modern digitális kijelzőket és működtetési koncepciót, valamint kiváló kapcsolódási lehetőségeket tud felmutatni.

A piaci bevezetéskor két nagyteljesítményű változat lesz elérhető. A Cayenne Coupé háromliteres, hathengeres turbómotorja 340 lóerőt és 450 Nm maximális nyomatékot kínál. A széria Sport Chrono csomag révén ez a változat álló helyzetből 6,0 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, amely az opcionális könnyűsúlyú sportcsomagokkal 5,9 másodpercre csökkenthető. A végsebesség 243 km/h. A csúcsmodell, azaz a Cayenne Turbo Coupé lemezei alatt a négyliteres, biturbó V8-ast találjuk lenyűgöző 550 lóerős teljesítménnyel és 770 Nm nyomatékkal. A Cayenne Turbo Coupé a 0-100-as sprintet 3,9 másodperc alatt képes letudni, végsebessége pedig 286 km/h.

Az új Porsche Cayenne Coupé már rendelhető, az első példányok pedig május végével érkeznek meg a kereskedésekhez.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!