Magyarországon az új elektromos Fiat 600

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2024.02.22 | Sebesség | Olvasási idő: 1 perc
Magyarországon az új elektromos Fiat 600

Az olasz márka még 2023-ban mutatta be új 600-as modelljét, mely hibrid crossoverként, illetve tisztán elektormos változatban is megvásárolható. Máris mutatjuk, hazánkban milyen árakon nyit a két különböző kivitelben forgalomba kerülő autó.

Az új Fiat 600 hibrid crossoverként és tisztán elektromos változatban is elérhető lesz. Magyarországon a (RED) felszereltségű 600e alapmodell 14 millió forintos kezdőáron vásárolható meg, a LaPrima kivitelű verzió pedig némileg borsosabb, 16 millió forintos áron vezethető haza.

Mindkét modellben 156 lóerős villanymotor található, egyaránt 9 másodperc alatt gyorsulnak 0-ról 100 km/órára, WLTP-hatótávjuk 406-409 kilométer, akkumulátoruk kapacitása 54 kWh, végsebességük pedig óránkénti 150 km/óra.

A típus a későbbiekben 240 lóerős Abarth változatban is kapható lesz – írja a HVG.hu. A lap kiemeli: az eggyel kisebb méretű Fiat 500e 95 lóerős teljesítménnyel, illetve 23,8 kWh kapacitással rendelkezik, és 11,5 millió forintos nyitóáron vihető el. A 118 lóerős, 42 kWh kapacitású verzió pedig 13 millió forintos árról indul.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!